Aligha van természetesebb annál, mint utálni a természetet. De az emberek ezt nem értik, mert zavarosak a nézeteik. Sokan például úgy vélik, hogy a földi világot az ördög irányítja. Régen némelyek még azt is mondták, hogy a gonosz megnézte magának az Úr birodalmát, és megpróbált valami hasonlót teremteni. Ha rájuk hallgatunk, akkor az ördög csupán egy szánalmas utánzó. Csakhogy teljesen tehetségtelen, mondják, és ráadásul rémesen kegyetlen is. Lári-fári. Mások meg úgy tartják, hogy a világ Istentől való. Ha tényleg így lenne, akkor ő nem az, akinek gondolják, hanem csak egy kísérletező félnótás. Ez is sületlenség. De ha se nem ez, se nem az, akkor micsoda? – merülhet fel az emberben. Ez ostoba kérdés. Miről is van szó: a világ az esztelen természet műve. Azért néz ki pontosan úgy, ahogy, mert éppen az ő műve. A természet teljesen agyament, a káosz testetöltése, a vakvéletlen játéka. Mély gyűlölettel viseltetem a természet iránt. Bizony! Ha valamit, akkor a természetet szívből utálom. Vagy tudunk másról, amibe ennyi energia szorult, ennyire zabolátlanul termékeny és ugyanakkor teljesen elment az esze? Természetesen nincs ilyen! Ha a természet emberi alakot öltve kisétálna Sevillában az utcára, egy szempillantás alatt lefognák, mint közveszélyes őrültet, vagy esetleg máglyára küldené az Inkvizíció. Nyilván nőnemű lenne, nagy vihorászva és ugrándozva szülne öt percenként egy gyereket, közben meg-megtermékenyülne bármiféle látható elkövető nélkül, mintha maga a szél csinálná fel. Igen, a természet tökéletesen esztelen!
De hát épp ő a világ szülőanyja. Nem az ördög, vagy az Úr, nem valamiféle gonosz szellem, vagy kísérletező félnótás, de a legkevésbé a jó Öregisten, hanem egyszerűen egy esztelen, véletlenekből tákolt, mindenható, ősvak és katyvaszos természet. Ez a gondolatmentet különösen illik hozzám, lévén gyógyászati területen állok alkalmazásban. Ám ez csak azt jelenti, hogy a megfelelő helyre kerültem, mert én tényleg és őszintén azonosulok a fenti nézetekkel.
A nevem Guimarães da Silva. Megjegyzem, a da Silvát azért toldottam hozzá, mert a nemesi rang arra készteti az embereket, hogy jobban odafigyeljenek a mondandómra. Ráadásul Monardes doktor is támogatta ezt a bővítést, mert így gond nélkül be tud mutatni mint az asszisztensét. „Ez itt da Silva, az asszisztensem” – szokta mondani Monardes doktor, és ez így tényleg jobban hangzik. Néha még „doktor da Sivaként” is bemutat. Én, természetesen, még nem vagyok doktor, s bár remélem, hogy egy nap az leszek, jelenleg csak Monardes doktor segítőjeként és növendékeként ügyködöm. Mellesleg ő sosem említi, hogy portugál vagyok. Úgy tartják, a portugáloknak rossz a szaguk és maláriát terjesztenek, mert gyalog érkeznek a város környéki mocsarak felől, mindig úgy adják magukat elő, mintha véletlenül Sevillába tévedt nemesek lennének, és mindenkit, akit csak lehet, megpróbálnak kis összegekkel átverni. „João da ez-meg-ez vagyok – mondja –, jöttem, hogy jó áron vegyek egy telket Peñanában”, vagy: „hogy hajót építsek Cádizban”. Ezután úgy eljátssza a tökkelütöttet, hogy a másik bedől neki, és betársul a vállalkozásba, ami rendszerint kevés befektetést igényel, ellenben busás haszonnal kecsegtet, majd a portugál felszívódik a dukátokkal. A különös ebben az, hogy a pénz közismert kísértő ereje megzavarja annak a fejét, aki elkölti – viszonylag ritka és érdekes eset, mely számos gazember jólétét megalapozta már, példának okáért a játékbarlangok üzemeltetőiét -, mivel ha csak kicsit is megőrizte volna lélekjelenlétét, feltette volna magának a kérdést, miért is jönne valaki földet vásárolni, vagy hajót építeni Spanyolországba, amikor mindezt sokkal olcsóbban megtehetné Portugáliában. De az emberek, nyilván, hasonló esetben felhagynak a gondolkozással. Ezért van az, hogy Sevilla tele van portugálok által kiállított hamis nyugtával. Még Monardes doktornál is van egy.
(…)
A test ilyetén kiszámíthatatlansága – hogy újra felvegyem gondolatom fonalát – magának a természetnek a zűrzavarosságából, esetlegességéből és kiszámíthatatlanságából adódik. Kiszámíthatatlanságot mondtam volna? Voltaképp nem is feltétlenül. Ha a világon létezik egyáltalán jótékony csoda, akkor az az, hogy néha lehet irányítani a természetet. Ehhez, persze, komoly ismeretekre és képességekre van szükség, de elméletileg lehetséges. Képletesen szólva ki lehet rángatni a természetet a bolondokházából, és rá lehet venni, hogy tegyen valamit. Továbbra is ott fog rángatózni és ugrabugrálni, gagyarászik valamit érthetetlenül, de megteszi. Máskor meg nem. Attól függ.
Létezik néhány szer, amivel bizonyos körülmények közt rá lehet venni arra, hogy a kedvünkre tegyen. Ilyen, gyakorlatilag mindenható szerre a mi hajósaink tettek szert a Nyugat-Indiákon az utóbbi ötvenvalahány évben. Ez a majdhogynem varázshatású szer teljesen ismeretlen volt az antik korokban, nem tudott róla se Hérodotosz, se Hérakleitosz, vagy hogy is hívták azt a nagy ókori gyógyítót, akinek a neve most épp itt van a nyelvem hegyén. Természetesen a kis híján mindenható dohányról van szó. Nem másnak, mint ennek a szernek szentelte Monardes doktor a gyógyító tulajdonságairól szóló könyvét. Monardes doktor igazi újító ebben az értelemben, valóságos felfedező. Ez volt az első, s a maga nemében egyedülálló ilyen tárgyú könyv Európában.
(…)
Ebben a könyvben az a szándékom, hogy elmondjak nagyjából harminchat példát a dohány gyógyító erejére (ez én vagyok, Guimarães). Nem tudom, sort tudok-e keríteni mindre, ez menet közben dől majd el. Mindenesetre bizton állíthatjuk, hogy az emlegetett utolérhetetlen szubsztancia harminc uszkve negyven betegséget és szerzett fogyatékosságot képes elmulasztani.

Krasztev Péter fordítása

Milen Ruszkov (1966), bolgár író és műfordító a szófiai egyetemen végzett 1995-ben. Kicsapva a természetbe c. regénye, mely 2011-ben Amerikában is megjelent, elnyerte az év regénye címet Bulgáriában.

Milen Ruszkov