Ma hagyni fogom, hogy valaki más is beszéljen belőlem. A szerda, az egy ilyen nap. Mondom én. A tegnapról szóló leírást azonban mégsem akarom visszavonni. Tehát elgyötörten ébredek, de hamar rendbe szedem magam, szóval irány a teakonyha terasza, ahol a már említett horvát és magyar költők várnak. Türelmesen. Fél órát kések legalább, de a szomszédos népek barátságának nevében bűnbocsánatot nyerek. Persze ekkor még nem tudják, hogy a következő délelőttöt majd véletlenül végigalszom – ahogy én meg azt nem, hogy ezt is elnézik nekem. Különben mindenki lelkesen dolgozik: Dunajcsik, igazi workoholic-ként, már délutánra lefordít öt verset és két novellát. Ráadásul nem is iszik, ami azért nem fair. László Noémi meg gyerekkel együtt is gyorsan halad. De én vajon mit tudok felmutatni?

Közben hallom, hogy jól haladnak a szemináriumok is: van prózai (Garaczi Lacival), verses (Vörös Istvánnal) és drámai is (Kárpáti Péterrel). Tegnap láttam egy köldökig kigombolt fekete inget sétálni, most azt találgatom, hogy ő melyikre jár. A költői tűnik a legvalószínűbbnek.

Nem jut eszembe, hogy mi volt az ebéd, bocsánat, ez a kocka úgy látszik, nem fog a helyére kerülni. Csak arra emlékszem, hogy ebéd után Schein Gábort hallgatjuk, aki a magyar irodalom piaci működéséről tart előadást. Ez tulajdonképpen arról szól, hogy mi nem történt meg a rendszerváltás óta. Vagy, ami megtörtént akkor, az miért nem hat ma. És hogy az új évezred mindehhez képest miben új. Szóbakerül a Soros Alapítvány, meg annak a misztikusan kiszámíthatatlan időszaknak még egy csomó alkatrésze, amit leegyszerűsítve kilencvenes éveknek hívunk. Hívhatnánk boldog békeidőknek is, de ennyi irónia nincs bennünk.

Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni, súgja a fülembe Pollágh Péter, én meg nem tudom eldönteni, hogy ezzel most fenyeget, vagy barátkozik.

A 24-es szobában egy Steven Seagal film megy. Seagal csajozik, öl, környezetet véd, aztán megint csajozik. Tavaly volt itt forgatókönyvírói szeminárium, ők biztosan alaposan ki tudnák elemezni ezt a változatos filmmenetet. Mi csak élvezzük.

A könyvtárszobában eközben Georg Szirtes beszélget Mesterházi Mónikával, majd Parti Nagy Lajos Vári Gyurival. De ezekről lecsúszunk (a tegnapi napló írásának okán).

Közben megérkezik Lanczkor Gábor, állítólag egyenesen Delhiből. Arcán jegyesi fény dereng. Hátizsákjában meg ott az egész Ság-hegy, de ez még senkinek sem tűnik fel ekkor.

A nap utolsó programja a Puskin Utca bemutatója. Egészen a magaménak érzem a műsort, még Urfi Péter elidegenítő effektusai ellenére is. Csak röviden idézek aranyköpéseiből: „ez egy olyan lap, amiben nincs sok egyediség”, „a koncepciónk tulajdonképpen tök átlagos”, „Zoli (Sopotnik), az új verseid azért szerencsére sokkal jobbak, mint a korábbiak”, stb. stb. Inkább nem folytatom. Még szerencse, hogy Deres Kornélia háziasszonyos magabiztossággal utasítja rendre a visszakamaszodott szerkesztőtársat.

A felolvasások különben szépen csordogálnak: Sopotnik hamarosan megjelenő Futóalbumából szemezget, őt Lanczkor követi, egészen friss indiai poémákkal (ez a szót is milyen régen írtam le utoljára), aztán Eörtzen Nagy Gergő ad bepillantást (mit bepillantást, röntgenképet) egy zaklatott nap történéseibe. A negyedik vendég, a képzőművész Korai Zsolt mindezeket real-time animációkkal követi le, majd beszél is kicsit a digitális művészet aktuális trendjeiről, ami persze izgalmas, de engem inkább a nyákforrasztás konyhatrükkjei érdekelnek. Aztán jön a A fétismajom és apáskodik. Ilyen ez a Gordon, egy geci.

A Rigolettót a nép átnevezi Rigónak, ami tényleg sokkal jobban hangzik. Az előző napiakból tanulva a főnökasszony most erősítést is hozott, két nebuló sürög a söröspult körül. De még így sincsenek elegen. A horvát Marko fel akarja gyújtani a falut, nem rosszindulatból, egyszerűen csak ezzel szeretné felfokozni az éjszakai Szigliget panorámáját. Lanczkor az én kapucnis pulóveremben Ganxsta Zolee szövegeket kántál, majd eltűnik a kastélykertben. Ehhez a zenei hátteret Farkas Zsolt szolgáltatja, rezzenéstelen arccal. Három óra, lassan az utolsó sejtek is elhagyják a pizzéria udvarát. Még nem gyászos a hangulat, de csak azért, mert nem tudják, hogy holnap már nem nyit ki a hely. Az összes ital elfogyott ugyanis. Tehát minden rendben van.