Ez a Frankfurti Könyvvásárhoz kapcsolódó ösztöndíj nem igazán ismert Magyarországon. Elmondanád a saját szavaiddal, hogy mi is ez?

Pedig ismert lehetne, vagyis annak kellene lennie, mivel nagyon népszerű a többi közép-európai országban is, Romániában, Horvátországban, Csehországban, Lengyelországban, és amúgy persze a világ minden táján. Az elmúlt 20 évben közel kétszázan vettek részt ezen az ösztöndíjon mindenféle nációból, és sokukkal volt is szerencsém találkozni, mivel az egyik este a programban éppen arról szól, hogy egy fogadás és egy vacsora erejéig megpróbálják a megelőző évek résztvevőit összeterelni, és megismertetni az újakkal. Aki egyszer „fellow” volt, az is marad, általában fontosnak tartja ezt, és később minél több kollégáját megpróbálja beajánlani a programba. Az én csoportomban tizenhatan 15 országból jöttünk, 11 különböző anyanyelvvel. És a különbségekből rengeteget lehet okulni. Végül is a vásárt megelőző 11 nap csakis a szakmáról szól, nagyon sűrű, és a német szervezők hibátlanul tervezik meg. Közel 20 német kiadó struktúráját és kiadványait ismertük meg; a Random House Germanyhez vagy az S. Fischerhez hasonló gigászoktól az évi mindössze 12 címet megjelentető, független kis kiadókig; a borítóktól a példányszámokon és a szerkesztői vagy kiadói elveken és politikán keresztül a disztribúcióig.

 

Jártál már korábban Frankfurtban?

Igen, ez volt az ötödik alkalom, mindannyiszor a Magvető képviseletében. A frankfurti vásár nagyon fontos, ha az ember tisztában akar lenni az újdonságokkal, de méginkább a kapcsolatok ápolása miatt, mivel sok múlik az informális dolgokon. Számunkra ennél azonban még fontosabb, hogy kereskedünk is a kiadványaink jogaival, és egy kis országból jőve ezt szinte csakis személyes tárgyalásokon keresztül lehet eredményesen csinálni.

Frankfurton kívül merre voltatok még?

Münchenben és Berlinben, fantasztikus kiadóknál és könyvesboltokban. Nem beszélve az ebédekről és vacsorákról, ahol még személyesebb hangnemben és konkrétabb kérdésekről lehetett társalogni a kiadói emberekkel, mint a hivatalos prezentációk és mikro-konferenciák során.

A két hét során az történt, amire számítottál, vagy értek azért meglepetések?

Azt tudtam, hogy a program izgalmas és hasznos, mivel ismerek néhány külföldi kollégát, barátot, akik már korábban részt vettek benne. Azt viszont nem lehet előre sejteni, hogy az ember saját csoportja kikből áll össze. Ezek vegyes csoportok; kicsi, közepes, nagy és persze különböző profilú kiadóktól jönnek az emberek. Én a mostani társaságban hibátlanul éreztem magam. Volt rajtam kívül három résztvevő is a Magvetőhöz hasonló kiadóktól, de a többiekre szintén érdemes volt odafigyelni. Sok volt a dél-amerikai, ami számunkra szinte csak alig látható piac; bődületes forgalmi adatokkal, hihetetlenül jó szerzőkkel, és olyan borítókkal és papírminőséggel, hogy az ember csak ámult.

„Idén üresebb a vásár - kevesebb a kiállító, kevesebb a látogató” - ezt olvashattuk Fehéri György tudósításában. Te hogy érzékelted ezt?

Ezt nem tapasztaltam, nagyon kevés tárgyalást mondott vissza külföldi partner, és ugyanúgy nem lehetett közlekedni a népszerűbb helyeken (az amerikai vagy a német kiadók közelében), ahogyan a korábbi években. Gyakorlatilag 16 napig együtt voltam néhány szervezővel, és a vásárvezetésből is többekkel találkoztam. Esett szó recesszióról, a kínai díszvendégség körüli problémákról, melyekről a sajtó is beszámolt, de igazából nem a panaszkodáson volt a hangsúly, sőt, inkább az újabb ötletek és lehetőségek, a hosszú távú tervek voltak a mindennapi beszédtémák.

Herta Müller Nobel-díjának bejelentésekor Németországban voltál, mennyire számított ez meglepetésnek a német könyves szakma berkeiben?

A Nobel-díj bejelentésekor Berlinben voltam, egy nagyon kedves kis „Literaturhotel”-ben, amely tele van német írók képeivel, idézetekkel, és a hallja valóságos irodalmi szalon, ahol felolvasásokat szoktak tartani. A hotel alig pár utcára van Herta Müller lakhelyétől, és a tulajdonosnő rögtön tudatta minden vendéggel a hírt. Aztán könyvesboltok azonnal megteltek a könyveivel, a lapok interjúkkal, és persze mindenki erről beszélt. Müller elismert író Németországban. De persze olyan Nobel-döntés nincs, aminek a kapcsán ne hangoskodnának olyanok, akik sokkal jobban tudják a bizottságnál, hogy a díjat kinek kellett volna igazából kapnia. Ez a „vita” a maga meddőségével régebben legalább vicces volt, mostanra azonban inkább csak unalmas.

