hirdetés

Maroš Krajňak: Entrópia (részletek)

2017. május 11.

A sofőr elgyönyörködik a holdfényes folyó csillogásában, és feltűnik neki, hogy valami oda nem illő úszik a felszínen. Álmodozó tekintetét előbb fürkészővé, majd éberré alakítja. Már fékez is, leállítja a motort, kihúzza a slusszkulcsot, kicsapja az ajtót, és rohan. – Maroš Krajňak regényéből olvashatnak részletet.

hirdetés

Galíciában ma is derült idő volt, a nap az egész égbolton szétömlött, forró fényréteggel borította be az azúrkék eget, és órákon át ebben az állapotban maradt. Végül újra összezsugorodott. Ez rögtön azután történt, hogy a verdeső zöld szél elvágta sárga sugarait, és a lemetszett darabokat ott hagyta a földbe fúródva, hogy fűvé, csalánná és virágokká változzanak. A kötelék megszűnése után a nap ismét körré rendeződött, és ez a kör szemmel láthatóan kisebbedett és kisebbedett, míg végül beállt a fekete égbolt számtalan apró fénypontja közé. A kicsi nap egy ideig így maradt, majd egy gyenge, rövid technikai dörgést követően teljesen eltűnt. Holnap azonban új nap keletkezik egy másik fénypontból. Az ébredező madarak szívbillentyűi gyenge kopogásának kíséretében gyorsan nagy oválissá dagasztja a beköszöntő reggel. Felpörögve újra az égre ömlik, és ez így megy körbe-körbe mindaddig, amíg az utolsó fénypont is el nem tűnik az égről.

Most éjszaka van, és a közelben egy taxi hajt el az úton. Ungvárról tart valahová Vinnicján túlra. A vezetője hatvanasnak tűnik, a hátsó üléseken két harmincöt körüli férfi alszik. Több hónap után érkeztek haza Portugáliából, ahol egy építkezésen dolgoztak. A sofőr szinte egész nap otthon pihent, aztán éjfélkor a határállomásra hajtott, hogy az országába érkezőkre várjon. Besorakozott a tetején úgyszintén hosszúkás világító műanyagot hordozó többi autó közé, beszélgetett és tréfálkozott a kollégákkal. Amikor a most már alvó páros megérkezett, ő volt az egyetlen, aki vállalkozott a hosszú éjszakai útra. Most nyugodt tempóban vezet, miközben a kocsiban halk zene szól, és időnként kifújja az ablakon a lassan szívott cigaretta füstjét. Csupasz bal alkarját kilógatja a meleg éjszakába. A cigarettát mutató- és hüvelykujja között tartja, sőt kissé szorítja, nehogy az ellenszél kitépje a kezéből. Ezzel a külső erővel hallgatólagos játékba kezdett, amelynek egyetlen szabálya van. Meg kell találnia azt a minimális nyomóerőt, amely mellett a cigaretta még nem repül ki a kezéből. Időnként mégis elszáll a parázsló rudacska, amit csendes nevetéssel nyugtáz, és a veszteséget leszokási kísérletként könyveli el. Aztán rágyújt a következő szálra, és újabb fordulójához érkezik a játék. Kitartott kezében a cigaretta parázsló végét figyeli, amely előbb óriási tüzes pacává dagad, majd úgy tesz, mintha egyszeriben ki akarna aludni. Aztán behúzza alkarját az utastérbe, és szippant egyet, majd kissé balra hajolva, hosszan fújja kifelé az ablakon mindazt, amit beszívott. Mindig végignézi, ahogy a szabad térbe érkező füst pillanatok alatt deformálódik és szétesik.
A sofőr már csaknem három órája tartja jobbjával a volánt, baljával pedig egész idő alatt dohányzik. Ezalatt csak egy-két autó előzte meg, és szemből is gyér volt a forgalom. Mivel az egész vidéket, annak hegyeit, de településeit is a telihold tartja ellenőrzése alatt, sehol nem kapcsolják be a közvilágítást. A taxi vezetője most erősen a támlának veti fejét. Van valahol a tarkóján egy kis csomó, azzal keresi a támla élét. Meg is találja. Jól nekinyomja a csomót, enyhe fájdalmat keltve, amely gyorsan bebarangolja koponyája felületét, s a halántékán és az arcán keresztül a szájába fut. Vizsgálgatja az ízét, jobban meg akarja ismerni, de közben a cigarettás játék sem szünetel. Újra nekitörleszkedik a támlának, majd finoman elhúzódik vagy előrehajol, aztán megint megkeresi az érzékeny részt, és a bevált nyomást alkalmazva ismét a szájába hajtja a finom fájdalom ízét.

