hirdetés

Munka közben dolgozni

2010. augusztus 17.
„Szokta-e szükségét érezni annak, hogy versben fejezze ki érzelmeit?” - kérdezte Nádasdy Ádámot egyetemi professzora. A választ és válaszokat Zelki János kérdezte tovább az Olvasóliget rendezvényén. Szegő János beszámolója.
hirdetés

Miután meghallgatjuk az orosz himnuszt, és levonulnak az érmesek, rögvest újabb úszók érkeznek, határozott léptekkel állnak a rajtkövekre, a nézőtéren visszafogott csend, néma tekinteteket tükröz a medence, a versenyzők még egyszer megigazítják a szemüvegüket, ellazulnak, csak a pályát nézik, mindenki vár, vár, aztán egyszer csak megtudjuk, hogy melyik volt az első olyan angol szó, amely felkeltette a 9 éves Nádasdy Ádám figyelmét. Ez a szó egy név volt: Arthur. A Margitsziget túloldalán javában zajlik az úszó EB, a Holdudvarban Nádasdy Ádám és Zelki János még csak az első tempóknál tart az Olvasóligetben. Zelki a rövid bemutatkozáskor Nádasdy sokoldalúságát hangsúlyozza: költő, műfordító, esszéista, nyelvész, egyetemi oktató.
fotó: Valuska Gábor
Zelki először azt kérdezi, hogy miért éppen az angol nyelvre esett a választása. Nádasdy családjában mindenki tudott németül (nagyapjának anyanyelve volt), mindenki beszélt franciául, ellenben angolul senki sem tudott. Ha német vagy francia leckét írt, előbb-utóbb valamelyik családtag mögötte termett, és rögvest átírta a főnév nemét, vagy kijavított egy kisebb hibát. Angolul ez a veszély nem fenyegette. Első angoltanára, Pali bácsi a háború előtt közgazdász volt Angliában és politikai fogoly 1948 után. „Nagyon rendes ember”, mondta róla Nádasdy nagymamája, ami azt jelentette az ötvenes években, hogy éppen a börtönből jött. Pali bácsi az angol nyelv zenei szépségét, és azt, hogy egy szót máshogy ejtenek, mint, ahogy írják, az Arthur név segítségével szemléltette. Nádasdy a német nyelvvel és német nyelvtudásával sokáig nem volt kibékülve, mostanában örömmel használja újra, bár, ha németül megszólal, úgy néznek rá, mint aki egy másik bolygóról, de minimum a Monarchiából érkezett. Ő ugyanis gyerekkorában azt a németet tanulta meg, amelyiket nagyapja még a századfordulón sajátított el. „Mintha valaki nem villamost, hanem villanyost mondana” – illusztrálja a helyzetet Nádasdy, aki amúgy is a metaforák, a hasonlítások pedagógiájának nagymestere.

A vattacukros ember, az van így: / a hurkapálcáját a teljesen üres, / kissé ütődött, forgó üstbe tartja, / és vár. Remél. Összeszorul mindene, / hogy sikerüljön az, ami szokott.” – ez az önértelmező metafora Nádasdy Ars poetica című verséből szerepel. Az egyszavas mondat, a „Remél” az idézet belsejében feszülten figyel, összekuporodva bújik el. Erről a reményről, és munkáról beszélgetnek aztán tovább. A költő egy sort vagy egy szót tart az üstben, és várja, hogy abból a semmiből megszülessen „az édes, fagyott levegő.” Nádasdy nyitott füllel közlekedik, gyakran fordul elő, hogy meghall valami olyasmit, ami egy későbbi költeménynek a magja. Zelki a kezdetekre kíváncsi. Megtudjuk, hogy Nádasdy a gimnáziumban csasztuskákat, rímes bökverseket jegyzett. Az egyetemen Telegdi Zsigmond professzor egy szemináriumi Háfiz-fordítását olvasva, kérdezte meg a hallgató Nádasdyt, hogy szokott-e verset írni. „Hogy tetszik érteni?” – kérdezett vissza zavartan Nádasdy. A németes alkatú professzor pedig másodjára analitikusan tette fel kérdését: „Szokta-e szükségét érezni annak, hogy versben fejezze ki érzelmeit?”. Erre már igennel tudott felelni.

A beszélgetőtárs Nádasdy mindegyik profilját megszólaltatja, így most a műfordító jut szóhoz. A mostanában lefordított Lear király egyik részlete után Zelki a fordítás gyakorlatára tereli a szót. Nádasdy fordítás előtt inkább nem olvassa el a korábbi magyarításokat, könnyen előfordulhat, hogy egy-egy szó vagy megoldás beragad a fülébe. És mi van, akkor, ha egy adott helyen az előd verziója találóbb? – jön a jogos kérdés. „Akkor kimegyek az erkélyre és rágyújtok.” Máskor nem szokott dohányozni, fordítás közben szív. Megtudjuk, mi volt az első színházi fordítása (Goldoni: A terecske. Szép cím, de olaszul persze még szebb: Il campiello), és hogy mi lesz a következő munka. A Szombathelyen nemrég nyílt Weöres Sándor Színház felkérésére G.B. Shaw klasszikus Pygmalionját fordítja újra. Nádasdy ínyére, sőt ez esetben mondhatjuk: nyelvére való feladat, hiszen Eliza Doolittle társadalmi másságát ma már pusztán kiejtésbeli eltérésekkel nem igazán lehet érzékeltetni. Két könnyű megoldás kínálkozik, és egy nehéz marad. Lehetne vidéki lány, markáns tájszólással, vagy akár cigánylány a Józsefvárosból, de Shaw tézise éppen az, hogy a virágárus lány a megszólalásig hasonlít a módos és kimódolt emberekre. Nem jött térben messziről, ott él a gazdagok alatt közvetlenül, és nem néz ki máshogyan, mint ők. Nádasdy tehát nyelvtani hibákkal (Hiba? - kérdezhetünk vissza, ismerve Nádasdy nézeteit...) ruházza fel Elizát. A fordító hűségének kérdése átvezeti a beszélgetést Nádasdy Dante-interpretálásához.

Három éve kezdte el az Isteni színjáték modern fordítását. Nádasdy lemond a rímelésről, azt Babits tökélyre fejlesztve oldotta meg, így nagyobb figyelmet szentelhet a szöveg egyéb költői attribútumainak. A kezdet volt a nehezebb, ekkor kellett alapkérdéseket, alapelveket tisztáznia. A stilizált természetesség olyasmi, így Nádasdy, mint amikor egy család a színpadon vacsorázik: mindenki egy oldalon ül, szemben az egybesülttel és a közönséggel. Nádasdy belátja, hogy műfordítói személyiségében is benne van a pedagógus. Tanáros hajlammal akarja megmutatni Dante elevenségét.

Ha már olasz területen jár a beszélgetés, noha megint egy orosz győztest ünnepelnek odaát, az uszodában, Nádasdy végül egy itáliai novellát is felolvas. A  Literán is olvasható A szakállas neptun szatirikus, groteszk próza, a helyszín Róma, a Fontana di Trevi körül csobog az erotikus-fűszeres történet. „Csend lett, emberi oldalról most már igazi csend, a víz zajosan mondta a magáét, zubogott, bugyogott. Erik lába fázott, a bal bokája fájt is, úgy látszik, beleverte valami uszonyba vagy kopoltyúba. A nap kezdett rendesen sütni. – Azt hiszem, mi is mehetünk – mondta Pedro.”
De legyen a délután zárszava Nádasdy találó aforizmája: „Az az igazság, hogy munka közben dolgozom.”

Szegő János

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.