hirdetés

Mátyás király Kecelbe’

Halász Margit írása

2008. április 25.
A litera "Mátyás király Gömörbe'" címmel meghívásos pályázatot hirdetett kisprózai művek alkotására. A pályázatról bővebben a litera Mátyás-oldalán olvashatnak.
hirdetés

Ez akkortájt történt, amikor pálinkafesztiválokat kezdett rendezni a nép jó Buda várában. Özönlött a nagy érckapun ki s be a jobbágy, a kisnyugdíjas, a rokkantnyugdíjas, az előnyugdíjas, az egykutyás belvári paraszt, a szűrös-gubás világcsaló és az üzleti szférában dolgozó számtalan atyafi, akik csupa-csupa jóhiszeműségből követtek el végzetes mulasztásokat közeli és isten háta megetti kistérségekben. Mátyás aranyrojtos lábzsámolyán állva nyitott ablakából szemlélte a sok csiribiri, félrészeg embert, ej, mi lesz ezzel a néppel, gondolta, vajon mi lesz belőlük két óra múlva. Nagy tusa keletkezett hollós Mátyásunk lelkében, fikomadta, kinek az ötlete volt ez a fesztivál, melyik kiskirály kezében van a rendezés joga stb. stb., el lehet képzelni, egy mentre teli lett a burája stresszel. Pittyentett egyet, nosza, két szolga már hozta is az ÁNTSZ-es álruhát, Mátyás meg a nép közé vegyült. Hát igen, úgy volt, amint elgondolta, a pálinka, ez az igazi hunyadikum sem volt már a régi. Súgtak-búgtak a népek, hogy az egész fesztivál a keceli maffia kezében, van, melynek feje egy Budáról Kecelre leszármazott agilis, ambiciózus gyaur basa, bizonyos Sajtos Jóska, akit egyszerűen csak Gomolyaként emleget a népnyelv. Amikor világossá vált, hogy Jóska bálás szalmából és bálás ruhából főzeti a papramorgót, továbbá adót sem fizet, Mátyás legott haragra gerjedt, és megüzente neki, jelenjen meg Buda várában, avagy két kiló színhúst a testiből egészben küldjön maga helyett. Hej, megijedt ám Jóska, ő nem lesz lúzer, hogy akkor haljon meg, amikor a legjobban megy a bolt. Mit tehetett egyebet, bevackolta magát a pusztamérgesi ősláposba, pákászkodott, rétészkedett, piócázgatott. Legalábbis ez hírlett róla. De valójában első önálló kötetén dolgozott, melyet Az euró és a szerelem fontosságárul címmel dobott volna piacra. A könyv igazi műfaji kuriózumként nagy várakozást keltett a magyarul jól beszélő magyarok körében. Ja, igen, azt majd elfelejtettem mondani, hogy Jóska csakis kutyabőrre írt, két órabérbe dolgozó napszámos tolta utána muskátlis talicskán a regénye már elkészült, letisztázott fejezeteit. Köztünk legyen szólva, Jóskának nem igazán ízlett a lápi fél komfort, a luxushoz volt szokva, a porcelántestű eredeti matyó babákhoz, akikből naponta egyet rendelt, de rendszerint kettőt kapott. Feszültségét pedig évek óta a Meóti kis tengernél csodaszarvas űzés közben vezette le, amúgy ráérősen-panyókásan vadászgatva. De hát mindennek most egyszerre vége szakad! Jóska egyébként nem született megavállalkozónak, a rendszerváltozás tette azzá. Fél éves sem volt még, amikor anyja a magasabb életszínvonal reményében lelépett egy mások által nem igazán trendinek mondott informatikussal, dehogy fog ő egy minimálbéren tengődő közalkalmazott mellett sínylődni. Így a fejlesztőpedagógus apukára maradt a kisded. A méltóságában erősen sérült férfiú az iskola lépcsőjén megcsúszott, és egy ó, jaj, hol késik az átsorolásom, felkiáltás után meghalt. A kis Jóska falura került nevelőszülőkhöz, és már az óvodában is minden vackot jóval a világpiaci ár felett értékesített. Aztán mikoron tévedésből a tüzet vízként, a vizet tűzként kezdte árulni, s legnagyobb meglepetésére elkapkodták tőle, végképp elhatározta, hogy kereskedő lesz, amolyan szittya kalmár. Egyszer az autója alatt fialt meg a szomszéd fajkutyája, és Jóska azt állította, hogy az autója fialta a kölyköket, tehát azok igenis őt illetik. Ezt olyan meggyőződéssel mondta, hogy legott el is hitték neki.
