Mi lesz az írószervezetekkel?

2011. szeptember 24.
Szeptember 22-én jelentek meg azok a hírek a különböző írószervezetek honlapjain, hogy a kormány  szeptember 19-i, 1316/2011-es határozatában azonnali hatállyal maradványtartási kötelezettség alá vonta többek között az írószervezetek működési támogatását. Megkérdeztük az érintetteket, hogy hogyan tovább?

A határozat kapcsán megkerestük a József Attila Kör elnökét, Balogh Endrét, a Fiatal Írók Szövetségének elnökét, Kollár Árpádot, a Szépírók Társaságának elnökét, Csaplár Vilmost és a NEFMI sajtóosztályát is. Utóbbi kettő megkérdezettől cikkünk közlésééig egyelőre nem érkezett válasz.

Kollár Árpád megkérdezésünkre elmondta, hogy a hírekkel ellentétben nem pontosan “zárolásról”, hanem “maradványképzésről” van szó, amely különbség azért fontos, “mert így elméletben még van némi remény arra, hogy nem veszett el végleg a megítélt támogatás, lehetne tehát a rossznál is rosszabb a helyzet. (...) Annyi biztosnak tűnik, hogy a kormány szeptember 19-én kelt rendelete alapján idén már nem kapjuk meg az év elején megítélt működési támogatást, mely egyébként a normális feladatellátáshoz eddig is elengedhetetlen, mégis túl kevés lett volna” - mondja Kollár Árpád a FISZ elnöke.

Balogh Endre elmondása szerint a 1316/2011-es kormányhatározat miatt a JAK legkorábban 2012 januárjában jut a 2011-es, egyébként is megalázóan alacsony, 1 millió forintos működési költségeihez (miniszteri keret), és minden, még át nem utalt pénzéhez. “Esetünkben ez a nemzetközi Solitude-csereprogram 4,5 millió forintos összegét is jelenti, azaz mindösszesen 5,5 M forintról van szó. Tekintettel arra, hogy a MASZRE-pályázaton tavaly nyert összegeket 2011. szeptember 15-ig tudtuk felhasználni, az új pályázatokról menetrendszerűen novemberben lesz döntés, és várhatóan szintén csak 2012-ben kapjuk meg az esetlegesen megítélendő összegeket, más forrásunk jelenleg pedig nincs, lehetetlenné vált a működésünk, és finanszírozhatatlanok lettek a már futó nemzetközi programjaink, jövőbeni hazai rendezvényeink.”

A JAK-ot nem érte teljesen váratlanul a döntés, bár hivatalosan, külön nem tájékoztatták őket, hiszen “ az egész országot érinti az ügy, külön értesítésre semmi szükség, a sajtóból kell, hogy értesüljön ilyenkor az ember. De mivel több írószervezetnek más ügyben a NEFMI-ben volt dolga a minisztérium munkatársai külön is tájékoztattak bennünket a megszorítások várható következményeiről.”

Kollár Árpád elmondása szerint mára a nem létező tartalékaik is végleg kimerültek, “ezért is vártuk már régóta a megítélt pénzt, aminek nagyon tudunk volna örülni. A sors fintora, hogy az NCA utódjánál, a Wekerle Alapnál azért nem juthattunk működési támogatáshoz, mert a minisztériumnál már megítéltek valamennyit, így idén valójában összesen nulla, azaz nulla forintból gazdálkodunk” - mondja a FISZ elnöke.”Ahogyan eddig is tettük, egy ideig még megpróbálhatjuk társadalmi munkában megtartani a nem eszközigényes programokat, de azok megszervezéséhez, lebonyolításához, elszámolásához is kell a működő hátország. (:..) Most alapjaiban kérdőjeleződik meg munkánk fontossága. Látni kell, hogy minden egymásra épül, így társadalmilag hasznos edukációs, tehetséggondozó, olvasásnépszerűsítő, identitásőrző feladatainkat sem tudjuk ilyen feltételek mellett ellátni. Így nem lehet dolgozni, építkezni, megújulni, hiszen már a meg nem érkezett támogatás egy részét is elköltöttük, bízva abban, hogy komolyan vehetjük az év eleji Magyar Közlöny sorait.”

Balogh Endre szerint is, mivel vannak még el nem számolt tételeik (pl. JAK-füzetek, NKA-ösztöndíjak, etc.), valamint az új pályázatokat meg kell írni (MASZRE, NKA, NCA) s a válságmenedzselés mind a titkártól, mind az elnöktől jelentős többletmunkát igényel, a JAK-iroda működését felfüggeszteni vagy megszüntetni nem tudják. “A JAK elnöksége szeptember 28-án ülésezik, melynek fő témája várhatóan ez a kormányhatározat és következményei lesznek” - mondja Balogh.

Emellett természetesen kénytelen további költségminimalizálási törekvéseket tenni: azon túl, hogy megpróbálják néhány kifizetésüket 2012-re halasztani, a JAK elnök például továbbra sem fogja felvenni a fizetését, valamint nem tudják kifizetni rendezvényeiken a fellépések honoráriumait, sem az útiköltéseget.

