hirdetés

Megvannak a 2019-es Aegon-díj rövidlistásai

2019. február 11.

Rengeteg történet versben és prózában, ilyen az év legjobban várt irodalmi listája. Tíz szerző, tíz műve versenyben: kié lesz idén az Aegon Művészeti Díj, a vele járó 3 millió forint és estek, fellépések sora?

hirdetés

Összeállt az Aegon-díj döntőseinek listája. Prózai művekben erős a mezőny: öt regény és két novelláskötet is szerepel a díjesélyesek között, mellettük három verseskötet versenyez. Három kiadó is büszke most szerzőire,  a Pesti Kalligram, a Jelenkor és a Magvető, összesen tíz kötet versenyez. A díjazott 3 millió forintos elismerést kap, művének sikerét további több millió forint értékű média-megjelenéssel támogatja a díjalapító Aegon Biztosító.

Több, mint nyolcvan kötetet jelöltek a könyvkiadók a 2019-es díjra – a shortlist a hétfős zsűri szavazatai alapján áll össze. A zsűri minden évben megújul, tagjai irodalomtörténészek, kritikusok, tanárok. Miközben a kiadói jelölésekből válogatnak, nem tudnak egymásról, és ez egészen addig így van, amíg elkészül a tízes lista, a shortlist.  Jelöltjeikre titkosított online felületen szavaznak, a nyertesről viszont már élő vitában, konszenzusos szavazással döntenek. Névsorukat a díjazottat bejelentő sajtótájékoztatón ismerheti meg a közönség.


A 2019-es Aegon Művészeti Díjra esélyes tíz könyv abc sorrendben

Dragomán György: Rendszerújra, Magvető Kiadó
Garaczi László: Hasítás, Magvető Kiadó
Kemény István: Nílus, Magvető Kiadó
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem, Magvető Kiadó
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy, Magvető Kiadó
Márton László: Két obeliszk, Pesti Kalligram
Simon Márton: Rókák esküvője, Jelenkor Kiadó
Szvoren Edina: Verseim, Magvető Kiadó
Takács Zsuzsa: A Vak Remény, Magvető Kiadó
Tolnai Ottó: Szeméremékszerek (A két steril pohár), Jelenkor Kiadó

A tíz könyvről

Magyar nyelvű költemény ritkán fut be akkora netes karriert, mint Takács Zsuzsa: Ha van lelkünk ugyan című verse. Közel nyolcvanezren olvasták el pár hónap alatt, több ezer lájkot kapott és természetesen bekerült a Vak Remény című könyvbe is, melyből a Litera.hu oldalán is olvashatnak részletet. A szerző teljes költői életműve ez a gyűjtemény, élén a legújabb, kötetben most először közölt Vak Remény-versekkel, a könyv lezárásaként pedig a régi és új India-költeményekkel.

Még két verseskötet került a shortlistre: az egyik Kemény Istvántól a Nílus.„Nekem a Nílusból a legfontosabb vers a Hipnoterápia… Egy autóban jutott eszembe a vers két éve áprilisban, amikor a valószínűtlenül sárga repceföldeket néztem az út mellett. A törekvés az volt, hogy a verssorok ritmusa hipnotizálja az olvasót. Úgy, mint engem a repce.” - mondja Kemény egy interjúban. A könyvből áprilisban a Literán is olvashattak.

A másik Simon Mártontól a Rókák esküvője.
De miért éppen rókák? Talán kiderül a a Litera.hu oldalán olvasható könyvrészletből.
„A rókák esküvője egyébként egy népszerű motívum a japán folklórban. Két jelentése is van. Az egyszerűbb, ami magyarul úgy hangzik, hogy “veri az ördög a feleségét”,  vagyis esik, bár süt a nap. Nekem a másik jelentése tetszett igazán: a mocsári, vízparti lidércfényeket nevezték a rókák esküvőjének. Ez valami olyasmit jelöl, ami mindig messze van, épp csak megpillantod, misztikus, elérhetetlen, titok.” (részlet Valuska László Simon Márton-interjújából, Könyvesblog)

Bár Verseim a címe, Szvoren Edina új kötete novellák gyűjteménye. A tizenhárom történet közül egy a Litera.hu oldalán is olvasható.
„Az a pszichológiai érzék és kíméletlenség, az a mindent átható tekintet, amely Szvoren Edinát jellemzi, egyszerre hatol be az ember és az emberi kapcsolatok legmélyére, és egyszerre képes bármit érzékeltetni a maga banalitásában is” – írja Kiss Tibor Noé a Verseimről.

