hirdetés

Márton László: (Esterházy-könyvtár)

2018. április 14.

1983 tavaszán, amikor először találkoztam vele, két dolgot mondott. Egyrészt, hogy a Magvető Kiadónak szánt novelláskötetemből kíméletlenül dobjak ki mindent, ami gyenge, másrészt, hogy olvassam el a Tristram Shandyt, azt a halványzöld kötéstáblájút... – Esterházy Péter virtuális könyvtárából Márton László Laurence Sterne Tristram Shandy című regényéről írt.

hirdetés

Kedvenc Esterházy-utalásom a Tristram Shandyre vonatkozik, és nem tekinthető intertextuális tüneménynek, mert nincs benne sem idézet, sem utalás valamely konkrét szöveghelyre, mégis ez a kedvencem. Megtalálható A szív segédigéi 1985-ös, első kiadásának egyik gyászkeretes, számozatlan oldalán; ha lenne a könyvnek szokásos számozása, akkor ez volna a 38. oldal. Ugyanezek a mondatok elolvashatók a Bevezetés a szépirodalomba 1986-os, első kiadásának 688. oldalán is: „Tehetségtelen vagyok; ezt a következtetést vontam le halálodból, bocsáss meg nekem. // Fiam, azt álmodtam, hogy a halálos ágyadon megcsókoltalak. A szád besüppedt, mint a vénasszonyoké vagy az öreg sírok, és sípolva vetted a levegőt. Amikor könnyű csókkal megcsókoltalak, a sípolás fölerősödött, hirtelen fuldokolni kezdtél, és a szádból karnyi vastag hernyó mászott ki. Ekkora. A hernyónak nagy, világoszöld feje volt, olyan zöld, mint a fakó Sterne-könyv, az 55-ös kiadás, Határ Győző fordítása, a hernyó nevetett, úgy, mint az a kabarettista, a neve most nem jut, persze, az eszembe. // Zöld, nevető hernyó, mi lesz ebből, fiam, nagyon szégyenkeztem."

Ezeket a szavakat az elbeszélő (az író) a halott édesanya szájába adja, aki a fikción belüli fikció szerint nemcsak túléli és megsiratja a fiát, hanem ráadásul írói tevékenységet is folytat, akárcsak az apa, akinek örökre befejezetlen regénykéziratát, legalábbis A szív segédigéiben, elégetik a szovjet katonák.

Elszorult a szívem, amikor 33 évvel ezelőtt olvastam az imént idézett mondatokat. Hogy így is lehet végezni gyászmunkát. Író lesz a szemünk láttára megírtból, fiktív túlélő az életrajzi siratottból. Akkor még nem tudhattam, hogy a Hasnyálmirigynapló ezen is túltesz majd. Azt viszont tudtam, hogy mi van a fakózöld könyvben. Mégpedig Péternek köszönhetem, hogy akkor már tudtam, mert 1983 tavaszán, amikor először találkoztam vele, két dolgot mondott. Egyrészt, hogy a Magvető Kiadónak szánt novelláskötetemből kíméletlenül dobjak ki mindent, ami gyenge, másrészt, hogy olvassam el a Tristram Shandyt, azt a halványzöld kötéstáblájút a Világirodalom Klasszikusai sorozatból, mert az hasznos lesz rám nézve.
Kidobálás közben nem voltam eléggé kíméletlen, maradtak első könyvemben gyengébb írások is. A Tristram Shandy csakugyan fontos felfedezésnek bizonyult, noha a halványzöld kötéstáblájú könyv, amelyet a beszélgetés után vettem egy antikváriumban, már régóta nincs meg; valaki kölcsönkérte, és nem hozta vissza. A karnyi vastag, Határ Győző fordítása-színű hernyó még várakozik valahol odabent.

© Esterházy Péter Archívum / Esterházy Marcell

Márton László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.