hirdetés

Molnár T. Eszter: Szabadesés (részlet)

2017. május 30.

Meghúztam az egyik polcon talált vodkásüveget. Soha nem láttam még ilyen lehangolónak a kis lakást. A konyhapulton és a bútorokon vékony porréteg állt. Koszosnak éreztem magam. Nem csodáltam, hogy Mia annyira sietett, hirtelen én is szerettem volna minél messzebb lenni onnan. – Molnár T. Eszter új könyvéből olvashatnak részletet. 

hirdetés

Másfél órával később egy römerstraßei garzonlakásban Mia ismerős mozdulatokkal igazította el magán a melltartót, egy tékozlóan csipkés darabot, amit hónapokkal korábban vettem neki. Többször is felvette azóta, pedig túl kicsi volt rá, a pánt felett hurkákba gyűrődött a hátán a bőr, és a kosár széle élénk rózsaszínű csíkot hagyott a szeplői között. Türelmetlen kézzel simította le az árulkodó gyűrődéseket a selyemblúza elején, szűk szoknyája fájdalmasat reccsent, ahogy felhúzta a cipzárt. Cigivel a kezemben, meztelenül ültem az ágy szélén. Undorodtam magamtól, és amikor Mia mentegetőzni kezdett, megundorodtam tőle is.
– Ugye, nem haragszol, hogy el kell rohannom? – kérdezte. – Teljesen elfelejtettem ezt a vacsorát.
– Tudom, már mondtad párszor.
– Martin megöl, ha elkésem. A bátyjáék csak egyszer jönnek haza évente, és abba az aranyos kis thai vendéglőbe visszük őket, ami a belvárosban van, a színház mellett. – Mia soha nem beszélt nekem a férjéről, a sógor említése pedig végképp elképzelhetetlen lett volna az aznapi felsülésem előtt. Igazán felesleges volt törnie magát, enélkül is tudtam, hogy kiábrándító voltam.
– Sajnálom – mondtam.
– Ugyan, ne gyötörd magad rajta! Bárkivel megesik. – Nem nézett rám, a saját tükörképéhez beszélt, miközben csücsörítve rúzsozta a száját. – Na, mennem kell. Holnap látlak az irodában. Csók, csók.
A fülem mellett a levegőbe cuppantott. Elfordítottam a fejem. Irigyeltem a könnyedséget, amivel kisétálhatott az életemből, ha úgy hozta kedve. Hallottam, hogy becsapta maga mögött a kaput, de csak akkor mentem ki vizelni, mikor az autó motorja felzúgott a ház előtt.
A kezem érintésére gyorsan visszanyertem a magabiztosságom. A fekete lányra gondoltam, akivel a King Pomare bárpultjánál találkoztam, magam előtt láttam a combját a szoknyája rojtjai között, izmos hasát, a kínai sárkányt a csokoládészínű bőrön, és úgy mentem el, hogy Mia végig eszembe sem jutott, mégsem enyhült a fullasztó szomorúság. Amíg a zihálásom csendesedett, a csempének támasztottam a homlokom.
Ritkán okoztam csalódást, de ha mégis, azt igyekeztem minél hamarabb elfelejteni. Persze nem is voltam borzasztóan nagy igénybevételnek kitéve. Laurával már évek óta alig merészkedtünk tovább egy könnyű csóknál, Miával heti egy-két találkozásra volt időnk, és csak nagy ritkán, csak ha különösen vakmerő kedvemben voltam, akkor töltöttem pár dekadens órát exklúzív prostituáltakkal. Bárkivel megesik, ezt mondta Mia. Nem az a mondat, amit a nők a szeretőiknek tartogatnak. Hozzátehette volna, hogy nehéz napom volt, és nézhettünk volna tévét kezemmel a melltartójában. Vagy talán inkább mégse. Miával megbízhatóan jó szexről szólt az íratlan szerződésünk.
Visszamentem a szobába. A lakás, melybe az utóbbi években szeretkezni jártam, tipikus délnémet garzon volt, nem volt belőle kispórolva semmi más luxus, csak a tér. Huszonöt négyzetméterén tobzódtak a fényerőszabályozós villanykapcsolók, szagelszívók, párásítók és illatosítók, de a beépített háztartási eszközök használatlanul álltak, egyedül a széles franciaágy és a zuhanyfülke kopott valamicskét a jobb napokon. A hűtő üres volt, leszámítva egy doboz penészes késői epret, amit Miának vettem két héttel azelőtt. Meghúztam az egyik polcon talált vodkásüveget. Soha nem láttam még ilyen lehangolónak a kis lakást. A konyhapulton és a bútorokon vékony porréteg állt. Koszosnak éreztem magam. Nem csodáltam, hogy Mia annyira sietett, hirtelen én is szerettem volna minél messzebb lenni onnan. A mosogató csapjánál megmostam az arcom, szárazra töröltem egy darab konyhai törlőpapírral, aztán magamra kapkodtam a ruhámat, és mielőtt még az utolsó napsugarak eltűntek volna a szemközti házak között, behúztam magam mögött az ajtót. Lefelé menet megálltam a házmesterlakásnál, és beszóltam Uwénak, hogy a lakásra ráférne egy nagytakarítás. Vagy a paranoia kezdett eluralkodni rajtam, vagy tényleg kárörvendően mosolygott, amikor hátat fordítottam neki.

Walter Beckert, a híres heidelbergi tudóst holtan találják a háza pincéjében. Fiatal felesége, Magdalena azt állítja, önvédelemből szúrta le, azonban vallomása ellentmondásos, és drogos múltja is ellene szól. Csak Peter Brenner, a sztárügyvéd hisz neki, ám neki is csupán lépésről lépésre sikerül elnyernie a különös nő bizalmát. Peter számára lassan világossá válik, hogy egy rendkívüli gyilkossági üggyel van dolga, ezért mindent kockára téve olyan nyomokat kezd követni, melyekről a rendőrség nem akar tudomást venni. Molnár T. Eszter (1976, Budapest) író, költő, biológus. Németországban, Freiburg városában él. Dolgozott középiskolai tanárként és tudományos kutatóként, jelenleg szabadúszó pályázatíró. Első kötete (Stand-up – Egy majdnem normális család 1.) 2016 áprilisában jelent meg a Tilos az Á Könyvek gondozásában. Azóta napvilágot látott első könyvének folytatása (Most már igazán - Egy majdnem normális család 2.), valamint egy novelláskönyv is (A számozottak, JAK-füzetek). 

Molnár T. Eszter: Szabadesés, Prae.hu, 2017

 

 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.