hirdetés

Másodlat az irodalomban és a képzőművészetben

2017. június 30.

A másodlat olyan másodpéldányt jelöl, amely bár nem azonos az eredetivel, vagyis voltaképp másolat, mégsem másodrendű, hanem az eredetivel egyenrangúként működik, azonosan hitelesített példány. – A Másodlat című kiállítás kapcsán Zsikla Mónika és Nagy Gabriella beszélgetett az alkotókkal. – Ott jártunk.

hirdetés

A Budapest Galériában június 14. és július 23. között tekinthető meg a Másodlat című csoportos kiállítás, amelyen tíz kortárs magyar művész állította ki munkáit. Az köti őket össze, hogy valamennyiüknél megfigyelhető saját maguk másolása, egy-egy téma újbóli körüljárása. Június 29-én a Galéria udvarán Zsikla Mónika és Nagy Gabriella beszélgetett a kiállító művészekkel, a tárlatot korábban megnyitó Závada Péterrel, valamint Péterfy Gergellyel. A beszélgetés során a másodlat szó jelentését próbálták tisztázni, azonban óhatatlanul elkanyarodtak a másolás és hamisítás témája felé – hogyan jelennek meg ezek a problémák az irodalomban, a képzőművészetben és egyáltalán a művészetfilozófiában.

Gondolom, sokan vannak úgy, mint jómagam, akik korábban nem igazán találkoztak ezzel a kifejezéssel. A másodlat olyan másodpéldányt jelöl, amely bár nem azonos az eredetivel, vagyis voltaképp másolat, mégsem másodrendű, hanem az eredetivel egyenrangúként működik, azonosan hitelesített példány. Zsikla Mónika a művészekkel arra a kérdésre kereste a választ, hogyan értelmeződik számukra a másodlat, mikor egy témát újra feldolgoznak: másolásnak tekintik vagy az azonos motívum ellenére más témafelvetésnek? A válaszok változatos képet adtak az alkotók hozzáállásáról.

Volt, aki a más szótőt emelte ki, hangsúlyozva, hogy egy-egy motívum újbóli felbukkanása egy legókocka újra beépítéséhez hasonló, azonban más eredménnyel. Más úgy tekint magára, mint aki ugyanazt a képet festi egész életében, és a hasonmások befelé forduló spirálszerűen mutatnak a témára, amely körül az életmű forog. A másolás szó viszont gyakran inkább másvalaki munkájának az imitálását jelenti, míg a saját mű utánzása inkább egyfajta sorozatban gondolkodásból következik. Az átalakítás, újrahasznosítás során érdekes lehet maga a folyamat, ahogy a felbukkanó motívum új környezetben eltérő jelentést vesz fel, illetve annak az apró mozzanatnak a megragadása, amitől a másodlat más lesz, mint a korábbi.

Bernát András arra hívta fel a figyelmet, hogy egy egészen egyszerű téma is nagyon változatos lehetőségeket rejthet magában, és a másodlat semmiképpen sem lesz ugyanaz, mint a megelőző változat. Ebből az is következik, hogy a sorrendileg első nem tekinthető a legjobbnak vagy eredetibbnek, hiszen aki újra és újra hozzányúl ugyanahhoz a kiállítási anyaghoz, ám mindig kis módosításokkal, az mindig az aktuális igényei szerint formálja meg újra; így az alkotó számára az adott helyzetben legmegfelelőbb megoldás tűnik a legjobbnak. Erdélyi Gábor szerint azonban nem a művész feladata, hogy az értékelés felől döntsön. Megtudtuk, hogy az is izgalmat jelenthet a művészek számára, hogy egy jó vázlatot hogyan tudnak majd nagyobb vásznon megvalósítani. Mindemellett a saját mű üzleti célú másolása, reprodukálása már-már a hamisításhoz közelít, még ha valójában nem is von le semmit az alkotások értékéből. A másik művészre való hivatkozás nagyobb feladat elé állítja a képzőművészeket – már ha az eredetivel való kapcsolatot fel akarják fedni. A kiállítók közül például Gallov Péter egy Buñuel-filmnek készített hommage-t, amelynek nyitójelenete kölcsönzés egy dokumentumfilmből. Gallov sorozata erre a jelenetre épül, s annak sajátos szemlélete miatt volt fontos számára, hogy megjelölje a forrást, legalábbis azt a körülményt, ahogyan ő találkozott vele.

Bár a másodlat fogalma eredetileg írott dokumentumokhoz kötődik, az irodalomelméletben nem igazán használatos a kifejezés. Inkább a parafrázis, imitáció, epigonizálás, rájátszás, átírás kerül szóba. Így nem csoda, hogy a témafelvetés után az irodalmi szekció inkább a másolás, a mimészisz művészetfilozófiai gyökereinél kezd el kutakodni. Például Platón kapcsán Péterfy Gergely elmondta, hogy ha a fizikai világot az ideákhoz képest másolatnak tekintjük, akkor a művészet a másolat másolata, ezért a valóság megismerésére törekvő filozófiával szemben eleve másodlagos. Majd Kallimakhosz példáját hozta fel, aki szerint előttünk már mindent megírtak, ilyen értelemben nincs is eredeti téma.

Závada Péter a másolással kapcsolatos fogalmak fluiditását emelte ki, illetve hogy az irodalom a hagyományba ágyazódik, vagyis akarva-akaratlan minduntalan reflektálunk korábbi alkotókra. Ugyanakkor megfigyelhető az a tendencia, hogy a fiatal kortárs költők mégis próbálnak eredetiek lenni, és éppen egy-egy saját téma „másolása”, újra és újra felhasználása teszi őket egyedivé.

Nagy Gabriella felvetette, hogy vannak olyan írók, akik egy bizonyos témát több műfajban is megírtak – talán ez áll legközelebb a képzőművészetben az imént bemutatott másodlat kérdéséhez. Péterfy szerint az irodalmi téma absztraktabb, mint a képzőművészeti, egyediségét a nyelvi megformáltságban nyeri el, ennélfogva a műfaji váltás egyértelműen újabb változatot hoz létre. Azonban nem szükséges a változatok között sorrendet felállítani, hiszen a nyomtatás kora előtti szövegek is vagy kéziratos vagy szóbeli változatokban léteztek, anélkül hogy meg lehetett volna állapítani, melyik tekinthető eredetinek. A szerzőség és eredetiség kérdésével kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy ez voltaképp a kora modernségtől felmerülő probléma. Tulajdonképpen néha komikus is az eredetiségen vitatkozni, miközben annyira elterjedtek a posztmodernben a jelöletlenül átvett idézetek. Az ideális olvasó pedig – aki minden utalás eredeti helyét és teljes jelentéshálóját ismeri –, mint tudjuk, nem létezik.

Szihalmi Csilla

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.