(...)

Buko és Forel még mindig a Dnyeszter felszínén fekszik. Alulról domolykók, pisztrángok és angolnák tartják őket. Álmaik végig nyomasztóak. Stigmákkal teli jelmezekbe bújtatott testüket megvilágítja a hold, és a taxisofőr hamarosan felfigyel rájuk. Változatlanul az ukrán Galícia bugyrába tart a szlovák határról, két utasa azóta is alszik a hátsó ülésen. A sofőr vég nélkül folytatja játékát a cigarettával és a tarkóján keltett finom fájdalommal, miközben halkan duruzsol a zene a kocsiban. A taxi most egy lejtőn robog lefelé, távolsági fényszórói szétgörgetik a táj óriási átmérőjű tekercsét. Középen kirajzolódik az új aszfalt, az út mentén sorra tűnnek elő az erdei fenyők, lucok, vörösfenyők, bükkfák, mogyoróbokrok és tüskebozótok. A gumiból készült, valósághű makettekbe valaki gyorsan levegőt fúj alulról, és azok pillanatok alatt megfelelő alakot öltenek. Az autó mögött a bemutató véget ér, a fény elhaladtával a makettek leeresztenek, és magától összecsomagolódik a táj újra.
A sofőr elnézegeti, amint a külső tér és tárgyak színe menet közben elmaszatolódik, megnyúlik és egybeolvad, így segítik a sötétséget abban, hogy még néhány órán át megmaradjon. Azonban hamarosan olyan szakasz következik, ahol a jobb útpadka melletti növények nem nyúlnak a magasba. Ezen a széles sávon fű, csalán és lapu nő, alattuk kövek, köztük a Narancssárga Szerzetestől vásárolt dinoszaurusztojás, majd egy szűk kavicssávon túl a Dnyeszter csillogó felszíne, Buko és Forel testével. A piros szín dominál rajtuk, a sírba helyezés előtti Jézus sebeinek reprodukált pirossága. Csend van idekint. Buko és Forel bensője azonban zajos, és a halak érzékelik ezt a zajt. Minden egyes kiáltásra és felindulásra heves csapdosással reagálnak, megtörve a vízfelszín sima békéjét. Mozgásukkal szelíd hullámokat keltenek, amelyek táguló körökben távolodnak. Egy részük a parton végzi, egy részük visszatér a forráshoz, mások pedig a Fekete-tengerig vándorolnak.
A taxi most ér arra a helyre, ahonnan már jól kivehető Buko és Forel alakja. A sofőr elgyönyörködik a holdfényes folyó csillogásában, és feltűnik neki, hogy valami oda nem illő úszik a felszínen. Álmodozó tekintetét előbb fürkészővé, majd éberré alakítja. Már fékez is, leállítja a motort, kihúzza a slusszkulcsot, kicsapja az ajtót, és rohan. Átviharzik a növényeken, mozgásba hozza a csillogó lapuleveleket, és máris a parti kavicson áll. A folyó közepére mered, ahol két emberi test fekszik a felszínen. A víz azonban nem viszi magával, hanem megkerüli őket, a testek fittyet hánynak az árra, ezért arra jut, hogy a folyó fenekén valami tartja őket. Csak bámul némán, és azon jár az agya, hogy most mi legyen. A látvány rémítő. Két csaknem meztelen, megkínzott testű férfi lebeg a vízen, nyilvánvalóan halottak. Ott áll, bámul, jár az agya, felmerül benne, hogy egyszerűen visszaül a kocsiba, és továbbhajt.
Pont megfordulna, hogy visszafusson a kocsihoz, és gyorsan elhajtson, abban bízva, hogy senki sem látta, amikor észreveszi, hogy két utasa ott áll mellette. Felébredtek, ideszaladtak, s most ők is Bukót és Forelt nézik némán. Nekik sincs kétségük afelől, hogy két vízihulla van előttük, esetleg két olyan holttest, amelyeket valaki a víz mélyén próbált elrejteni. Az egyik utas azonban valami kis mozgásra lesz figyelmes a víz felszínén. Buko rezzent össze, rövid rándulása egy pillanatra megriasztotta az őt támasztó halakat, és azok hullámokat vertek a felszínen. A másik két ember a parton mit sem észlel ebből, de a jelenség néhány másodperc múlva megismétlődik. Ezúttal mindhárman látják Buko testének megvonaglását és a halak ezt követő mozgását. Egyikük hangosan levonja a következtetést:
– Élnek.

