hirdetés

Meghalt Bojtár Endre

2018. február 12.

2018. február 11-én, vasárnap elhunyt Bojtár Endre Széchenyi-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora, József Attila-díjas műfordító, a 2000 folyóirat és temérdek kötet szerkesztője. 77 éves volt.

hirdetés

Bojtár Endre 1940-ben született Budapesten. A Kölcsey gimnáziumban érettségizett 1958-ban orosz tagozatos osztályban. 1963-ban végzett az ELTE orosz–cseh szakán. Az egyetemen Dobossy László ösztönzésére a kelet-európai irodalmak összehasonlításával foglalkozott. Mint komparatista került 1963-ban az MTA Irodalomtudományi Intézetébe, s innen ment 2010 közepén nyugdíjba is. Volt gyakornok, segédmunkatárs, munkatárs, főmunkatárs, s 1986-tól az általa alapított Közép- és Kelet-Európai Osztály vezetője. Ezen kívül mindössze két mellékállása volt: 1977–80-ban a szegedi JATE-n tanított világirodalmat, s az 1990-es évtized közepén másfél évig a kultúratudományi program igazgatója volt a Közép-Európa Egyetemen, a CEU-n (Soros György barátja lévén alapításában is része volt).

Az Intézetben Gerézdi Rabán, Hankiss Elemér, Vajda György Mihály, Vásárhelyi Miklós, Szili József mellett dolgozott. Szegedy Maszák Mihállyal, Veres Andrással, Horváth Ivánnal, Szörényi Lászlóval baráti társaságot alapítottak Szövegmagyarázó Műhely néven, s új gimnáziumi irodalomkönyveket írtak. Részben szegedi és intézeti ismeretségekből nőtt ki a 7 szerkesztő baráti vállalkozásaként alapított, s először 1989 áprilisában megjelent 2000 című „irodalmi és társadalmi havi lap", amelynek szerkesztője volt.

„Ha mérlegre akarom tenni tevékenységemet, a mennyiség minden bizonnyal mellettem szól: szorgalmas voltam" – írja magáról bemutatkozásában a 2000 hasábjain.

Az irodalomtudományok kandidátusa lett, majd az MTA doktora fokozata, a József Attila-díj s számos más kitüntetés mellett a 2010-ben Széchenyi-díjat kapott. A több száz tanulmány, cikk mellett (amelyek közül az első 1962-ben jelent meg) írt 12 könyvet (az első 1977-ben látott napvilágot, s közülük 5-öt különböző idegen nyelveken is kiadtak), rengeteget fordított (regényeket, elbeszéléseket ugyanúgy, mint társadalomtudományi munkákat vagy drámákat, hangjátékokat), illetve készített költők keze alá nyersfordításokat az általa ismert nyelvekből (az összes szláv, a két balti: lett és litván, angol, német, francia), valamint több tucat könyvet szerkesztett, válogatott, jegyzetelt, bábáskodott kiadásuk körül (ugyanúgy említhető a lengyel és litván költészet antológiája, mint a magyar elbeszélők, illetve XX. századi költőink litván nyelvű megjelentetése). Az 1960-as évektől a rendszerváltásig minden magyar kiadónak és a Magyar Rádiónak százával írva a lektori jelentéseket, Bulgakovtól Hrabalig számos térségbeli író első hazai olvasója és ajánlója volt. A rendszerváltás után 3 sorozatot is szerkesztett-válogatott: a Balassi kiadónál megjelent Res Publica Nostra című sorozatban a térség irodalomtudományi munkái kaptak helyet (eddig 6 kötet), az Osiris kiadónál megjelent Europica Varietasban a térség történelmének nagy összefoglalásai (7 kötet), s az Arany Közép Európa sorozatban a térség XX. század második felében írott kiemelkedő szépprózai alkotásai (15 kötet).

Főbb művei: A kelet-európai avantgarde irodalom (monográfia, 1977, angolul: East European Avant-Garde Literature, 1992), A szláv strukturalizmus az irodalomtudományban (monográfia, 1978, angolul: Slavic Structuralism, John Benjamins, 1985), Egy kelet-européer az irodalomelméletben (esszék, 1983), „Az ember feljő..." A felvilágosodás és a romantika a közép- és kelet-európai irodalmakban (monográfia, 1986), Európa megrablása (A balti államok bekebelezésének története dokumentumok tükrében 1939-1989) (1989), Litván kalauz (tanulmányok, 1990), Kelet-Európa vagy Közép-Európa? (cikkek, tanulmányok, 1993), Bevezetés a baltisztikába (monográfia, 1997), A kelet-européer pontossága (esszék, 2000), „Hazát és népet álmodánk"... Felvilágosodás és romantika a közép- és kelet-európai irodalmakban (2008), Útvesztők, útjelzők. Írások a közép- és kelet-európai kultúrák köréből, Kalligram, 2015.

„Munkámban igyekeztem járatlan utakon járni. Ez a törekvés vezetett, mikor pályám kezdetén, az 1960-as években a világon elsőként monográfiát szenteltem a kelet-európai avantgárd irodalomnak, illetve irodalomteoretikusként a cseh és lengyel strukturalizmusnak; akkor is, amikor elsőként írtam hosszabb tanulmányt (Egy kelet-européer az irodalomelméletben című kötetben) olyan írókról, mint Tandori Dezső, Konrád György vagy Esterházy Péter; akkor is, mikor történészként megint csak a világon elsőként megírtam a három balti állam szovjet bekebelezésének a történetét (Európa megrablása, 1989); s végül akkor is, mikor a hatvanas évek közepétől lassanként sikerült lefektetnem egy, a magyar tudományban, kultúrában addig soha nem létezett terület, a baltisztika (a lett és litván kultúrával való foglalatosság) alapjait, amelynek betetőzése a Bevezetés a baltisztikába (1997) című monográfia, legutóbbi termése pedig a hét évig – az ilyen arányú munkához szükséges és szokásos munkacsoport vagy tudományos intézet híján – egyedül készített, közel ezeroldalas Litván–magyar szótár (2007) volt.

S hogy mit ér ez a nagy köteg teleírt papír? Nincsenek illúzióim: nem sokat. A kis kultúrák közvetítője mindig kételkedni kénytelen munkája értelmében. Csak abból meríthet erőt, hogy tudja: másként nem tehet, ha egyszer belátta, hogy csak egymás jobb megismerése szabadíthat meg bennünket a gyűlölködés rabságából" – zárul a bemutatkozás.

A Literán mások mellett közöltük naplóját (a 2000 folyóirat hetén), a szerkesztésében megjelent Kalauz című Esterházy-Kertész-Nádas-kötetről kritikákat (1, 2) és egy interjút, melyet Szegő János készített vele. (Szerzői oldalán így mutatkozik be.)

A hírt barátai és tanítványai közölték a Facebookon.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.