Litera: Adódik a kérdés, miért Apokrif? Keresztény hagyománytudat? Pilinszky intenzív jelenléte? Vagy a szent és a profán közötti határterület radikális újragondolása?  

Nyerges Gábor Ádám: Ami Pilinszkyt illeti, nyilván nem a mi generációnk (leendő nemzedékünk) az első, amelyre komoly hatással van a költészete, Pilinszky többünk költői mintái, mesterei közt ott van (az enyémek között is). Ami a kereszténységet, a keresztény hagyománytudatot illeti: az Apokrif folyóiratnak a vallás, illetve a politika nem tartozik a közösségszervező erői közé, elvi és (világ)szemléleti kérdésekben (és nyilván a vallás, illetve ateizmus terén is) rendkívül heterogén ez a közösség, azt hiszem, ha van is bennünk sok közös, az nem a hagyománytudat terén lelhető föl. Érdekes módon a címválasztás (ami egyébként Török Sándor Mátyás szerkesztőtársam érdeme) sokkal inkább a szó eredeti jelentését tükrözi, úgyismint "nem kanonizált szöveg".

Hogyan született meg az Apokrif ötlete?  

Mint a legtöbb egyetemi irodalmi folyóirat, ez is középiskolai gyökerekből táplálkozik. A már emlegetett Török Sándor Mátyással csináltunk még az Apáczai Gimnáziumban egy amúgy mai szemmel elég gyermetegnek tűnő irodalmi folyóiratot. Mindketten arról álmodoztunk, hogy egyszer majd, ha bölcsészhallgatók leszünk, készítünk egy rendeset is. Végül ő a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, én az ELTÉre kerültem, innen ered az a szerencsés helyzetünk, hogy két egyetemről is érkeznek hozzánk tehetséges szerzők. A BTK-n felkarolt minket Fráter Zoltán, író, irodalomtörténész, ez volt, azt hiszem, a döntő pillanat, ekkor kaptuk azt a lelki lökést, ami megadta a lapalapításhoz szükséges magabiztosságot. Immáron harmadik évfolyamába lépett a lap, ami egybeforrt hálózati kiadásunkkal valamint a velünk jórészt egykorú zenészekkel és képzőművészekkel is kiegészült irodalmi-alkotói körrel.

Ambícióját tekintve nem csak egyetemi lap szeretne lenni az Apokrif. Mik a tervek?

Ma a legtöbb folyóirat bizalmatlan a pályakezdőkkel, amíg valaki más nem közli őket, biztos ami biztos alapon ők sem, sok lapnál válaszra sem méltatják ezeket a szerzőket. Nekünk azonban nincs mire dölyfösnek lennünk, mi minden levélre válaszolunk egy-két napon belül, s  a szerzőkkel igyekszünk udvariasak lenni. Ami még megkülönböztet minket a többi folyóirattól, ez az újabb és újabb tagokkal bővülő szerzői gárda,  amely - és ez fontos - nem véd- és dacszövetséget fogadott egymást segítő haverok klikkjeként, hanem egyszerúen színvonalas irodalmat  akarunk létrehozni, egymást segítve. Ha pedig idő közben elromlunk, és mind eltűnnénk a süllyesztőben, hát meg is fogjuk érdemelni. Ez a megnyugtató bizonytalanság tart minket a pályán.

(Apokrif egyetemi folyóirat szerzői Képírás című negyedéves online periodika legfrissebb számában vendégeskednek. E lapszámból  közlünk részleteket.)

Margócsy István

Ajánlás

A bölcsészkaron és környékén mindig volt (ha engedték) irodalmi csoportosulás, irodalmi folyóirat-kezdemény, sőt önálló és független irodalmi folyóirat is: gondoljunk csak az olyan tizteletre méltó elődökre, mint a Tiszta szívvel, Jelenlét, Sárkányfű, Puskin utca…-- örvendjünk hát annak, hogy ma is megjelenik (s már hányadik számával!) az Apokrif, a mai legfiatalabb (?) költő-író bölcsész nemzedék szárnypróbálgatása (bölcsész vagyok, miért ne érdekelne engemet a költészet gyakorlata is?...).

Erős csoport szerkeszti ezt az apokrifnak talán nem nevezhető kiadványt: maga a vállalkozás, az eddigi teljesítmény ismeretében igazinak, hitelesnek és vállalhatónak látszik; apokrif talán csak abban az értelemben, ahogy minden nemzedéki csoportosulás, ha az elődökhöz képest kívánja meghatározni magát, erőteljesen hangsúlyozza még kanonizálaltlan egyediségét, páratlanságát és függetlenségét… E csoport sokféle tehetséget gyűjtött magába, a szerzők nemigen kapcsolódnak egymáshoz sem világlátásukban, sem stíluskeresésükben: ám mégis összeköti őket valami újnak az akarása – valami olyan újé, mely már (vagy még?) nem hasonlítható a megelőző generációk útkereséséhez (bizony, az előttük járó legfiatalabbéhoz sem).

