hirdetés

Mélyi József: Ami marad

2017. június 18.

A lexikonból felpillantva a fejemben a hang azt mondja, minden ugyanaz. Pedig minden más: a Habsburgok ma alapítvány formájában foglalják el a Nemzeti Galéria tereit. A Jenőy Kálmánok már nem jutnak be várbéli kihallgatásra, talán már nem is léteznek; a messze előretekintő Széchenyi helyén jelenérdekű beruházók állnak. – Mélyi József 2 flekken.

hirdetés

„Tapasztalatból tudtam: a belső dialógust előnyben kell részesíteni a hosszú belső monológgal szemben" – harminc vagy negyven évvel ezelőtt így elemezte a megfigyeltetés nyomán meghasadt állapotát az NDK egykori dilemmáit talán a legpontosabban megfogalmazó és személyes történetében meg is testesítő Christa Wolf. Ma már én is csak magammal beszélgetek az időjátékaimról, nem azért, mert figyelnének, vagy mintha ezeket nem lenne kivel megtárgyalni. Néha inkább kicsit szégyellnivalónak gondolom, máskor csak bonyolultnak tűnne elmagyarázni, milyen struktúrában helyezem a múltat a jelenre, s azt mennyire komolyan vetem össze a messze jövendővel. Egy hír, egy látszólag semmitmondó fénykép nyomán inkább magamban mérlegelek valószínűségeket. Elvitázom arról, hogy egy politikai döntés vajon születhet-e a régmúlt tapasztalataiból, származhat-e gyerekkori vágyképből vagy traumából. Mérlegelem, vajon léteznek-e még a jelenben a múltat történészi pontossággal ismerő titkos tanácsosok, nemzetlélek-összefüggésekben gondolkodó mérnökök, akik halló fülekbe jó ütemben súgott mondataikkal intézményrendszereket hozhatnak létre, vagy országokat dönthetnek romba. Minderről csak befelé lehet beszélgetni, mert kifordítva minden mondat a paranoia (vagy a régi parafrénia?) tükrében látszik. Minden megkettőződik, és sosem tudhatom, mikor lépem át két világ határát.

A budai vár kihallgatási termén végighaladva Jenőy Kálmán a falakon nem lát tükröt, csupán császár-királyportrék tekintenek vissza rá. József nádorhoz igyekszik az ifjú titkár, hogy színész barátai számára kieszközöljön egy helyiséget a várszínházban, magyar nyelvű előadások számára. Bebocsáttatik a főherceg dolgozószobájába, ahol viszont nincsenek képek, csak könyvszekrények, bennük „históriai, államtani, bölcsészeti, törvénytudományi munkák". A szomszéd szobából egy papagáj sikoltozása hallatszik át; „még István nádor idejében is találkoztunk e papagájjal a budai várban: valószínűleg ma is él" – írja Jókai. Az És mégis mozog a föld szinte szobáról szobára, történetről történetre jeleníti meg az egykori Pestet és Budát, 1872-ből, fél évszázadnyi távolságból visszatekintve világítja meg a kor legjellemzőbb alakjait. József nádor figurája ma már inkább csak azért tűnik plasztikusnak, mert a XX. század közepéig oly népszerű és tisztelt főherceg a Kádár-kor gyermekei számára a magyar történelem egyik leghomályosabb személyisége maradt: csupán egy jelentés nélküli név, amelyet a 70-es, 80-as években csak olyankor említettek, ha elkerülhetetlen volt egy-egy nevezetes épület vagy arborétum meglátogatásakor.

