hirdetés

Miskolc fölött az ég

kabai lóránt: Avasi keserű

2013. szeptember 26.

Aki nézett már föl életében a Vasgyárnál a miskolci savószínű égre, aki szippantott már a világon máshol nem létező savanyú levegőt az avasi pincesoron, aki az anyatejjel együtt szívta magába a hordókból áradó dohszagot, (...) annak kabai versvilága ismerős, meghitt, otthonos milliőt teremt. - Keresztury Tibor kritikája kabai lóránt új kötetéről, az utóbbi évek egyik legnagyobb irodalmi önleleplezésével.

hirdetés

„Amikor magamhoz térek, egy fasz van a számban, felnézek a tulajdonosára, határozott metszésű orr, makulátlanul borotvált, erőteljes áll, kissé keskeny ajkak, mélykék, meleg szempár, a szemembe néz egyenesen, a kanapé előtt térdelek, rajta semmi, rajtam csak a melltartóm, bal pántja lehúzva vállamról, a mellem ki is kandikál kissé, combom köze véres, de a tampon csak félig csúszott ki belőlem, eszerint nem akart egy menstruáló kurvát megbaszni, szép férfi", satöbbi, satöbbi – dúdoljuk Spiegelmann Laura felejthetetlen nyitómondatát kabai új könyvét kézbe véve: példátlan módon egyedül neki sikerült volna az utóbbi évtizedek rejtőzködő, szerepjátszó szerzői közül az inkognitóját örök időkig megőriznie. Mert ne legyen kétség: ha 2008 óta a több tucatnyi holtbiztos tipp ellenére nem lett ismert a szerző kiléte, most már soha nem is derült volna ki, ha profi marketinges képességeket sejtetve ő maga nem hozza nyilvánosságra most.

Az alkalom pedig az Avasi keserű megjelenése, melynek radikális másságát a faszt a világ minden örömforrásai, szépségei és gyönyörűségei közt a legjobban imádó, evvel együtt jóval bonyolulatabb képletű, összetettebb személyiségrajzú hősnő világához viszonyítva lekottázni sem lehet. Az önleleplezés mégoly szolíd, tartózkodó, mindennemű harsányságtól mentes, ám ravasz és megfontolt időzítése éppen ezért zseniális: a friss verseskönyvbe belelapozó, s az Édeskevést a könyv fülén a megjelent művek közt felfedező figyelmes és tájékozott olvasó még ott, a helyszinen ugrik egy hátast a kétféle beszédmód, attitűd, művészi eljárás fényévnyi távolsága miatt. Ez az elkerülhetetlen összevetés, melynek eredményeképpen az olvasó – vélhetően a szerző szándéka és akarata ellenére – óhatatlanul is a baszás különféle válfajainak területén tréfát nem ismerő hősnő szabadszájú vallomása felől fogja befogadni a kötetbe rendezett új verseket, kabai művészi világának csaknem egyedülálló tágasságára mutat rá. Arra, amiről a fülszövegben ekképp énekeltem: „az avasi keserű szerzője igazi összművész, autentikus irodalmi zombi – abból a fajtából, akinek semmi se drága és semmi se szent. (Igaz, nem is olcsó és nem is szentségtelen.) Hajas, Erdély, Szentjóby, Balaskó örököse, megspékelve érzelemmel, szívvel, főként József Attila felől. Brutális, de nem cinikus, durva, vagy kegyetlen – van bátorsága gyávának és gyengé(d)nek lenni, ha úgy kívánja a pillanat. Senkinek sem akar megfelelni, verseiben nem köt kompromisszumot: saját bőrét viszi a vásárra, s ehhez saját, külön bejáratú költői világot teremt. Ez a világ nem túl barátságos, többnyire sötét és hideg – kohósalak, fáradtolaj, gépzsír, pincemély. Miskolc fölött az ég. Vége a komédiának, mondja a költő; ő a maga részéről legalábbis véget vet neki. Általános elsötétedés. Nehéz, lecsüng a kéz. Aztán persze nagy levegő, faustnak lófasz, és megy tovább versről-versre ez a magával ragadó, felkavaró, nehezen feledhető élveboncolás."