Böszörményi Péter fordítása

 

A Keleti-Kárpátok és az ukrán Galícia történelmi tragédiákkal, népirtásokkal terhelt területén játszódó odüsszeia sűrűn váltakozó szürreális, látomásszerű, bizarr vagy éppen nagyon is evilági, megrázó képei és történetei jó adag társadalomkritikával járják körül a bűn és bűnhődés, a nyomorúságához ragaszkodó, illetve azon felülemelkedő emberi lélek kérdéseit. Korunk egyik legeredetibb hangú szlovák prózaírója rácsodálkozó, szigorú távolságtartással mutat be hétköznapi jeleneteket, ugyanakkor a legnagyobb természetességgel várakoztatja a napot a horizonton, fordítja meg az esőt, és szerepeltet holtakat az élők között. Az olvasónak végig résen kell lennie, mivel az események bármelyik mondat közepén olyan irányt vehetnek, hogy az talán magát a szerzőt is meglepi. De ez nem véletlen, hiszen az entrópia a rendezetlenség, a káosz fogalma – az Entrópia pedig a szétesés könyve. Egy cseppnyi felcsillanó reménnyel.

Egy odüsszeiát tart kezében az olvasó, amely a Keleti-Kárpátok és az ukrán Galícia történelmi tragédiákkal, népirtásokkal terhelt területén játszódik. A sűrűn váltakozó szürreális, látomásszerű, bizarr vagy éppen nagyon is evilági, megrázó képek és történetek jó adag társadalomkritikával járják körül a bűn és bűnhődés, a nyomorúságához ragaszkodó, illetve azon felülemelkedő emberi lélek kérdéseit. Korunk egyik legeredetibb hangú szlovák prózaírója rácsodálkozó, szigorú távolságtartással mutat be hétköznapi jeleneteket, ugyanakkor a legnagyobb természetességgel várakoztatja a napot a horizonton, fordítja meg az esőt, és szerepeltet holtakat az élők között. Az olvasónak végig résen kell lennie, mivel a történet bármelyik mondat közepén olyan irányt vehet, hogy az talán magát a szerzőt is meglepi. De ez nem véletlen, hiszen az entrópia a rendezetlenség, a káosz fogalma – az Entrópia pedig a szétesés könyve. Egy cseppnyi felcsillanó reménnyel.

Maroš Krajňak 1972-ben született Felsővízközben (Svidník), Szlovákia ruszinok lakta részén. Első könyve, a Carpathia a 2011-es év egyik meglepetése volt, és a szerző két további kötetével, az Entropia (2012) és az Informácia (2013) című regénnyel laza trilógiát alkot; ezek közül most a másodikat veheti kézbe a magyar olvasó (az első 2016-ban jelent meg). Mindhárom könyv a legrangosabb szlovák irodalmi díj, az Anasoft litera döntőse volt. A szerző legfrissebb kötete a 2017-es Podogowitz.
Krajňak Pozsonyban él, szépírói tevékenysége mellett telekommunikációs és internetes marketinggel foglalkozik.

Maroš Krajňak: Entrópia. Regény. Fordította Böszörményi Péter. Marosvásárhely, Lector Kiadó, 2017

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.