Az elmúlt évek egyik visszatérő szólama, hogy a magyar irodalom iránti nemzetközi, és főleg német érdeklődés visszaszorulóban van. Ez a toposz mennyire állja meg a helyét szerinted? Mit tapasztaltál? Hol van a magyar irodalom pillanatnyilag az irodalmi világtérképen?

Az első élményem a legelső kiadóban, az S. Fischer lenyűgöző épületmonstrumában az volt, hogy az egyik főszerkesztő, mintegy nyitásként, tíz percig méltatta Krasznahorkait, akit immáron a Fischer képvisel külföldön. Az illető nem tudta, hogy van a csoportban magyar, és épp a hazai kiadótól, egész egyszerűen csak úgy gondolja, és ennek hangot is adott, hogy Krasznahorkai ma a világ egyik legfontosabb írója. Nagyon jó érzés volt. De találkoztam Darvasi, Grecsó és sokak kiadóival és szerkesztőivel is. Nem volt olyan bolt, ahol az ember ne botlott volna Kertész-, Esterházy- vagy Nádas-könyvekbe a legelőkelőbb kihelyezésben. Rubin Szilárd német sikerei után sokak kíváncsiak a könyvre, és Dragomán György regényének számtalan külföldi megjelenése - a legjobb nevű kiadóknál - is erős visszhangot ver. Vannak persze Közép-Európából olyanok, mint a lengyelek vagy a csehek és egyre inkább a románok, akiknek a jelenléte erősebbnek látszik, mint a miénk. Ők azok például, akik az ilyesfajta nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségekre, valamint a könyveik külföldi megjelentetésének támogatására rendkívüli módon odafigyelnek. De egyfelől okkal lehetünk büszkék kiváló szerzőinkre és számottevő jelenlétükre Nyugat-Európában, másfelől hálásnak kell lennünk azért a munkáért, amit a Magyar Könyv Alapítvány és Károlyi Dóra végeznek íróink külföldi megjelenéseiért, mert nélkülük a kiadói erőfeszítések önmagukban kevesek volnának.

 

Ha már nemzetközi vizeken vagyunk: léteznek-e jól körülhatárolható, világosan definiálható világjelenségek, kortrendek a könyves-szakmában? Alakultak ki disputák a témában? Például mi a helyzet az e-book fronton? Van-e „helyzet” egyáltalán szerinted?

Persze, mindig van új, mindent felülíró téma. Tavaly szerintem az e-book-kérdés még nem volt ennyire izgalmas, mint most. Egyrészt már Németországban is beindult a könyvek iPhone-ra, BlackBerryre stb. való forgalmazása, melyeket most már meg lehet vásárolni az egyéb applikációkhoz hasonlóan. (Hozzá kell tenni, hogy több millió iPhone van Németországban forgalomban.) Másrészt mindenki várja a Kindle és a Sony Reader berobbanását. A legtöbb találgatás akörül van, hogy mit fog ez az új formátum leváltani. A minőségi „keménytáblás” könyvet senki sem félti, viszont a tömegpiaci „puhát” annál inkább. Sokan gondolják úgy, hogy az olcsó, „egyszer használatos” lektűrök és strandolvasmányok számára a printformátum végét jelenti ez az új lehetőség. A másik kérdés - szerintem ez a fontosabb - a „szabott forgalmi áras” könyvkereskedelmi rendszer bevezetése. Ez azt jelenti, hogy sehol sem adható olcsóbban a könyv a megjelenését követő első időszakban (általában fél év), mint a kiadó által feltüntetett ára. Sok helyen nagyon jól működik, Németországban vagy Franciaországban például. A bevezetése után fellendítette a kereskedelmet, tisztább viszonyokat teremtett, és nem mellesleg újabb életben maradási lehetőségeket kínált a kultúr-árunak a kommersz könyvek tengerében. A harmadik fontos dolog talán a könyves cégek számára megfizethetetlen marketingárakkal szemben az alternatív népszerűsítési lehetőségek fokozottabb kihasználása, leginkább a közösségi oldalaké, a Facebooké, a Twitteré stb. A könyvhirdetéseknek valóban szükséges mindenütt új felületeket találnunk, nemcsak azért, mert egyes címek esetében nem gazdálkodható ki csak szinte jelképes ráfordítás, hanem azért is, mert a bejáratott felületek hatásosságukat tekintve egyre fáradnak.

Elsősorban az angol-amerikai prózát figyeled közelebbről, és a latin-amerikait. Találkoztál olyan csemegékkel, izgalmas könyvekkel, amelyeknek privát olvasóként és kiadói szerkesztőként különösen örültél? Magyarán: kellett-e poggyászfelárat fizetni a repülőn?

Poggyászfeláram az ajándékkönyvek miatt volt, és a nem kevés gyönyörű kiadói katalógus miatt. Sok érdekes dolgot találtam, nem is csak dél- és észak-amerikaiakat, hanem német, francia, olasz és más címeket is. Az a most következő hetek, hónapok kérdése, hogy mit szeretnénk megvenni, és mire lesz lehetőségünk.