Amiben, teszem hozzá, az az érdekes, látásmódban, hangoltságban és poétikailag, hogy ez a reménytelen versvilág csöppet sem lesz tragikus attól, hogy bárhova fordul a tekintet, azt látja, hogy nagyjából minden kilátástalan. A Petri-féle Örökhétfő szikár, eszköztelen, elemeire hullott, atomjaira redukált költői világa ez: vakszerda, ahogy egy vescím mondja, s ne legyen kétségünk: ebből sem lesz csütörtök, pláne egy vidám vasárnap, soha. Mégsincs dráma, sírás-rívás: nem kell több fény, egész jól elvagyunk. Élethasználatiutasítás, amit esetleg nyújtani tudunk, mondják a verscímek, s maguk a szövegek is dísztelen, szigorú útvonalról, a félelemtől a vágyig váltott többszöri retúrról, szívpörköltről vörösborban, meg sült vérről értekeznek. Ilyen nagy levegő az élet, mondja egy helyütt a költő, szép is ettől, teszi hozzá, és ez a szenvtelen, szikár retorika az, ami jellegzetesen egyedivé, azonnal felismehetővé, csiszolatlanul karcossá alakítja e líra tónusát. A versek tökéletesen elkülönülnek az életemtől, / amennyiben az életem mindaz, / ami a verseken kívül az enyém, tárul fel a versbeszéd ars poeticus háttere, rámutatva egyben arra, hogy amolyan vallomáskényszeres attitűddel aligha találkozhat a költészetben afféle érzelmi magömlést kereső olvasó. Beidézem egy az egyben két kedvencemet, hogy helyette miféle önarcképekkel szembesülhetünk:

mama kínzó fejfájása vagyok

tisztességes verset szeretnék írni,
mert olyat érdemelne; lenne maga,
gyerekből is csak ilyen kellett volna.
néha az is vagyok, szeretném hinni.

egy, kettő, három fiút felnevelni;
és úgy igaz: anya csak egy van — mama,
érthetetlen a néma gyerek szava.
ezt kellene tisztességgel megírni.

de a nyelv kevés, egy mondat nem tesz semmit,
tisztességről pedig keveset sejdít;
a vers hidegében minden szó vacog.

leírtak sosem válhatnak olyanná,
nincs egy őszinte sor, mely elmondhatná,
hogy mama kínzó fejfájása vagyok.

önarckép 2009-ből

és még egyszer megnézi magát a tükörben.
hátratántorodik, de nem attól, ahogy kinéz;
a megszokott arcvonások, ugyanaz a haj.
hanem a tekintete. eszelős pillantás,
a viharral szembenéző kapitányé.
és a kapitány azt mondja: „a kurva úristenit!"
de utána rögtön ezt: „gyere csak, gyere, küzdjünk meg!"
nyilván a mosoly teszi.
az a kései, keserű mosoly.

Aki nézett már föl életében a Vasgyárnál a miskolci savószínű égre, aki szippantott már a világon máshol nem létező savanyú levegőt az avasi pincesoron, aki az anyatejjel együtt szívta magába a hordókból áradó dohszagot, aki látott már büszke borosgazdát lépcsőn a lopóval fejreállni, anélkül, hogy egy csöppnyi bor pocsékba ment volna, annak kabai versvilága ismerős, meghitt, otthonos milliőt teremt. Aki nem, annak pedig ez a költészet azért lehet érvényes, szuverén, hiteles, mert benne lírai pukedlik, cicomák, nippek, fátylak, tüllök nélkül önmagát adja valaki. Valaki, aki elég brutális ahhoz, hogy megengedhesse magának, hogy helyenként érzelmes legyen, s eléggé érzékeny ahhoz, hogy önmagával szemben ne ismerjen pardont, kíméletet, s esztétikai értelemben ne kössön kompromisszumot. Kabai e kötetben beérett, számontartandóvá vált költészete olyan, mint a Borsodi világos: a legelső korty után megbüfögtet, fémes ízét, vasas aromáját, áporodott, nyers bukéját nehéz megszeretni, de ha sokat iszol és megszokod, hozhat egy tálcányi prémium lágerbiert gyöngyöző korsókban a napsütötte, őszi kerthelyiségben a gyerek, bágyadtan legyintesz: ne tedd le, jófiú, ide Borsodi lesz.

