hirdetés

Moliere nem is létezett?

Vajon tényleg Corneille írta a műveit?

2008. szeptember 9.
Újabb irodalmi spekulációtól hangos a francia sajtó: egy négy évvel ezelőtt felbukkant feltétezés került most újra a figyelem középpontjába, miszerint Moliere legnagyobb színdarabjait nem is a szerző írta. A kutatók matematikai módszerekkel keresik a bizonyítékokat.
hirdetés

Négy évvel ezelőtt néhány hónapnyi különbséggel Franciaországban két nagy vihart kavaró tanulmány jelent meg: mindkét szerző szerint Moliere legismertebb színdarabjai a XVII. századi legnagyobb francia tragédiaíró, Pierre Corneille tollából származnak. André-Michel Berthoux nemrég megjelent cikkében a Corneille és Moliere közötti esetleges együttműködés lehetőségét elemzi a két szerző munkája alapján.
Manipulációk sora?
Denis Boissier könyve, a L'affaire Moliere, la grande supercherie littéraire (A Moliere-ügy, a nagy irodalmi csalás) igazi nyomozómunka, amely tekintélyes bibliográfiára hagyatkozik, sorra véve a szerzőket Moliere korától egészen napjainkig. A sorból természetesen nem maradhat ki Pierre Louys költő, aki még 1919-ben kifejti, hogy az 1668-as Amphitryon című Moliere-darab teljes egészében Pierre Corneille szerzeménye. Szerinte nem Corneille stílusa, hanem éppen Moliere aláírásának hitelessége szorul bizonyításra.

Moliere
Boissier aprólékosan rekonstruálja a Franciaország egyik legnagyobb büszkeségének számító szerző nem túl hízelgő életrajzát. Szerinte Jean-Baptiste Poquelin, azaz Moliere, a több generációs kárpitos-család sarja nem más, mint egy féltékeny, felszarvazott férj, egy gyatra színész, egy vagyonos, hírnévre törő plagizátor, XIV. Lajos udvari bolondja, aki egyetlen francia mondatot sem volt képes leírni helyesírási hibák nélkül. Boissier életrajza alapján kimondottan nehéz ráismerni a világhírű Moliere-re, a modern vígjáték megteremtőjére. Halálakor lakásában semmilyen kéziratot, ajánlást, levelet nem találtak. Mindössze két fizetési elismervény maradt fenn „Moliere" aláírással, amely több szakértő feltételezése szerint hamis. Vagyis mintha minden, mint egy varázsütésre eltűnt volna az épp pályája csúcsán lévő szerző életéből (ha egyáltalán létezett)? Íme egy újabb zseni, aki rejtély marad a közönség számára, aki estéit egy híres párizsi kabaré, a La Croix-Blanche asztalainál töltötte volna, akit soha senki nem látott írni, aki a színpadon mindig csak bohóckodott, és aki jobban szerette a királyi udvar nagyvilági életét az írói szoba magányánál. Az adatok alapján Boissier nem kisebb következtetésre jut, minthogy Moliere soha egyetlen sort sem írt! Szívükhöz kaphatnak a Moliere-kutatók.

Corneille
Jean-Baptiste Poquelin 1643-ban apja pénzéből Madeleine Béjart-ral (akinek majd lányát, Armande-ot fogja feleségül venni) és más színészekkel megalapítja első párizsi színtársulatát L'Illustre théâtre néven. A társulat egy kis időre Rouenba, Franciaország akkori második legfontosabb városába helyezi székhelyét, egy olyan épületbe, amelynek szomszédságában Pierre Corneille háza található, akit ekkoriban még mindig az 1637-es Cid hatalmas sikerének dicsfénye övezi. Így kezdődik Moliere és Corneille lassú, de annál gyümölcsözőbb közös munkája, amely életük végéig tartani fog (ekkor adja Corneille Poquelinnek a „Moliere" álnevet). Corneille töretlen sikere azonban nem kimondottan anyagi természetű, Richelieu halálával mecénását is elveszti. A tragédiák már nem aratnak akkora sikert, és Corneille, a hatalmas tragédiaíró nem adhatja nevét komédiákhoz, még kevésbé farce-okhoz (bohózatokhoz). Ekkor született volna a titkos megegyezés, miszerint Corneille írja majd Moliere darabjait a legszigorúbb névtelenségben, cserében a társulat továbbra is játssza darabjait.
Boissier szerint így indult Moliere karrierje, Corneille Moliere-nek adta volna legszebb színműveit, a Tartuffe-öt, a Don Juan-t, A mizantrópot, A nevetséges kényeskedőket, a Tudós nőket, Az úrhatnám polgárt, a Képzelt beteget. A szerző szerint titkos, de jól jövedelmező szövetség alakult ki közöttük, amely egészen 1673-ig, Moliere haláláig tartott. Érdekes felvetés ez a XVII. század kutatói számára, akik mindig is ellentétesnek tartották a két szerző stílusát, sőt, esküdt ellenségeket faragtak belőlük. Tiszta történelmi manipulációról lenne szó? Berthoux maga is bevallja, kimondottan nehéz hinni egy ilyen méretű átverésben.
Bizonyított együttműködés?
A második tanulmány Berthoux szerint sokkal árnyaltabb, szerzője Dominique Labbé, egyetemi kutató, az alkalmazott nyelvészeti statisztika szakértője. Könyve, Corneille dans l'ombre de Moliere. Histoire d'une découverte (Corneille Moliere árnyékában. Egy felfedezés története) korábbi tanulmányait foglalja össze, matematikai kutatásai hatalmas botrányt kavarnak irodalmi körökben.