Novelláskötettel került a döntősök közé Dragomán György is, a címe: Rendszerújra. Ez a második novelláskötete, az első az Oroszlánkórus, ez szintén shortlistes volt, 2016-ban. A pár oldalnyi történetek jellegzetes kelet-európai figurákat állítanak elénk, akik elhagyott harcászati épületeket szellemidézésre, elsüllyesztett falvakat turistalátványosságul kínálnak szerény ellenjuttatás fejében. Amíg élnek, túlélnek. A novellákba beleolvashatnak a októberi cikkünkben.

És jöjjenek a regények, az idei döntős művek fele. Van köztük regényciklus első darabja: Tolnai Ottó Szeméremékszerek /A két steril pohár/ című könyve egy nagyszabású pályaösszegző vállalkozást harangoz be. Főhőse a szerb-magyar határon lófrálva megidézi ennek a térségnek a kulturális keverékét, azt a szellemi hálózatot, amely Tolnai műveinek indulása óta meghatározó anyaga. A könyvről kritikát Jánossy Lajos írt a Litera.hu oldalán.

Garaczi László Hasítás című könyve a már kultikussá vált önéletrajzi vállalkozás, a lemur-vallomások ötödik része, melyből oldalunkon is olvashattak részletet. Kamaszkorába, illetve a fiatal és már nem olyan fiatal felnőttkorába hív meg minket az elbeszélő ebben a kötetben, mely a korábbiakhoz hasonlóan végtelenül mulatságos és szívszorítóan érzékeny epizódokból, töredékekből áll össze.

Márton László Két obeliszk című regénye alapos kutatásra támaszkodó, kultúrtörténeti csemegéktől hemzsegő történelmi regény, a könyvből májusban közöltünk részletet. Főhőse a Karl Krausról mintázott Karl K. bécsi újságíró, kikeresztelkedett zsidó, aki egy arisztokrata nővel folytat évtizedeken átnyúló szerelmi viszonyt. Az erotikus játékosság, a szenvedély és az elhidegülésen is túlnyúló szeretet története a közép-európai történelemtől lüktet, az olvasó úgy érezheti, a száz éve kezdődő sztori mintegy az eredetét, a magyarázatát adja annak a jelennek, amiben élnünk adatik.

Egy mai fiatalember hétköznapi vívódásait, egy nyolcvanas évekbeli tüdőgondozóban ápolt vastüdőre szoruló betegek sorsát és egy 1956-os lincselés történetét szövi össze Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye. Olvassanak bele a könyvbe a Litera.hu oldalán.

Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy című könyvében három nő és egy férfi szemén keresztül nyerünk bepillantást az ezredforduló egyetemi-tudományos világába, s az ő kivételes lélektani érzékenységgel megrajzolt történetükön keresztül új fénytörésben láthatjuk a rendszerváltás sok szempontból elherdált örökségét. A könyvből részlet olvasható júniusi cikkünkben.

A Díj kezdeményezésére és szervezésében a tíz könyvről oktatási anyag, komplex irodalmi óravázlat készül középiskolai magyartanárok számára, ezek – ahogy a megelőző években - felkerülnek a díj honlapjára és ingyenesen elérhetőek.

2019 Aegon Művészeti díjas szerzőjéről tavasszal dönt a zsűri, a nyertes könyv írója az április 8-i ünnepi gálán veszi át elismerését a Katona József Színházban.

A jelölt könyvek és a shortlist megtekinthető az Aegon Művészeti Díj és az Aegon Művészeti Facebook oldalán.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.