Az avasi keserűvel Lóri lefőzte, felülírta, meghaladta Laurát.

 

***

Kabai lóránt a Literán fog hamarosan először nyilatkozni sokáig titkolt könyvéről, az Édeskevésről és a Spiegelmann Laura-jelenségről.

 

Keresztury Tibor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
Apafi Apafi 2013-10-01 14:48

mi ezzel a baj?


la merde

(hosszú sms egy volt szerelemnek)


meg se baszlak, nem nehezíted azt meg,

hogy levessem majd vehemensen terhed:

mert nevedből épp elegem van, menj már,

menj a picsába.



úgysem teszlek át ama delnőpolcra,

hol nem is lennél helyeden, sehogysem;

szépen mondom, mondjam-e érthetőbben?

menj a picsába.



(s mert mindez hiába kiáltott szó, vagy

mint a falra hányt, lepereg, most szólok:

mindjárt itt a rémese, azt ne várd meg,

menj a picsába.)



hibátlan szapphói strófák!

guzsvany guzsvany 2013-10-01 13:18

Felhívnám a genderszempontú, feminista fiatal doktoranduszok és doktornők figyelmét arra, hogy a fenti szövegegyüttesben kor- és helyspecifikus anyagot találhatnak PhD-dolgozataikhoz, ugyanis a tipikus, kocsmabarbár vagy épp fittness magyar szexizmus és a macsóizmus (ne mondjam: fallocentrizmus, amibe logosz, kapitány úr, az sajna kevés szorult) mindkét szerzőnél példaszerűen, távolságtartás (formaképzés) nélkül, tudatuk alattijából és felettijéből egyaránt fröcsög, s külön kutatás tárgyát képezhetné, ahogy a mizogin diskurzust a férfi szerző nő szájába adja, valamint ahogy ezt a szerkesztő úr legitimálja.

hidegvég hidegvég 2013-09-30 11:59

Apróság. Főszerk figyelmét elkerülhette vagy/és nem kerülhette el az a nem túl idegen nyelvű körülmény, hogy Spiegelmann Laura kielégítően beszédes név ahhoz, hogy benne ne csupán a szerző hímalakjára, hanem egyben ennek a hímalaknak az anyjára is ráismerjünk, akinek fejfájása támadhatott a szopatás közben, ezért külön dicséret illeti meg a főszerket a versminta kongeniális kiválasztásáért. Mégpedig nem csak a nyáladzó JA-utánzósért, hanem a retardált hajóskapitányosért is, aki avaskeserű mosollyal birokra hívja az időjárási frontot, mely szintén ludas lehet a fejfájásban. És még valami nem semmi. A szélesebb (nem mosolyú) kultúrában járatos olvasó egy jelentős reinkarnációnak is a tanúja lehet ezúttal, mert a főszerk által önmagát mint Laurát felülírni képes Lóri kétségkivül valamiképp az Eda Művek műve is, attitűdjében annyira gazdagon idézi meg annak az - időjárástól független - frontemberét, Pataky Attilát. Lóra tehát, Lóri, és hajrá! Rajtad a vasi világ vaksi szeme. Te pedig, öcsi, lökd ide a sört, nem anyád. Végezetül külön gratula a tengernyi lájkolásért, ahogy Gertrude Stein megmondotta, a tömegvonzás az tömegvonzás, az tömegvonzás - vigasztaló ezt sajgó fejünkben tartani néhány hónappal a választások előtt.

