hirdetés

Valahol Bulgáriában

2017. november 20.

Ritkán fordul elő, hogy az irodalmi műfajok összevegyítése nem nyomja agyon magát az olvasásélményt, Milen Ruszkov azonban rendkívüli pontossággal és kivételes időzítéssel adagolja és váltogatja a stílusokat anélkül, hogy ez a szöveg egységén bármit is rontana. – Milen Ruszkov Felmagasztosulás című regényéről Beke Zsolt írt kritikát.

hirdetés

A Balkán történelme valamennyire homályos folt az európai történelmi ismeretinkben. Milen Ruszkov regénye ugyan nem jelent korrepetálást a témában, mégis többek között betekintést enged abba, hogy a XIX. századi nemzetállami mozgalmak hogyan érkeztek meg néhány évtized késéssel a Balkán területére, hogy aztán lendületet kapjanak, amikor az Oszmán Birodalom elkezdett széthullani.

Ruszkov regénye azonban nem ebben a tekintetben történelmi regény; sokkal inkább a késő tizenkilencedik századi közhangulatot próbálja visszaadni, egy nép érzéseit, amely ötszáz év után ismét saját magára találhat. A népet pedig két vidéki figura képviseli: a szerethetően cinikus Gicsó és a zöldfülű és együgyű(nek beállított) Aszenke. A regény legnagyobb része a nagy Ügy érdekében megtett utazásaikat és kalandjaikat ismerteti, rajtuk keresztül figyelhetjük a forradalomra való készülődést.

Talán ez a sokrétűség a regény legnagyobb vonzereje. Ritkán fordul elő, hogy az irodalmi műfajok összevegyítése nem nyomja agyon magát az olvasásélményt, Milen Ruszkov azonban rendkívüli pontossággal és kivételes időzítéssel adagolja és váltogatja a stílusokat anélkül, hogy ez a szöveg egységén bármit is rontana. Egyrészt kapunk egy romantikus Nagy Nemzeti Regényt, amelynek távollétében is főszereplője az Ügy, a forradalom és az újbolgár kultúra szárba szökkenése, amelyért bizony áldozatokat kell hozni. Gicsó és Aszenke személyében kapunk egy furcsa párral megfűszerezett, tragikomikus pikareszkregényt, ahol a sokat látott, bölcs, bár semmirekellő Gicsó és az esendő Aszenke különös apa-fiú kapcsolatát megidéző párbeszédek és jelenetek sokat lazítanak a szöveg néhol veretes keretén. Gicsó narrációja egyszerre utazóregény és naplóregény is, nem egyszer szól ki a szövegből – az más kérdés, hogy kihez: néhol úgy tűnik, egy bajtársához, máskor az édesanyjához, de az az értelmezés sem kizárt, hogy Istenhez vagy éppen az olvasóhoz beszél. Végezetül a könyv olvasható egyfajta kulturális tablóként is, a történetben rendre felbukkannak a XIX. század második felében elindult kulturális újjászületés legnagyobb alakjai, legalábbis említés szintjén, miközben Gicsó gyakran veszik bele a saját eszmefutattásaiba, amelyek a mindennapi témák mellett nagyon gyakran elkanyarodnak az identitás, a kultúra és a forradalom problémái felé.

A kulturális vonalat Ruszkov még egy írói eszközzel támogatja meg: létrehozza a könyv saját nyelvezetét, egy sosemvolt bolgár dialektust, amely a nyelv szabályozás előtti állapotát kívánta visszaadni. Hiába a remekül megírt történet, ez könnyen lehetett volna olyan aspektusa a szövegnek, amely miatt nem okozna ekkora örömöt a magyar fordítás olvasása. A regény fordítója, Krasztev Péter azonban látszólag könnyedén ültette át a kreált bolgár nyelvet a székely magyaron alapuló, szintén művileg megalkotott nyelvjárásba. Az eredmény pedig magáért beszél, a székely nyelvhasználat elég alapot adott ahhoz, hogy életszerűnek hasson a nyelv, a szöveg ritmusa pedig viszi előre az olvasót, még akkor is, ha esetleg egy elavult vagy ismeretlen kifejezéssel találkozik (amelyek többségét egyébként zárójeles betoldásokkal a szöveg is megmagyaráz).

Ha fogást akarnék találni a köteten, akkor egyetlen formai dologba tudnék belekötni: mégpedig abba, hogy a szöveget kísérő jegyzetek végjegyzetekként a kötet végén szerepelnek, holott nagyon gyakran közöl a fordító olyan információt, ami egy adott reáliát tágabb kontextusba helyezne, és éppen ezért praktikusabb lett volna ezeket lábjegyzetben feltüntetni.

A L'Harmattan Valahol Európában sorozata mindig olyan regényeket jelentet meg, amelyek a komoly kritikai siker mellett reflektálnak egy adott ország öndefiníciójára is. Milen Ruszkov regénye pedig fenomenális kötete a sorozatnak; a regény jelentős bolgár visszhangja mögött pedig valószínűleg nemcsak az áll, hogy egy társadalmilag és kulturálisan fontos időszakhoz nyúlt vissza, hanem az is, hogy mindenki megtalálhatja benne azt a szövegréteget, amihez éppen kedve van, a keserédes kalandregénytől kezdve a történelmi regényen át az izgalmas nyelvi játékig bármit.

Milen Ruszkov: Felmagasztosulás, 2017, L'Harmattan, 330 old.

Beke Zsolt

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.