hirdetés

Márton László: Marad a szöveg

2017. június 17.

Az a kérdés, hogy a fordító mennyire erős értelmezési javaslatokat tesz, mennyire tudja meggyőzni az olvasót arról, hogy nyomon tudja követni a régi költő észjárását. Minél inkább sikerül megragadni a költői személyiségben a régi kort, annál inkább kortársunkká válik a költő. - Márton Lászlóval beszélgettünk, Walther von der Vogelweide most magyarul megjelent összes verseinek fordítójával.

hirdetés


A napokban jelent meg a Walther von der Vogelweide összes versei című kötet (Kalligram, 2017), melyet te fordítottál és láttál el magyarázó jegyzetekkel. Walther von der Vogelweide költői személyiségéről volt a székfoglaló előadásod címe a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián (MTA). Azért beszéltél róla, mert épp az ő verseinek fordításán dolgoztál?

Márton László: Inkább azt mondanám, hogy azért fordítottam le Walther életművét, mert mindig is nagyon érdekelt, és ugyanezért tartottam róla a székfoglalót. Beszélhettem volna a Faustról is, de most épp a Waltherrel kapcsolatos fordítói és filológiai problémákat látom közelről.

Meg tudnád-e röviden fogalmazni, hogy miben látod Walther legfőbb sajátosságát?

Két mozzanatot emelnék ki a sok közül. Az egyik: Walther a középkori német költészet mindkét műfaját művelte, mind a Minnesang-lírát, mind pedig a Spruch-lírát. Az előbbi szerelmi, az utóbbi közéleti, politikai, életbölcseleti költészet. Ráadásul mindkét műfajban ő a legjobb a középkori német költők között. A másik: nagy hatásfokkal modernné olvasható költő. Ez az autofikciós mozzanatok leleményes variálásának köszönhető. Miközben igen keveset tudunk az életéről, életrajzának megfogható tényeiről, minden versében úgy tesz, mintha közel engedné magához az olvasót: hol a szeretett nő alakjának költői megkonstruálásába vonja be, hol pedig olyan örömöket és bosszúságokat oszt meg velünk, mintha tegnap este együtt vacsoráztunk volna.

Nem volt idegen terep számodra a német középkor, hiszen fordításodban jelent meg Walther kortársa, Gottfried von Strassburg verses regénye, a Tristan (Borda Antikvárium, 2012). A Walther-verseket igen sok magyarázó jegyzettel láttad el, ezzel is segítve a mai olvasót. Mit gondolsz, mennyire van távol a középkor? Nemcsak időben, hanem kulturálisan, felfogásmódban? Lehetséges-e a tolmácsolás?

Minden itt és most van, a német középkor is. Az a kérdés, hogy a fordító mennyire erős értelmezési javaslatokat tesz, mennyire tudja meggyőzni az olvasót arról, hogy nyomon tudja követni a régi költő észjárását. Minél inkább sikerül megragadni a költői személyiségben a régi kort, annál inkább kortársunkká válik a költő.

Részben az előző kérdéshez kapcsolódva: mennyire modernizálod Walthert? A korábbi magyar nyelvű fordításokhoz való viszonyod is érdekelne.

Walther modernné olvasása a megértésből, nem pedig az aktualizálásból adódik. Faludy György Villon-átköltését kedvelem, de nem tartom követendő példának. Először is, nem árt, ha valaki érti a nyelvet, esetünkben a XIII. századi középfelnémetet. Másodszor: nem árt egyben látni az életművet, és tudni, hogy a motívumokat és a kulcsfogalmakat különböző versekben milyen kontextus övezi. Más problémák is vannak, például a különböző középkori kéziratokban gyakran más és más a versszakok sorrendje. El kell dönteni, hogy mi lehet a legvalószínűbb. Tulajdonítási kétség esetén azt is el kell dönteni, hogy az adott verset elfogadjuk-e Walther alkotásának vagy sem. Olyan is van, hogy az első öt strófa hitelesnek látszik, de a hatodik és a hetedik nem. Akkor ezeket eldobjuk. A régebbi Walther-fordítók – hogy csak néhányat említsek: Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Jékely Zoltán, Kálnoky László – nagyszerű teljesítményt nyújtottak, szép magyar verseket hoztak létre, de a fordításaikból összerakott 1961-es gyűjtemény mögött nem áll egységes fordítói koncepció. Továbbá azóta a Walther-filológiában is történt egy és más. A modernné olvasás a nyelvre is vonatkozik. Walther a kortársainak írt. Magyarul is kortársnak kell éreznünk. Stítusa igen sokféle. Tud lenni gyöngéd és goromba, ingerült és megtört. Ezt érzékeltetni kell. A világnézete viszont azonos a költői észjárásával.

Felmerült-e a Walther-versek fordítása során a formai hűség szempontja?

A kérdés az, mit értünk formán. Waltherről tudjuk, hogy énekelve adta elő verseit. Vagyis nemcsak költő volt, hanem zeneszerző és előadóművész is. A dallamok viszont még a középkorban elvesztek. Marad a szöveg. Van a verssorok metrikája, amelyről szintén nem tudunk sokat. Továbbá van a rímképlet, amely viszont pontosan rekonstruálható. Ebből következik, hogy a rímképlet megőrzendő, viszont a metrika magyar nyelvben való újraélesztését nem érdemes erőltetni. A lényeg az, hogy a magyarul megszólaló vers megőrizze a vers-jelleget. A nyugatosok megoldásait, az elvont metrikai sémák (négyes-ötödfeles jambus, nibelungizált alexandrinus) forszírozását elhibázottnak tartom.

Végül arra kérnélek, áruld el, mire számíthatnak az olvasók legközelebb, A Walther-összes után?

Most egy regényen dolgozom. Nem szeretnék bővebben beszélni róla, mert még az elejénél tartok. Aztán az 1990-es években írt, nagyrészt publikálatlan drámáimat szeretném kötetbe gyűjteni. Aztán egy tanulmánykötet sem ártana, volna miből válogatni. Aztán vannak további regényterveim. És ha közben pihenni akarok, fordítói terveim is vannak. Ezekről beszéljünk hat-nyolc év múlva.

Szűcs Balázs Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.