hirdetés

Miranda July: Az első rosszfiú (részlet)

2017. május 31.

A támadók és a diákok megölelték egymást hálálkodva, miközben gyümölcsbort iszogattak. Minden meg lett bocsátva. - Miranda July egyszerre bizarr és megható regényéből, Az első rosszfiúból ajánlunk részletet.

hirdetés

Miranda July: Az első rosszfiú

részlet

Korán felkeltett a lezuhanó faágak hangja a hátsóudvar felől. Bevettem harminc milliliter vöröset, és a fűrészelést hallgattam. Rick dolgozott odakint, a hajléktalan kertész, akit a házzal együtt kaptam meg. Magamtól nem bérelnék fel valakit, hogy folyton itt settenkedjen a birtokomon, megzavarva a magányomat, ám mégsem rúgtam ki, amikor beköltöztem, mert nem akartam, hogy azt higgye, szűklátókörűbb vagyok, mint az előző tulaj Goldfarbék. Ők kulcsot is adtak neki; néha használta a mosdójukat, máskor meg citromot tett le nekik a konyhában. Általában megpróbáltam valami mondvacsinált okkal még azelőtt lelépni, hogy megérkezett volna, csak hát ez nem volt túl egyszerű reggel hét körül. Előfordult, hogy a környéken köröztem a kocsimmal három órán keresztül, míg el nem ment. Vagy néhány háztömbbel lejjebb leparkoltam és aludtam egyet az autóban. Egyszer aztán kiszúrta, hogy ott vagyok, amikor a sátra vagy doboza felé tartott vissza, és egész közel hajolt a kocsi üvegéhez vigyorgó, borostás képével. Félálomban alig bírtam valami értelmes magyarázattal előállni neki.

Ma reggel egyszerűen jó korán elindultam a Nyitott Tenyérbe, hogy mindent előkészítsek az igazgatósági ülés előtt. Az volt a tervem, hogy olyan elegánsan viselkedek majd, hogy Phillip rá se ismerjen bennem arra az ügyefogyott nőre, akivel tegnap beszélt telefonon. Hangosan nem fogok azért brit akcentussal beszélni, de magamban igen, és ez majd mindent megold.

Jim és Mitchell már bent voltak az irodában, csakúgy, mint Sarah, a gyakornok. Vele volt újszülött babája is; megpróbálta a gyereket az asztal alatt tartani, de nyilvánvalóan mindannyian hallottuk a hangját. Letöröltem a tanácsterem fali tábláját és üres papírokat meg tollakat tettem ki. Menedzserként ez nem az én dolgom lett volna, de Phillip kedvében akartam járni ezzel is. Jim felkiáltott, „fedezékbe!”, ami azt jelentette, hogy Carl és Suzanne a bejárathoz értek. Megragadtam két hatalmas, halott virágokkal teli vázát és kirohantam velük a személyzeti konyhába.
– Majd én megcsinálom! – mondta Michelle. Új munkaerő volt itt – nem én vettem fel.
– Ezzel elkéstél – feleltem neki. – Most már az én kezemben vannak.
Mellettem tipegett, és az egyik vázát megpróbálta kivenni a kezemből, túl figyelmetlen volt ahhoz, hogy meglássa, miféle egyensúlyozásban vagyok. Az egyik ki is billent a kezemből, segítségének hála, én meg hagytam, hagy kapja el akkor, amire viszont képtelen volt. Carl és Suzanne épp abban a pillanatban lépett be az ajtón, amikor a váza a szőnyegre zuhant. Phillip is ott jött velük.
– Üdvözletem – mondta Carl. Phillip elragadó bordó szvettert viselt. Elakadt a lélegzetem. Minden egyes alkalommal újra és újra ellen kellett állnom a kísértésnek, hogy úgy lépjek oda hozzá, mintha a felesége lennék, mintha egy pár lennénk mi ketten már százezer emberöltő óta. Ősember és ősemberné. Király és királyné. Két apáca.
– Ismerkedjetek meg Michellel, új sajtókoordinátorunkkal – mondtam, és vicceskedve mutattam lefelé. Michelle négykézláb próbálta felszedegetni a földről a nyálkás, barna növénydarabkákat; most meg ijedten feltápászkodott.
– Phillip vagyok.
Michelle kínos térdelőállásból rázott vele kezet, szemét elöntötték a könnyek. Véletlenül voltam kegyetlen; csak olyankor fordul velem elő ilyesmi, ha nagy a hajtás, és mindig szörnyen meg is bánom a dolgot. Holnap majd hozok neki valamit, hogy kiengeszteljem, egy ajándékutalványt vagy egy konyhai gyümölcsturmix-készítő robotgépet. Az lett volna a legjobb, ha már előre, mintegy megelőlegezve adtam volna neki valamit; szoktam ilyesmit csinálni az új munkatársakkal. Elképzelem, ahogy hazaérve ezt mondják: „Ez az új munkahely nagyszerű, alig akarom elhinni – nézzétek csak mit kaptam az új főnökömtől!” Aztán már ha legközelebb kisírt szemmel mennek haza, a párjuk se mondhat mást: „ De édesem, a gyümölcsturmix? Biztos vagy benne?” Az új kolléga meg erre gondolkodóba esik, vagy az is lehet, hogy egyenesen magát kezdi hibáztatni.

