Megnyílt a jubileumi Ünnepi Könyvhét!

2009. június 4.
Ma 4 órakor hivatalosan is megnyílt a 80. Ünnepi Könyvhét. A Vörösmarty téren, a könyves ünnep fő helyszínén Lator László költő, a Liszt Ferenc téren Mészáros Sándor kritikus-szerkesztő nyitotta meg a jubiláló könyvhetet.

2009. június 4-én 16 órakor hivatalosan is megnyílt a 80. Ünnepi Könyvhét a könyves ünnep fő helyszínén, a Vörösmarty téren.

Kevéssel 16 óra előtt a díszegyenruhába öltözött Központi Tűzoltózenekar koncertjével kezdődött az ünnepség. A zenekar az Erzsébet híd pesti hídfőjétől masírozott végig a Váci utcán és a Vörösmarty téren, majd az oroszlános kút előtti színpadnál rövid, kb. 10 perces koncertet adott.

fotók: Valuska Gábor

A 142 pavilonban több mint 230 könyvheti újdonságot kínáló kiadók és a szép számmal egybegyűlt vásárlóközönség, valamint a nagyrészt dedikálásra odaérkezett szerzők először Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnökének köszöntő szavait hallgathatták végig, majd Lator László, Kossuth-díjas költő megnyitóbeszédére került sor.

A Supka Géza által 1929-ben alapított Ünnepi Könyvhéttel közel egyidős szerző megemlékezett az alapítás évében a maihoz képest még kevésbé népszerű eseményről. Beszélt az olvasási és vásárlási szokások, a könyvhöz való viszonyunk megváltozásáról, arról, hogy a határainkon túl kisebbségben élő magyarok többet olvasnak, mint az anyaországban élők. Méltatta a MKKE heroikus harcát, mely lehetővé tette, hogy az Ünnepi Könyvhét a világban egyedülálló módon ennyi éven keresztül fennmaradhasson, sőt egyre jelentősebb eseményként írja be magát a magyar kultúra történetébe. Lator szerint Budapest könyvvásáraival (az Ünnepi Könyvhéttel és a Budapesti Nemzetközi Könyvvásárral vagy akár a Téli Könyvvásárral) Frankfurt rangját is kivívta.

Ugyanezen a napon került sor Supka Géza emléktáblájának koszorúzására a Bocskai út 23. szám alatt. Majd 16.30-kor a Budapesti Művelődési Központ mellett Molnár Gyula, Újbuda polgármestere nyitotta meg a könyvünnepet.

17 órakor a Liszt Ferenc téren Mészáros Sándor kritikus-szerkesztő-irodalomtörténész mondott ünnepi köszöntőt. Beszédét azzal kezdte, hogy az Ünnepi Könyvhetet, a kortárs magyar irodalom ünnepét egyre inkább kisajátítják a „politikusok, médiahírességek, bugyivillantó celebek, a humor hazai nagyágyúi”, miközben a politika az elmúlt húsz évben következetesen nem foglalkozott az irodalommal. Köszöntőjében a jelenleg működő állami támogatási rendszer hibáira hívta fel a figyelmet, amely a könyvek előállítását támogatja, de az olvasókhoz való eljuttatásával már nem foglalkozik. Panaszkodás helyett azonban inkább cselekedjünk, például a könyvtárak támogatásával. S hogy nincs pénz? Mészáros szerint ez csak mesebeszéd. Emeljük egyről (!) kettőre azt a százalékot, amelyet az állam a könyvforgalomból származó adókból könyvek terjesztésére és támogatására fordít. „Nem sok, egy helyett kettő. De ennyi legyen.”

Félévszázada tradíció, hogy a magyar tipográfiai hagyományt ápoló Szép Magyar Könyv Verseny díjait és elismeréseit e napon veszik át az alkotók az Aranytíz Művelődési Központ Lovagtermében. Szintén hagyomány, hogy a Magyar Rádió Kulturális szerkesztősége a Könyvhét 5 napján élő adásban tudósít a helyszínről. Június 4-én 17 órakor vette kezdetét a Kultúrkör című adás. Majd a napot a Hot Jazz Band zenekar fellépése zárta.

 

Még több képért kattintsanak a galériára!