Szóval hiába várta hollós Mátyás Jóskát, az csak nem akaródzott érkezni Budába, a húsa meg pláne nem. Béresruhába öltözött hát nagy királyunk, és uccu, nekivágott a tippanos, árvalányhajas, iglicetüskös, tulitarka kiskunsági sziksós rétnek. Három nap, három éjjel vándorolt, amikor gondolta, pihen valamicskét, mert épp ott volt egy csárda, a Héttetű. A kocsmáros először ki akarta dobni a szürkemarhák közé, de látván az idegen tömött erszényét, felajánlotta a saját ágyát a benne horkoló gusztusosan molett feleségével együtt. Mátyás elfogadta, mert nagyon érdekelte a szegény nép szokásrendszere, de előtte hirtelen-hamarjó vacsorát kért. Az izzadó homlokú, bikanyakú korcsmáros egy madárinfluenzás grillcsirkét szolgált fel neki és folyamatosan matyizta. Még szerencse, hogy Mátyás a vadhúshoz szokván immunis volt a háztáji étőre, így másnap folytathatta útját az iprityomi tanyák felé. Hát itt meg mit látott, mit látott, el sem is hinnétek, ki sem is találnátok! Itt a virágzó szőlőt verték ki tövestül a kolcsagos legények. Mit csináltok ti, szerencsétlenek, kérdezte Mátyás. Mire amazok, hol élsz te, nagyorrú, az uniótól kapjuk rá a pénzt, hogy kiverjük. Szó szót követett, meghívták egy meszely kannás borra, de Mátyás köszönte szépen, van egy kis eksztra dolgom, azt kell intéznem, sietek, felelte. Hát te még azt sem tudod, hogyan kell a napot lopni, szóltak utána, látszik a nagy orrodon, hogy nem vagy magyar. Ahogy ment, mendegélt tovább nagy jó urunk, egy kacsalábon forgó tükörpalota vakított szemébe. Amikor közelebb ment, látta, hogy a ház falára ki van írva rovásírással, hogy leszarom az egész életet. Gondolta Mátyás, csak megnézi, ki lehet itt a gazda. Kié ez a tükörvár, kérdezte egy szép kis dudaformájú embertől, akinek szép nagy szélfogó füle volt, mint a szentesi korsónak. Az ordenáré nótáriusé, aki egy fellebvalójának ellenszegült, aztán hát holnap lesz a kivégzése, azért írta ki azt a falra, felelte. Na, ez nem is olyan hülye, mint amilyennek kinéz, gondolta Mátyás, s lecsüggesztette fejét, mint a jégverte búza. Meg-e mondaná nekem, merre van Kecel, kérdezte Mátyás. Dehogy mondom, felelte az őr, Kecel a Sajtos Jóskáé, ha megtudja, hogy újabb munkanélkülit küldtem a hivatalba, eltakaríttat a szociális munkásaival. Na, hollós Mátyás gondolta, megállj te, legény, ennek azért lesznek még utókövetkezményei. Már azt hitte, eltévedt, mint hangya az árpában, amikor is megpillantotta Kecelt, ott volt tőle egy elhadart miatyánkra. A falu határában egy ijedt nézésű, keszeg kis ember befenyített vadászgörénnyel koldult a saját névestéjére. Mit tehetett Mátyás, adott neki, ismerte népét, mennyire szeret sírva vigadni a névestéjén. A keceli szeszfőzde előtt állt egy nyolclovas hintó, abból éppen kiszállófélben volt egy külsőre semmi különös, meggyszín bársonymentés burkus alak. Isten jó nap, atyafi, köszönt oda Mátyás. Neked is te, heprecsóré. Nem állnál be hozzám udvari talicskatologatónak, a szolgám nincs egy órája, hogy kimúlt. Be biz’ én, felelte Mátyás, de mondd, hány nap errefelé egy esztendő. Na, az jóval több volt, mint amennyi írva vagyon, de este már Mátyás tolta Jóska regényét. Bár csapott volna le Kecelre a tüzes istennyila, mert akkor talán a mi makulátalan királyunk nem olvasott volna bele abba a fránya regénybe. De beleolvasott. És az euró és a szerelem félelmetes nagy voltán elcsodálkozva-elbucsálódva egyre csak olvasott, csak olvasott, csak olvasott.  És ó, jaj, világossá lett egyszerre előtte, hogy így nem tud majd igazságot osztani, mert Sajtos Jóska minden mondata mintha név szerint szólította volna meg. Mi lesz most? Mit szól majd az utókor? Meg a néprajzosok? De hiába, a kérdések mindmáig válaszolatlan maradtak, mert legott Mátyás elengedte a cég adóját. Örült ám Jóska, hogy megmarad a cége és a cégére, mert mikoron megtudta, hogy ki is a talicskás, önkezűleg kezdte el hurkolni a selyemzsinórt. Mátyás meg felhozatta Jóskát jó Buda várába, a könyvtárába íródeáknak, ahol rögtön korvinába írhatta zseniálisabbnál zseniálisabb ötleteit.
Azóta is ott bujkál az öreg penészes-pókos kódexek kacskaringós iniciáléi közé rejtve a S.J. monogram. Nem rágja meg azokat az idő vasfoga tán soha. De nem ám!
 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.