Jókainál a budai várbéli rezidenciáján megjelenített József nádor valójában nem annyira hús-vér figura, mint inkább az arisztokrácia nézeteinek szócsöve, akinek szavai fél évszázad múltán is reálisan jelenítették meg a haladás ellenérveit: „Ez az ország addig él, amíg alszik. Jaj annak, aki fölébreszti! Egy darab ideális paradicsom vagyunk Európa közepén. Addig létezünk, amíg magunkat hozzá nem idomítottuk" – mondja Kálmánnak a nádor, s baljós jövőképet is vázol: „a magyar földön a demokrácia új idegen nemzeteket fog alkotni, s minket elenyészt". Kálmán idealista ellenérvére, mely szerint a nyugatos újításban, a mozgásban lehet a fejlődés kulcsa, a reálpolitikus csak ennyit mond: „Ábrándozó! Mennyire nem ismered saját népedet! Én ismerem azt minden jó és rossz tulajdonával. Te még nem is születtél, mikor én már vele együtt éltem. (...) Félelemmel tekintem újítástok minden mozdulatát". A visszautasítás azonban nem töri meg a fiatalembert, aki a budai várból azonnal útnak indul, mégpedig a nádor feleségéhez, a főhercegnőhöz: „Amint őfelsége termeit elhagyta, rögtön hazasietett, lovát felnyergeltette, s összegöngyölt köpenyét nyerge mögé téve, nekiindult lóháton Alcsútnak." Kálmán – ahogy a nádornak fogalmazott – „a főtől a szívhez" haladt, s test-hasonlattal jellemzett útvonala ma is kirajzolja az egykori Magyarország hatalmi főtengelyét.

Bár az ifjú hős kérelmével nem ért célt, a regénybeli időhöz képest egy évtizeddel később már állt a Nemzeti Színház Pesten. Igaz, hogy nem a Széchenyi-féle, és József nádor által is támogatott Duna-parti helyszínen, hanem a Pest vármegye alispánja által kiszemelt telken, a Hatvani-kapunál. Széchenyi és József nádor a városszabályozás egyik monumentális gócpontjának képzelte egykor a színházat, amely ma, 180 évvel később legalábbis a Duna-parton áll. (A Duna egyébként is fontos szerepet játszott a nádor élettörténetében: halála után évtizedekkel is jól emlékeztek a pestiek az árvíz idején játszott szerepére.) Persze ma szinte bármerre járunk Budapesten, óhatatlanul József nádor emlékébe ütközünk; mindenekelőtt az általa is szorgalmazott Nemzeti Múzeum épületénél – az intézmény bővítését épp most vették tervbe. Az osztrákok által magyarbarátsága miatt gyakran Rákóczinak csúfolt – és besúgókkal megfigyeltetett – főherceg nemcsak beköltözött a budai várba, de korszerűsítette, és át is alakíttatta azt. (Sőt, maga is a Nemzeti Galéria alatti Habsburg-kriptában nyugszik.) Ő tette le egykor a néhány év óta a Közszolgálati Egyetemnek otthont adó Ludovika alapkövét, s ő volt az, aki a pesti rakpart egy részét kőburkolattal látta el. „Élete végéig a Várkert, a mai Városliget, a Margitsziget szépítésén, és később az alcsúti birtokán a mai napig is páratlan arborétum létesítésén fáradozott" – írja a kislexikon. Sőt, róla nevezték el Nádorkertnek azt a hitbizományát, amelyen ma a Kopaszi-gát nagyszabású beruházásai zajlanak.

A lexikonból felpillantva a fejemben a hang azt mondja, minden ugyanaz. Pedig minden más: a Habsburgok ma alapítvány formájában foglalják el a Nemzeti Galéria tereit. A Jenőy Kálmánok már nem jutnak be várbéli kihallgatásra, talán már nem is léteznek; a messze előretekintő Széchenyi helyén jelenérdekű beruházók állnak. A Nemzeti Színház anakronizmusként lóg ki az építészettörténetből, a Ludovika retorta-lényként a felsőoktatásból. Pollack mai utódai a Várban a Pollack-utánzók épületeinek utánzatait építik; a Városligetben a fákat már nem telepítik. A helyszínek és az épületek mellett a valós és leírt történelmi figurák is egymásra vetülnek, a fejemben elcsúsznak egymáson, egy-egy gondolatkísérlet erejéig kilépnek saját történeteikből. Egyszerre látszik pozitív és negatív képük, a párbeszédben így minden egyformán valószínű. De kívül egyvalami mégis szürreális marad: múltunk jövőjében József nádor ernyedetlen buzgalommal építi újra az ideális paradicsomot.

Bogdány Jakab: Sárgaszárnyú ara. A Miniszterelnökség „új székhelyének ornamentumaként" szolgáló,
2017-ben magánszemélytől vásárolt festmény.

 


Mélyi József

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.