Esterházy és Kertész kiadójaként mindig örömmel jövök Budapestre, érdekel, mi történik Magyarországon gazdasági, politikai és kulturális értelemben egyaránt. Fontosak ezek a találkozók, hiszen így tudunk tanácsokat, tippeket adni egymásnak a többi ország kiadóival, ez a munka erről szól igazán, keresni az új szerzőket, figyelni a nemzetközi trendeket. Az ember mindig tanul a kollégáktól, pletykál, barátkozik és egyben megtudja, hogy kire kell odafigyelni. Ötleteket kapuk egymástól, például, hogy milyen stratégiával érdemes kiadni Krasznahorkait, hogy csinálták a franciák, a németek, a lengyelek és hogyan kéne nekünk csinálnunk. Ezekből a beszélgetésekből élünk mi, kiadók.

fotók: Valuska Gábor

Hány magyar szerzővel dolgozik?

Kettővel: Esterházy és Kertész. Korábban ahhoz a nagy kiadóhoz tartoztak, ahol szerkesztő voltam, és amikor megcsináltam a magam kis kiadóját, vittem őket magammal. Esterházy és Kertész az a két szerző, akik a legnagyobb hatással voltak rám, büszke vagyok, hogy én ismertethetem meg őket a svéd olvasókkal. Nagyszerű volt látni és részese lenni például Kertész sikerének, aki egy egészen kicsi, gyakorlatilag ismeretlen szerző volt a svéd irodalomban, a Nobel-díj után pedig jött a hatalmas érdeklődés és siker. Tudom, hogy ha nem is ennyire élesen, de hasonlóan volt ez Magyarországon is. A Nobel-díj akkora hatalmas figyelem, amely tényleg semmilyen más ismertséghez nem fogató. Ha kiadóként olyan szerencsés az ember, hogy a szerzői között tudhat egy Nobel-díjast, akkor megélheti azt a sikert, amely nem sokszor adódik az életben: tömegek gondolják egyszerre, hogy el kell olvasniuk a könyvet, amit kiadsz. De ahogy a beszélgetésen a Gallimard szerkesztője, Jean Mattern mondta, nem elég egyszer megtalálni valamivel a közönséget, az még nem jelenti, hogy meg is tudod tartani őket, mindig újra és újra meg kell szerezned az olvasókat. Miért jött el a nagy kiadótól?

A váltásnak két oka volt, az egyik prózai: elegem lett a főnökeimből, a magam ura akartam lenni, most a saját kiadómat vezetem. A másik, ami ennél fontosabb, hogy rengeteg svéd szerzővel dolgoztam, a külföldi szerzők pedig a listám alján álltak. Amikor a kiadó megkeres egy terjesztőt, átnyújtja a listáját, amiről a kereskedő válogat. Ez a lista tévesen, de a gyakorlatban mégis minőségi fokmérőként is működik, nem nagyon lehet tenni ellene. Nálunk azt látták, hogy a külföldi szerzőink művei csak a 20. helytől kezdődtek, a kereskedők pedig azt hiszik, hogy az első helyen álló szerzők és könyvek értelemszerűen jobbak is, mint a lista közepén állók, pedig valójában ez sokszor fordítva van. Attól, hogy Kertész csak a 21. helyen állt a listámon, senki nem volt rá kíváncsi, hiszen azt gondolták nem annyira érdekes, mint az első öt helyen lévő, egyébként valójában érdektelen svéd szerzők. Lehet, hogy most kis kiadóm van és kevesebb profitot termelek, de amikor odamegyek a terjesztőhöz a listámmal, Kertész és Esterházy a listám elején lesznek. Mivel ezek a szerzők mindig is egzotikusak lesznek, kiemelten, nagyobb körültekintéssel kell őket kezelni, meg kell tervezni, hogy pontosan milyen kritikusoknak küldjük el őket, speciális kampányt kell rájuk kitalálni, ezekre mind nem volt lehetőség a nagy kiadónál.

Magyarországon egyre élesebb ellentét bontakozik ki a nagy terjesztőláncok és a kisebb kiadók között, a kiadók szerint a kereskedők kihasználják és ellehetetlenítik őket. Hogy van ez Svédországban?