Sok tehetség írja ezeket a sokat igérő, izgalmas, érzékeny műveket, ezeket a nemegyszer még egyenetlen, de mindig nyitott darabokat: ami a legjobb bennük, az talán a mindannyiukra jellemző éles szemű odafigyelés a világ sok furcsaságára, s bonyolultságára. Az Apokrif csoport eddigi eredményei, az eddig megjelent folyóirat-számok nem csekély teljesítményként minősíthetők, s komoly várakozást ébresztenek a rokonszenvező olvasóban: adja isten, hogy felnőtt írókként-költőkként is annyi lelkesedés és elkötelezettség maradjon majd bennük, amennyit most lépten-nyomon felmutatnak. Legyen szerencséjük!

 

Nyerges Gábor Ádám

Költői attitűdjéhez igazítja magát

ahogy lassan elfehérednek a nappalok
és elmaradozik a szóról a toldalék
a lényegről inkább hallgatok
minden egyébre ott a líra mi volna még

belémlapozgató könyvek tegnapról maradt zavaró
hullafáradt tények
cinkos véletlenek mögé bújt a lényeg

te meg már megint itt vagy hogyazajó
mindenhol sehol bennem is de velem
ha épp nem kívülem kicsi rozsdás szerelem

most is téged álmodnék de a bebeszéd már nem hat
persze szóköz nélkül nincs is nagyon mondat
a verssel azért nem lesz gond látszik csak az élet lett pont ami
ről még nem tudom hogy kéne hozzá elrontani 

 

Nagyrészt bőr

na és ki marad majd veled
ha már lekoptak a bőrről az első évtizedek
mikor még mondtad hogy ilyenolyan férfi leszek
most meg kilóg a beled

hogy maradjon még némi neved,
most befelé fordult smirgliszemek
nézik ahogy térfigyeled
magad – alatt most ki lehet

kábé ami marad belőled,
de hová lesz amit levedlesz
nagyrészt bőr persze de főleg

ember – amit meg majd benned berendez
már csak zacc utólagos előleg
magadból ahogy tovatűnsz majd odasereglesz

Kántás Balázs

Paul Celan:
Harcos

(átköltés)

Halld meg: hozzád szólok, mikor burjánzani kezd a halál.
Csendben készülök a végre, előttem dárdák hada áll.

Végtelen vágta, míg bírja a vaspatkó.

Érzed: mint rombusz-vihar, immár nem olyan semmi sem.
Vérzem, s ahhoz ragaszkodom, ki ismerős és idegen.

Állás. Bűnvallás. Hívószó.


Paul Celan:
Olajfa

(átköltés)

Az olajfában szólt a pokol bősz kürtje,
szívén vihar kelt át, s üresen felkiáltott.
Nem aludt hát mivélünk összeölelkezve?
Te áldod őt, s a mi szavunk átok?

Amikor tort ült velünk a sötétség,
dalolva szállt le hozzánk a mélybe.
Őt a fagyhalál kürtjei ölelték,
elszunnyadtunk, s ő ott állt, remegve.

Engeded-e hát, vándorló olajfa,
hogy utoljára is megtérjünk hozzád,
s miként minket, minden apró gallyad
a vad tűzvész tegye magáévá?

 

Fehér Renátó

holt-tengeri tekercs


már egy hete hordom be a lavórt az ágyához
és a sarka végre először megfakad
öntöm a konyhasót a forró vízbe és
testrészről testrészre haladunk mindig egyre feljebb
a mellkasán a száraz leveleket
az ujjaimmal kell összegereblyézni
csak nem tudom hogy az is ő marad-e
ott a körmöm alatt

ami kívül pusztít hogy kerül belülre
mert egyre ritkábban ismer fel engem is
folyton csak a lepedőt tekeri magára
megszaggatja szétmosom cserélem naponta
az izzadtsággal persze jön vissza a só is
mert nem lehet itt elsüllyedni megfulladni sem

 

Az Apokrif további szerzőit is olvashatják a Képírás honlapján.

Palágyi László,
Smid Róbert,
Stolcz Ádám
és Török Sándor Mátyás versei,

Evellei Kata
és Tarcsay Zoltán szépprózája,

Vass Norbert filmkritikája,

Fehér Eszter,
Kelemen Lajos
és Tamás Péter kisesszéi,

Bradák Soma,
Drienyovszki Eszter,
Hidvégi Katalin,
Juhász Eszter

és Varga Mónika képzőművészeti alkotásai.