Kriptomán_ Kriptomán_ 2013-09-29 10:09

Akkor sem vesztegettem rá sok időt, nemhogy "felejthetetlen", meg az anyja tudja, mi. Pedig mindig hajlandó vagyok elgondolkodni rajta, hogy miből is áll a visszautasításom, a konzerv és libi egyformán gyanús. (A -dó meg különösen.) Kommersz gegekből összeollózott semmiség áll itt, mint a műfajteremtők többségénél, mindenki azt akar bármilyen durvulás árán, azt lélegzi az éterből, ez van a levegőben, esély sincs másféle újításra. Ha irritál, biztosan benned van a hiba, nem vagy nyitott. Ez irritál. Palahniuk is azt mondta, hogy ő nem nihilista, hanem csak romantikus... Hát fel vagyunk szabadítva, hogy attól koldul az esztétikánk.

Kupec Kupec 2013-09-29 09:15

Elnézést!, javítok: a "klapancia" helyén "prózaklapancia" értendő, a "sajnálatos" helyén pedig a következő mondat: "Aztán sajnálatosan ilyesmire vetemedik."

Kupec Kupec 2013-09-29 08:32

Valóban nagy faux pas a Litera részéről a szerencsétlen Spiegelman-ügy újramelegítése. Ennél már csak a Magvető ballépése volt nagyobb, mikor öt évvel ezelőtt kiadta ezt a dilettáns mocskot, amely pornónak unalmas (s egyébként is: ha a Magvető pornót ad ki, akkor tessék pornó-kiadóként viselkedni!), irodalomnak pedig klapancia. Van a nagy multú Literában az utóbbi időben valami végvonaglás: nem tud magával mit kezdeni! Sajnálatos!





xanax xanax 2013-09-28 18:29

Az ilyen trágárságtól ordító, érzelgős, ál-lirizáló pornót az irodalom ócskapiacán lehet kínálgatni, a primer trágárságot szekunder vulgárbölcselettel tetézve. Kabaival kapcsolatban a "szolid" (rövid „i”-vel tessék máskor írni), "tartózkodó", "mindennemű harsányságtól mentes" jelzők említése istenkísértés. Ha Kabai "művészi világának tágassága" ez a piás, káromkodós, kefélős, virslis bordély-színtér, ahol a Faustról a lófaszra asszociálnak, akkor ez tényleg provinciális magyar mentális katasztrófa, mely oly csodásan ráül a politikaira, mint vécétető a kagylóra. Ha Keresztury, a Litera nagyfőnöke "igazi összművésznek" titulálja ezt a romlottságával valóban sokakkal vetekedő kocsmaművészt, akkor a legolvasottabb irodalmi portál (enyhén szólva) port hint olvasói szemébe. Nem beszélve arról a gyalázatról, hogy a magyar neoavantgárd radikális gondolkodó figuráit, valamint a vodkáival együtt valóban kritikus elméjű Petrit, akik az eszüket nem a kis- vagy a hüvelykujjukból, és nem is a fejfájós mamájukból szopták, a hajuknál fogva ráncigálja bele a mai neoavas vircsaftba. Ezt a fülbemászó, és bizony hajlékonyan "pukedliző" szerkesztői szöveget dugulás-elhárítással lehetne csak kipucolni, hogy tompán pukkanjon. Ugyanis Kabai kapitánya nem viharban (lásd az idézett versek öntetszelgő, önmaguktól végtelenül meghatott mutatványát), de nem is lavórban, hanem csak a Litera bidéjében lötyböl. Az itt indítványozott ízlésrontás szolgált felszólításul nekem, hogy felhívjam az írásos kultúra tekintetében még felelősséget érzékelő esetleges olvasótársaimat arra, hogy mélyedjenek el a fenti szövegben, a szerzőében és a kritikusáéban egyaránt. Mert ha ez lenne a "beérett, számontartandóvá (!) vált költészet", ahogy a szerkesztő/kritikus/főnök fogalmaz, akkor legalább, talán, ne tartsuk tátva a szánkat. Ne is böffentsünk, ahogy Keresztury úr javasolja. És főleg ne szokjuk meg.