Suzanne és Carl elsétáltak Phillippel együtt, a gyakornok Sarah pedig odasietett hozzánk, hogy segítsen rendet tenni. Kisbabája gügyögése kitartó volt és erőszakos. Végül oda is mentem az asztalához, hogy benézzek alá. Úgy burukkolt, mint egy szomorú galamb, miközben felmosolygott rám a totális felismerés minden melegével.
Folyton rossz helyre születek, mondta.

Beletörödően bólintottam, tudom.

De hát mit tehetnék? Szerettem volna kiemelni a mózeskosárból, és végre újra köré fonni karjaimat, de nem tehettem meg. Bocsánatkérő arcot vágtam, ezt ő el is fogadta egy lassú, bölcs pislantással, amitől bánatosan összeszorult a mellkasom, és dagadni kezdett a gombóc a torkomban. Egyre csak öregszem, miközben ő fiatal marad, az én kicsi férjem. Vagy, ami azt illeti már inkább: fiacskám. Sarah jelent meg hirtelen, és a mózeskosarat áthúzta az asztal másik oldalára. A baba lába vadul kalimpálni kezdett.

Ne add fel, ne add fel.

Nem fogom, feleltem. Sohasem.

Elviselhetetlen lett volna rendszeresen itt látni őt. Szigorúan megköszörültem a torkom.
– Azt hiszem, tudod, hogy nem helyénvaló a munkahelyedre magaddal hozni a babádat.
– Suzanne azt mondta, nem gond. Ő is mindig magával hozta Cleet, amikor még kicsi volt.

Ez így is volt. Carl és Suzanne lánya folyton ott lógott a régi stúdiónkban iskola után, a foglalkozások alatt is föl-alá rohangált sikítozva, és senkit sem hagyott békén. Azt mondtam Sarah-nak, hogy ezt a napot már befejezheti így, de ne váljon rendszeressé a dolog. Elárvultan pillantott rám, hiszen dolgozó anyuka volt, feminizmus meg minden. Én meg ugyanolyan pillantással feleltem, mert rangidős nő voltam, akit megpróbál kihasználni, feminizmus meg minden. Aztán előrebiccentette a fejét finoman. A gyakornokok nálunk mindig olyan nők, akiken Carlnak és Suzanne-nek megesett a szíve. Én is ilyen voltam, huszonöt évvel korábban. Akkoriban a Nyitott Tenyér még csak egy kis női önvédelmi stúdió volt; egy átalakított taekwondo edzőteremben.

Egy férfi megmarkolja a melled – mit teszel? Egy banda fickó körbevesz, letepernek a földre, elkezdik lehúzni a nadrágodat – mit teszel? Egy pasi, akiről azt hitted, ismered, a falhoz szorít és nem enged el – mit teszel? Egy férfi valami trágárságot kiált oda neked az egyik testrészedről, amit szeretne, ha megmutatnál neki – megtennéd? Nem. Helyette odafordulsz hozzá, a szemébe nézel, kinyújtott ujjadat az orra elé emeled, aztán, rekeszizmod összepréselve, zsigereid legmélyéből ráüvöltesz: aiaiaiaiaiai! A diákok mindig ezt a részt szerették legjobban, az üvöltözést. Aztán a hangulat nagyon gyorsan megváltozott, amikor előjöttek a támadók bukósisakban és vastag szivacs védőöltözetben, hogy eljátsszák a nemi erőszakot, csoportos nemi erőszakot, szexuális megalázást és nemkívánatos simogatásokat. A beöltözött férfiak valójában kedvesek és békeszeretők voltak – szinte már túlságosan is –, de elég gorombává és hevessé tudtak válni a szerepjáték közben. Erős érzelmi hatást váltottak ki a nők jó részéből, de ez is volt a cél – bárki képes lehet ellenállni, ha nem retteg vagy nincs épp megalázva, amikor nem azért zokog, hogy adják vissza a pénzét. A lezárás érzése az utolsó órán mindig nagyon megható volt. A támadók és a diákok megölelték egymást hálálkodva, miközben gyümölcsbort iszogattak. Minden meg lett bocsátva.

 

Cheryl soha nem képes igazán ellazulni. Egyedül él, és évek óta hasztalanul igyekszik elsírni magát, pedig állandóan gombóc van a torkában. Szüntelenül kísérti egy gyerekkori emlék: hatéves korában találkozott egy fiúcsecsemővel, és azóta minden csecsemőben ugyanezt a kisbabát véli viszontlátni.

Cheryl világa mesés képzelődésekre épül. Már húsz éve dolgozik a Nyitott Tenyér elnevezésű karitatív szervezetnél, amikor a főnöke és főnöknője, egy házaspár, különös szívességre kéri: huszonegy éves lányuk - név szerint Clee - hadd költözzön oda hozzá egy időre. Cheryl élete teljesen felborul ettől a beavatkozástól - és mégis éppen ezáltal döbben rá, milyen az, ha az ember nem csak képzelődik, hanem valóban megszeret valakit.

A negyvenes, túlérzékeny nő és az öntelt, kegyetlen szőke szexbomba története megindítóan beszél az emberi intimitásról: egyik pillanatról a másikra váltva ki nevetést, meghökkenést, viszolygást vagy épp együttérzést az olvasóból.

Az egyedi, frivol humorú Miranda Julynak már az első novelláskötete is nemzetközi sikert aratott (és Frank O'Connor-díjat kapott), az első regényét pedig most világszerte úgy adják ki, mint az amerikai irodalom legnagyobb ígéretének egyszerre bizarr és romantikus remekművét.

Miranda July: Az első rosszfiú, ford. Krusovszky Dénes, Európa Kiadó, 2017, 3290 Ft

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.