Márton László a pécsi Kultúrkertben
- 2010. augusztus 4.
Az Olvasóliget sorozatban kortárs írók olvasnak fel budapesti és vidéki ligetekben, többek között a Litera szervezésében, a Hungarofesttel együttműködésben, a Pécs2010 program részeként. Rendezvényeinken a margitszigeti Holdudvarban, a pécsi Kultúrkertben és Balatonalmádiban napernyők alatt, kényelmes nyugágyakon, kerti székeken, puffokon olvasgathatnak a kortárs irodalom rajongói. Kiadók és szerkesztőségek jóvoltából temérdek könyv és folyóirat várja az érdeklődőket a polcokon. A közönség találkozhat kedvenc írójával, egész nyáron felolvasásokkal várjuk az olvasót. A Litera tizenegy eseményt kínál Önöknek.
Augusztus 4-én, Szerdán délután hattól a pécsi Kultúrkertben az Olvasóliget vendége Márton László lesz. A beszélgetést Ágoston Zoltán vezeti.
Márton Lászlónak legutóbb Amit láttál, amit hallottál címmel jelent meg egy elbeszéléskötete a Jelenkor Kiadó gondozásában, 2008-ban.
Ezt olvashatjuk róla ajánlójában: „'A fiatalasszony éppen kilépett az ajtón, és valamit előrevitt a kertkapuhoz, úgyhogy majdnem összeütköztünk vele. Az esti sötétben jóformán semmi sem látszott belőle, csak a lábujjai, azok ugyanis világítottak, mintha szentjánosbogarak lettek volna felsorakoztatva, nagyság szerint. Később elmagyarázta, hogy foszforeszkáló körömlakkot használ, részint egészségügyi okokból, gombásodás ellen, részint azért, hogy ezzel is nyomatékot adjon személyisége varázslatos vonásainak. Egy kissé furcsa volt, ahogyan dicsekedett ezekkel a nyomatékra szoruló vonásokkal, mintha birtokolná és eszközként használhatná őket, holott amit használt, az a foszforeszkáló körömlakk volt, mely a pazarul megvilágított konyhában már egy csöppet sem érvényesült.' Márton László egyszerre játékos és hátborzongató történetei a mai magyar hétköznapokban tárnak fel nem sejtett dimenziókat."
Következő literás programunk augusztus 14-én a margitszigeti Holdudvarban Nádasdy Ádám felolvasása lesz, Zelki János beszélget majd a költővel. A felolvasások és beszélgetések minden esetben 18 órakor kezdődnek. A budapesti és almádi beszélgetéseket a Litera szerkesztői (Jánossy Lajos, Szegő János és Zelki János) vezetik, a pécsieket két helybéli irodalmár: Ágoston Zoltán és Keresztesi József. Az eseményeken díjtalanul lehet részt venni.
A további program:
augusztus 4. szerda, Pécs, Kultúrkert:
Vendég: Márton László, kérdezi: Ágoston Zoltán
augusztus 14. szombat, Margitsziget, Holdudvar:
Vendég: Nádasdy Ádám, kérdezi: Zelki János
augusztus 18. szerda, Pécs, Kultúrkert:
Vendég: Bertók László, kérdezi: Ágoston Zoltán
augusztus 28. szombat, Margitsziget, Holdudvar:
Vendég: Takács Zsuzsa, kérdezi: Zelki János
szeptember 4. szombat, Margitsziget, Holdudvar:
Vendég: Bodor Ádám, kérdezi: Jánossy Lajos
Portálunk szervezésében eddig számos rendezvény lezajlott már. Pécsett, a Kultúrkertben Grecsó Krisztián olvasott fel hamarosan megjelenő regényéből. Keresztesi József beszélgetett a szerzővel. Július 7-én Garaczi László vendégeskedett Balatonalmádiban, az írót Jánossy Lajos faggatta, majd július 10-én Kukorelly Endre olvasott fel műveiből a margitszigeti Holdudvarban, Szegő János beszélgetőtársaként. Július 14-én újra Balatonalmádiban voltunk, ahol Karafiáth Orsolya volt a vendégünk. Majd 21-én, a pécsi Kultúrkertben Cserna-Szabó Andrással beszélgetett Szekeres Dóra, 31-én pedig Spiró György olvasott fel műveiből a Margitszigeten, és Szegő János volt, aki kérdezte.
Várjuk olvasóinkat az Olvasóligetekben. Most szerdán a pécsi Kultúrkertben! Ha mégis lemaradnának egy-egy eseményről, a Literán nyomon követhetik az ott történteket. Képes, videó- és szöveges beszámolóinkat olvasva úgy érezhetik majd magukat, mintha fák alatt, kerti széken hátradőlve, hűs üdítőket kortyolva velünk együtt hallgatták volna kortárs írók prózában és versben írt történeteit.
Az Olvasóliget 2010-ben a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként valósul meg.
Az Olvasóliget teljes programját csatolt cikkünkben olvashatják.

Hozzászólás