Menyegző Spiró Györggyel
- 2011. március 21.
A Litera irodalmi portál és a Nyitott Műhely januárban írói filmklubot
indított. A sorozatban kortárs írók kedves filmjeit vetítjük havi egy
alkalommal.
A vetítések után - mint klasszikus filmklubban - beszélgetések
következnek, amelyekben nem csak vendégeink vallanak majd filmmel
kapcsolatos gondolataikról, de számítunk a jelenlévő közönség aktív
értelmezői részvételére is.
A sorozat bevezető vetítése rendhagyó
alkalom volt. Január 21-én, a Magyar Kultúra Napja előestéjén a magyar
filmtörténet egyik legkülönösebb alkotását, Bódy Gábor: Nárcisz és
Psyché című filmjét tekinthette meg közönségünk. Február 23-án
Esterházy Péter kedves filmjét, Gothár Péter: Ajándék ez a nap (1979)
c. művét vetítettük.
MÁRCIUS 23-ÁN SPIRÓ GYÖRGY A VENDÉGÜNK. VÁLASZTOTT FILMJE: ANDRZEJ WAJDA: MENYEGZŐ (1972). A szerzővel Szekeres Dóra beszélget a vetítés után.
Menyegző (Wesele)
Színes, magyarul beszélő, lengyel filmdráma, 102 perc, 1972
A krakkói Miasszonyunk templom elől
lakodalmas menet indul el feldíszített fogatokon egy tanyasi lakba. A
vendéglátónál rengeteg az ennivaló, vodka, a táncosok is megtették a
magukét - a felhevült és sokszínű tömeg tolong, a parasztok féktelenül
mulatnak, a városiak különhúzódnak, szónokolnak, vitatkoznak. Aztán
leszáll az éj és a félhomályos kertek és termek mintegy drámai
arénaként fogadnak magukba fantomokat, kísérteteket - a történelem, az
irodalom vagy a képzőművészet ismert alakjait - melyek, mintegy a hősök
vízióiként jelennek meg, ijesztő látomások és a társadalmi valóság
összeütközéseként. A kábult álmodozásban lévő esküvői tömeget felveri
az a hír, hogy a megosztott Lengyelország közeli határán egymással
szemben állnak az ellenséges csapatok. A kezdeti lázas, felkelésre
sarkalló készülődés, az aranykürt szavának ébresztése apatikus, lassú
körtáncba fullad, az embereket beborítja a hajnali sűrű köd...
A
Menyegző eredetileg színdarab, melyet Stanislaw Wyspianski írt
1901-ben. A lengyel kulturális örökség részeként számontartott mű
iskolai kötelező olvasmány, szavait, dialógusait a mindennapi
szóhasználat is idézi, a történelmi célzások a lengyel történelmi
eseményekre vonatkoznak, a kísértetek a lengyel irodalom és művészet
ismert alakjai.
Rendező: Andrzej Wajda, író: Stanislaw Wyspianski, forgatókönyvíró: Andrzej Kijowski, zeneszerző: Czeslaw Niemen, Stanislaw Radwan, operatőr: Witold Sobocinski, jelmeztervező: Krystyna Zachwatowicz, vágó: Halina Prugar-Ketling. Szereplő(k): Ewa Zietek (menyasszony), Daniel Olbrychski (vőlegény), Andrzej Lapicki (költő), Wojciech Pszoniak (újságíró), Maja Komorowska (Rachel), Franciszek Pieczka (Czepiec), Emilia Krakowska (Marysia).

Hozzászólás