Könyve első fejezetében Labbé világos módszert alkalmaz „A számítás lényege, amely lehetővé teszi, hogy Moliere mintegy 16-18 komédiáját Corneille-nek tulajdonítsuk, a szövegek egymásra helyezésén alapul. A szövegeket kettesével vizsgáljuk, és megnézzük a hasonlóság illetve a különbözőség mértékét. Ezért neveztük el a módszert „intertextuális eltérésnek". Az eltérés mutatója minden esetben (azaz mindig ugyanúgy) 0 és 1 között változik." Tehát, ha az eltérés nulla, ez azt jelenti, hogy a két szöveg azonos gyakorisággal tartalmazza ugyanazokat szavakat. Fordítva, ha az eltérés 1, akkor két olyan szöveggel van dolgunk, amelyek semmilyen hasonló szót nem tartalmaznak. A nulla és az 1-es eltérés azonban kizárólag elméleti feltevés, hiszen az első esetben két teljesen azonos szövegről lenne szó, a második eset pedig nem lehetséges az azonos segédszavak, kötőszók miatt.

Négy tényező teremthet két szöveg között hasonlóságot: a műfaj, az adott kor szókincse, a választott téma és végül a szerző. Ezért, „hogy megtaláljuk egy anonim szöveg lehetséges szerzőjét, össze kell hasonlítanunk más szerzőkkel, akiknek létezése nem vitatott, és akik ugyanabban a korban írtak, hasonló témában, műfajban. Vagyis, ha Corneille nem írt volna saját neve alatt egyetlen művet sem, lehetetlen lett volna felismerni munkáját némely olyan színdarabban, amelyet eddig Moliere-nek tulajdonítottak."

Berthoux sorra veszi a számítások alapjául szolgáló különféle megjegyzéseket, melyeket bonyolultságuk miatt nem részletezek tovább (az érdeklődők tanulmányozhatják a szerző honlapját ). Ha az eltérés 0,20 alatti vagy azzal egyenlő, azonos szerzőről van szó, ha a küszöb eléri a 0,40-et, két különböző szerzővel van dolgunk. Moliere mintegy tizenöt színművét (köztük a Tartuffe-öt, A mizantrópot, a Tudós nőket, stb.) kettesével vizsgálva, kijön a 0,25 alatti eltérési mutató, vagyis mind egy szerző alkotása. Corneille műveinél szintén bőven kijön a 0,25 alatt szám. Ugyanakkor, és ezzel a döntő ponthoz érkeztünk, két Corneille-színmű mutatója - 1642-ből és 1643-ból, ekkor találkozott először Corneille a leendő Moliere-rel - lényegesen eltér az életmű többi részétől. Az eltérő mutatójú két Corneille-darabot összehasonlítva Moliere 0,25 feletti mutatójú műveivel, különböző logikai okfejtések után Labbé arra a következtetésre jut, hogy az összes mű egy szerző tollából született: mindegyiket a híres drámaíró, Corneille írta! Ez a összehasonlító módszer, bármily meglepő, szerte a világon egyre gyakoribb. Segítségével kimutatták például a Shakespeare-művek eredetiségét. Labbé azonban tiszteletben tartja Moliere munkáját is: hiszen megküzdött a színdarabokért (melyek sokszor igen nagy kellemetlenséget okoztak számára), talán jobban hitt bennük, mint Corneille. „Tartsuk tiszteletben Corneille akaratát, és tartsuk meg a J.-B. P. de Moliere nevet a borítón. De a belső oldalon tüntessük fel: Írta Pierre Corneille barátjának, Moliere-nek."

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.