hirdetés

Meghalt Székely Magda költő

A költőnőt hétfőn érte a halál

2007. május 1.
Rövid betegség után hétfő hajnalban e lhunyt Székely Magda Kossuth-díjas költő , műfordító, szerkesztő. Költészetére a biblikus és mitologikus jelképek, a szókincs redukciója, a végletes tömörítés jellemző. Többek között orosz, német, cseh nyelvből fordított. A költőnőt 1984-ben József Attila-díjjal tüntették ki, korábban (1977-ben) Füst Milán-díjban részesült. 1997-ben Déry Tibor-díjjal, 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
hirdetés

Székely Magda 1936-ban született, 1959-ben magyar-bolgár szakos diplomát szerzett az ELTE-n. Ezután a Magvető Könyvkiadó, majd az Európa Könyvkiadó szerkesztője lett.

 
2002-ben Balatonfüreden ő vehette át a világhírű olasz költőről, Salvatore Quasimódóról elnevezett nemzetközi költőtalálkozó és -verseny emlékdíját.
 
Kötetei: Kőtábla (Magvető, 1962), Házunk körül (Móra, 1967), Átváltozás (Szépirodalmi, 1975), Ítélet: válogatott versek (Szépirodalmi, 1979), Kőre követ (Békéscsaba, Békés Megyei Könyvtár, 1984), Összegyűjtött versek (Belvárosi kvk., 1992), Éden: visszaemlékezés (beszélgetőtárs: Mezei András, Belvárosi kvk., 1994), A testen túl: régi és új versek (Belvárosi kvk., 1996), Székely Magda összes verse (CET, Belvárosi kvk., 2000). Utolsó kötete idén jelent meg Régi és új versek címmel a CET Belvárosi Könyvkiadónál.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.