hirdetés

Maroš Krajňak: Mire képesek az emberek

Interjú Maroš Krajňakkal

2017. május 11.

Kurdibanivka olyan, mintha csak mostanában ért volna véget a háború. Teljesen elnéptelenedett, elpusztult, egyetlen földúton lehet megközelíteni. Nagyon megérintett, hogy a mai napig kézzelfoghatóan őrzi a háború nyomait. – Az SME Maroš Krajňakkal készült interjújából olvashatnak részletet. 

hirdetés

A cselekmény nagy része a történelmi Galícia területén játszódik. Milyen hatással voltak önre az itt szerzett élményei?

Néhány évvel ezelőtt egy genealógiai projekten dolgoztam. Falvakat fényképeztünk, főként az Egyesült Államokban élő, közép- és kelet-európai gyökerekkel rendelkező megbízók számára, akik látni szerették volna azokat a helyeket, ahonnan az őseik származnak. Így jutottam el néhányszor az ukrán Galíciába is. Nagyon különös vidék, az embernek az az érzése támad, hogy néhány évtizedet visszaugrott az időben.


A kötetben azt írja erről a területről, hogy „a kárpáti téboly és érzékenység elérhető dimenziói”. Mit ért ezen?

A Kárpátok ívének ezt a részét már régóta erős demográfiai deformáció sújtja. Az életképes lakosság nagyja mindig is elmenekült, és továbbra is megállíthatatlanul menekül innen. Így egészen különleges klíma alakult ki ezen a területen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy itt nagyobb a szociális problémák koncentrációja, mint bárhol Szlovákiában, hanem azt, hogy megvan a sajátos jellegük.

És milyen a regényben kulcsszerepet játszó galíciai falu?

Kurdibanivka olyan, mintha csak mostanában ért volna véget a háború. Teljesen elnéptelenedett, elpusztult, egyetlen földúton lehet megközelíteni. Nagyon megérintett, hogy a mai napig kézzelfoghatóan őrzi a háború nyomait. Többször is jártam ott abban az időben, amikor a falunak már csak egyetlen lakosa volt, egy idős néni, aki egy roskatag házban élt a romok között. Sokat mesélt a falubeliek által végrehajtott mészárlásokról, arról, hogy egyszer az emberek egy része úgy döntött, likvidálják a szomszédjaikat. Elmesélte a zsidók tömeges kivégzését és a lengyelek elűzését.

Az Entrópia fő motívuma a helytől és időtől független emberi gonoszság és önzés. Vagyis a galíciai történet és az elbeszélt események csupán kulisszaként szolgálnak.

Igen, ezeknek a földrajzi és történelmi kulisszáknak a felhasználásával szerettem volna bemutatni, hogy mire képesek az emberek egymással szemben, hogy mivé fajulhat a bennük lakozó gonoszság. Az ukrán Galícia történelme nagyon hányatott és kegyetlen. A második világháborúval egy időben véres polgárháború is sújtotta. Vallási, etnikai, politikai okokból és társadalmi különbségek miatt is egymásnak rontottak az emberek. Gyakorlatilag mindenki mindenki ellen. Még azok voltak a legszerencsésebbek, akiknek sikerült elmenekülniük az országból.

Az Entrópia élő és holt szereplői egyaránt bolyongó lelkek. Mit keresnek?

A nyugtalan holtak azért térnek vissza, hogy megvalósítsák azt, amit az életük során nem sikerült. Az élőket jórészt saját önző céljaik hajtják, amelyeket mások rovására akarnak elérni.

 

A fent olvasható interjúrészleteket a szlovákiai SME című napilap 2013. július 24-ei számában megjelent interjúból Böszörményi Péter fordította.




hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.