Természetesen nálunk is van egyfajta harc a kis kiadók és a könyvesboltok között, de az én esetem azért más, mert én már egy jó ideje a szakmában vagyok, a nevem ismert, nincs gondom azzal, hogy eladjam a könyveimet, az ajtók megnyílnak, mert tudják, hogy jó könyveket adok ki, még ha azok jórészt kevésbé ismertek. De természetesen tisztában vagyok a játékszabályokkal: a könyvterjesztés nem szól másról – és ez mindenhol így van – mint a profitról: a könyvesboltok olyan könyveket akarnak, amiket el tudnak adni. Ennyi és nem több. Itt van a szabad és kötött árak ellentéte, amely állandó vita minden országban, mindenkinek megvannak a pro és kontra érvei, de azért van egy fontosabb érv, amely felülírja az összes többit: az olyan könyveknél, mint amiket én adok ki, az úgynevezett magas irodalom esetében ez a kérdés okafogyott. Aki kíváncsi ezekre a könyvekre, az meg fogja őket venni, akármi történjék. Ezek nem bestsellerek, nem hatalmas példányszámban fogyó könyvek. Ezeknek a könyveknek nem lehet nagy reklámkampányt csinálni, nem lehet óriásplakátokat nyomni és buszok oldalán hirdetni őket. Csak azokat a könyveket lehet ilyen erős eszközökkel hirdetni, amiről már valaha hallottak, amit már ismernek. Mondhatjuk, hogy itt az "új Da Vinci-kód", vagy hogy "megjelent a híres krimiszerző új regénye." Ez működik a bestsellereknél, de az ismeretlen és összetett regényeknél nem. Ha azt akarjuk, hogy az emberek Esterházyt olvassanak, akkor nem hirdethetjük őt úgy, hogy jóképű vagy hogy vicces, vagy hogy a testvére ismert futballista volt. Sokkal kifinomultabbnak kell lennünk, meg kell mutatni, hogy miért fontos ezeknek a szerzőknek az olvasása. Nem elég csak annyit mondani, hogy a Harmonia Caelestis egy jó és fontos könyv, arra sem nagyon lehet hivatkozni, hogy bár nem volt egy bestseller egyik európai országban sem, ahol megjelent, mégis nagyon fontos világirodalmi alkotásról van szó. Ez egy könyvkereskedőnek valójában irreleváns szempont. Mit gondol arról a véleményről, hogy a kötött áras rendszerrel a könyvszakma könnyebben elviselné a válságot?

Svédországban a kötött áras rendszer megszűnt a 70-es években. A kérdés azért nem könnyű, mert azok a könyvek, amelyeket a legjobban vesznek, a legolcsóbb könyvek is egyben, azok a könyvek pedig, amik tartalmuk miatt nehezen eladhatók, értem ez alatt a komoly szépirodalmi műveket, egyben a legdrágábbak is. Ráadásul Svédországban annyi, de annyi helyen lehet könyvet venni! Ezzel igazából nincs baj, amíg jó könyveket talál az ember a szupermarketben. Tehát a piac nagyobb, ez jó. Ami hátránya, hogy romlik a rendszer stabilitása és a központi irányítás ereje, befolyása.

Mennyire formálják az egyre nagyobb számban megjelenő e-könyvek és digitális olvasók a svéd könyvpiacot?

Svédországban még elég alacsony az elterjedtsége a digitális olvasók használatának, nem gondolom, hogy ugrásszerűen, de azért meg fog nőni a számuk. Régóta vártunk egy olyan jó olvasóra, ami kényelmes, olyan érzetet kelt, mintha papírt olvasnánk, megbízható, kicsi stb. Az új  Kindle és a  Sony Reader is ilyenek, mégis azt gondolom, hogy ezek az eszközök a profiknak fontosak elsősorban: kiadóknak, szerkesztőknek, újságíróknak, kutatóknak, esetleg diákoknak akiknek nap mint nap hatalmas mennyiségű szöveget kell elolvasniuk. Lehet, nem fogják szeretni, de mégis használják, mert racionálisan szemlélve hasznosabb, mint nyomtatva olvasni a kéziratokat, időtakarékos és persze környezetkímélő. De ne feledjük, a fejlesztők akkor is a világ egyik legjobban szeretett tárgyával versenyeznek, az emberek ragaszkodnak a könyvek alakjához, méretéhez. Sok terméket a könyvhöz hasonlóra terveznek, ott vannak a dvd tokok, könyv méretűek és alakúak, ott vannak a kisméretű netbookok, a cél az, hogy akkorák legyenek, mint egy könyv és persze ott vannak a digitális olvasók, amelyek szintén a könyvek alakját imitálják. Legyenek akármilyen jók ezek az eszközök, azt gondolom, az átlagolvasók akkor is maradni fognak a klasszikus, évezredek óta bevált és szeretett könyveknél.