“Kapcsolatba léptünk a többi írószervezettel (EMIL, FISZ, Magyar Írószövetség, MISZJE, Szépírók Társasága), és együtt, természetesen a társművészetek szervezeteinél is informálódva, keressük a további tájékozódás és a tiltakozás különböző módjait. Nemzetközi partnereinket tájékoztatjuk az őket is érintő, Magyarországon kialakult helyzetről” - mondja Balogh Endre.

Mivel a kormányhatározat a 2011-es évre érvényes, semmi hivatalos hír nincs egyelőre a zárolás feloldásának lehetőségéről. Kollár Árpád utalt arra, hogy vannak olyan informális hírek, hogy esetleg januárban változhat a helyzet: “januárban elvileg feloldhatják a maradványképzést, de a jelenlegi viszonyok közt, nem tudom, akár addig ki tudunk-e tartani, hogy akár csak az egyetlen fizetett (fél) alkalmazottunk nevetségesen alacsony (fél) bérét tudjuk-e fizetni. Csak bízhatunk benne, hogy még az idén megkapjuk a pénzt, de a jelenlegi helyzetben nehéz optimistának lenni,  nehéz reménykedni." - mondja Kollár Árpád.

***


A Magyar Közlönyben olvasható a “Kormány 1316/2011. (IX. 19.) Korm. határozata a 2011. évi költségvetési egyensúlyt megtartó intézkedésekről”, amelyek az írószervezetekre vonatkozó része:

A Kormány 1316/2011. (IX. 19.) Korm. határozata a 2011. évi költségvetési egyensúlyt megtartó intézkedésekről
A Kormány az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 38/A. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. A Kormány:
a) elrendeli az 1. melléklet szerinti maradványtartási kötelezettséget;
Felelős:
nemzetgazdasági miniszter
Határidő:
azonnal
b) felhatalmazza a nemzetgazdasági minisztert, hogy az év közbeni előirányzat és maradvány átadás-átvételek miatt az 1. mellékletben meghatározott kötelezettségeket a fejezetek között nullszaldósan módosítsa, és erről a Magyar Államkincstár elnökét tájékoztassa;
Felelős:
nemzetgazdasági miniszter
Határidő:
folyamatos
c) az irányítása alá tartozó fejezetek előirányzatainak a 2. melléklet szerinti összegű zárolását rendeli el; egyúttal felhívja a fejezeteket irányító szervek vezetőit, hogy a Magyar Államkincstárnak 2011. szeptember 20-áig jelentsék be az 2. mellékletben foglalt zárolási kötelezettségeket cím, alcím, jogcím-csoport, jogcím és kiemelt előirányzatonkénti részletezettségben; nem jelenthető be zárolás a fejezeti kezelésű előirányzatok esetében az európai uniós forrást tartalmazó előirányzatokra, illetve a 3. mellékletben felsorolt előirányzatokra.
Felelős:
a fejezetet irányító szervek vezetői
Határidő:
a Magyar Államkincstár felé történő bejelentésre 2011. szeptember 20.

2. E határozatban elrendelt zárolási kötelezettség fejezetek, alrendszerek közötti nullszaldós átrendezésére, valamint a zárolási kötelezettség részbeni saját bevétel befizetéssel történő kiváltására a fejezetet irányító szervek vezetőinek kezdeményezésére a nemzetgazdasági miniszter engedélyével kerülhet sor.
Felelős:
nemzetgazdasági miniszter
Határidő:
folyamatos

3. A Kormány irányítása alá tartozó fejezeteknél
a) a bérleti és lízing díjak,
b) a vásárolt közszolgáltatások (az államháztartás körébe tartozó feladatok, az államháztartás által kibocsátott szolgáltatások szerződés alapján történő megvásárlása államháztartáson kívüli gazdasági szervezettől), c) valamint a „szellemi tevékenység végzésére kifizetés” (költségvetési szerv szakmai alapfeladatának ellátására külső személlyel, szervezettel való munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítése) jogcímekhez kapcsolódó előirányzatok, keretek felhasználására új szerződés nem köthető, a lejáró szerződések nem hosszabbíthatók meg. A hatályos szerződéseket haladéktalanul felül kell vizsgálni, szükséges esetben intézkedni kell felbontásukról.
Felelős:
a fejezetet irányító szervek vezetői
Határidő:
azonnal

4. A Kormány az irányítása alá tartozó fejezeteknél beszerzési tilalmat rendel el az intézményi beruházás keretében történő tárgyi eszközök [földterület, telek, telkesítés, erdő, ültetvény, épület, egyéb építmény, ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog, berendezés, gép (pl. informatikai eszköz), felszerelési tárgyak (pl. bútor, jármű), valamint immateriális javak beszerzése (szellemi termék pl. szoftver termékek), egyéb szellemi alkotások, vagyonértékű jogok] vonatkozásában.
Felelős:
a fejezetet irányító szervek vezetői
Határidő:
azonnal

5. E határozat 3–4. pontjában meghatározott tilalmak nem vonatkoznak az európai uniós forrást tartalmazó előirányzatokra. A tilalmak részbeni feloldására – rendkívül indokolt, egyedi esetekben – a Magyar Államkincstár elnökének benyújtott, annak véleményével ellátott kérelem alapján, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár jogosult.

Felelős:
Miniszterelnökséget irányító államtitkár
Magyar Államkincstár elnöke
Határidő:
folyamatos

6. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök