hirdetés

Mélyi József: A régi neon

2017. október 8.

Kicserélték a Bábszínház neonreklámját, a régi színes figura helyét most már egy igénytelen és zavaros világító doboz foglalja el, rajta többek között egy kezéből ékformát kiejtő bábalakkal, és egy valószínűleg hosszú távon is divatosnak gondolt, de már most nevetséges BDPST rövidítéssel. – Mélyi József 2flekken.

hirdetés

Kicserélték a Bábszínház neonreklámját, a régi színes figura helyét most már egy igénytelen és zavaros világító doboz foglalja el, rajta többek között egy kezéből ékformát kiejtő bábalakkal, és egy valószínűleg hosszú távon is divatosnak gondolt, de már most nevetséges BDPST rövidítéssel. A korábbi darab reklámhatása erős, de ambivalens volt: a látogatókat, már csak arányaiból következően is inkább a Képzőművészeti Egyetem kapujához terelte. Persze ebben elsősorban nem a bábfigura volt a hibás – a három épület valaha egyetlen kulturális együttest alkotott, s úgy látszik, viszonyrendszerük a több mint egy évszázados intézmény-hullámzás során sem mozdult el ebből a keretből. Az egykori Műcsarnok, a régi Zeneakadémia és a valaha volt Andrássy úti Színház különböző neveken és funkciókkal, korszakokon átnyúlva külön kulturális-oktatási szigetként jelenhetett meg a pesti Champs-Élysées-n, néha meg-megtévesztve a gyanútlanokat. A régi elképzelésekkel párhuzamosan persze az épületek is elhomályosultak: az egyetem mára az Andrássy út legkormosabb háza lett – ebből a háttérből a korábbi báb-neon még nappal is kiragyogott. A szeptemberi neoncserében most sokan mégsem a megújulást, hanem inkább a régi Budapest elhalványulásának jelképét látták, mindennek hátterében pedig azt a folyamatot, amelynek során az egykori nagyszabású modernizációs tervek nagyvárosi vizuális környezetünk mai magyar entrópiájában olvadnak szét.

Budapest neonos arculata, amelynek felfeslése a Bábszínház régi figurájának eltűnésével ismét tudatosult, a mai negyvenen felüliek emlékezetében elsősorban abban a formájában élhet tovább, amelyet 1969-70 táján a Belváros öltött. Akkoriban a város fényreklámosításával a politikai jelszavak szintjén a felszabadulás 25. évfordulójának méltó megünneplése, ezzel párhuzamosan pedig – kimondva-kimondatlanul – a nyugatias világvárosi hangulat megteremtése volt a cél. A fény-nyitás gondolata nem a semmiből jött: egy tanácsi rendeletben már 1957-ben arra kötelezték a főútvonalak mentén elhelyezkedő üzletek tulajdonosait, hogy boltjaikra fényreklámot szereljenek. A gyakorlatban a határozatot nem sokan tartották be, ehhez sem az érdek, sem a gyártókapacitás nem bizonyult elégségesnek. A hatvanas évek végén azután a felülről jövő szándék az új gazdasági mechanizmussal egy időben áttört, s a város képe valóban átalakult: a jármű- és vegyipar képviselői, a gép-, gyógyszer- és élelmiszergyártók gyakran értelmetlen imázs- és márkareklámjai nemcsak a Duna-part képét formálták át, de a Kígyó utcától a Váci útig valamennyi belső kerületet ellepték. A pesti fényreklám 1971 környékén érhette el a csúcsot; egy cikk 19.000 budapesti fényfeliratot említ, s szerzője arról panaszkodik, hogy még mindig akad 1500-2000 üzlet, amelyen nincs neon. Bár a bírálatok szerint akkoriban a neonreklámok több mint egyharmada nem, vagy csak részlegesen működött, a modern várost még a kritikusok is Bécs képével vetették össze, építészeti sűrítést és változatosabb grafikusi munkát követelve.

A mából visszatekintve úgy tűnhet, hogy mindez pusztán a szocialista korszerűsítés egykori jelszava, vagy a hidegháborús kelet-nyugati verseny kontextusában értelmezhető. Van azonban egy olyan mérce, amely az akkori döntéshozók számára talán éppen olyan fontos lehetett, mint London vagy Párizs – s ez maga a valahai Budapest. Az 1971-ben relatív fényárban úszó Belváros ugyanis nemcsak modern akart lenni, de fel akarta venni a versenyt a húszas-harmincas évekbeli fényes önmagával is. A mérce a Nagymező utca egykori csillogása volt; a díszvilágításban felül kellett múlni a Lánchíd első lámpáit; s szigorúan tudat alatt: meg kellett haladni a fényességben meghaladhatatlant, az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus fénydíszbe borított Budapestjét. 1971-ben Budapest ezt célozta meg. Eközben minden idők legnagyobb Vadászati Világkiállítását rendezték a városban, s a Fekete György által tervezett díszcsarnok nemcsak modern és fényes volt, de a falon sorakozó agancsok felmutatták az úri-elvtársi kontinuitást is. Ne feledjük, milyen világ volt ez: az ország legnagyobb dívája még mindig Honthy Hanna, legkedveltebb konferansziéja Kellér Dezső, legnépszerűbb dalszerzője Fényes Szabolcs volt – a harmincas évek operettvilágának csillagai. A neonokban így nemcsak a modern világ tükröződött, de ott ragyogott vagy pislogott operettország fénye is.

A Bábszínház régi figurájának hátterében ott húzódott még az ötvenes évek végének egyszerre hagyományos és modernizációs elképzelése: a kultúrának a város belsejében hangsúlyos pontokon kell megjelennie – a középpontban ekkor már a televízió új épülete állt. Ha készülne egy történeti térkép, amely Budapest fényeinek eloszlását – a díszvilágítást és a fényreklámot egyaránt – összevetné a mindenkori kortárs kultúra sűrűsödési pontjaival, valószínűleg jól kimutatható lenne a szoros összefüggés. S az is látszana, hogy a tendencia az elmúlt évtizedekben megváltozott. Nemcsak azért, mert a neoninvázió körülbelül egy évtized alatt lecsengett, s 1984-ben a Népszava cikkírója már csak 2500 pesti neonról tudott, amelyeknek a többsége hibásan működött. Hanem azért, mert a kultúra lassan kiszorul a belvárosból, s helyére homályos szándékok, igénytelen és zavaros elképzelések lépnek. A belső körzetekben legfeljebb az alkotmányba is beleégetett Magyar Művészeti Akadémia terjeszkedik, amelynek rövidítése nevetségesen azonos a kevert harcművészetekével. Stadionok módjára burjánzó épületeik a közeljövőben nyilván új díszvilágítást is kapnak, miközben a bennük folyó munka leginkább csak a homályt sűríti.

Budapest 2020-ban Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, 2021-ben pedig Vadászati Világkiállítást rendez; a belsőépítészi, grafikusi megbízások ismét szaporodnak majd, s ha minden a régiben marad, sok világító dobozt látunk a jövőben.

Mélyi József

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.