hirdetés

Murányi Zita: Hová tűnt Damon Hill?

2018. augusztus 23.

Mondjuk, másfél óra gyaloglás után az autósztrádán, ahol a szalmabálákról eszembe jutott, hogy lehet, hogy mégis inkább olyan színű a felsőm, már leültem volna. A falra hatalmas hófehér betűkkel fel volt graffitizve, hogy Damon Hill, és hallottam is, persze csak belül, Palik Laci hangját, hogy: Hová tűnt Damon Hill? – Kamaszkorom legszebb nyara sorozatunkban Murányi Zita írása.

hirdetés

A két és feledik X után, már senki sem számolja magát igazán kamasznak, mégis, ha az almazöld felsőmben, ami egyébként könnyen meglehet, hogy mustársárga, belenéztem a tükörbe, nem gondoltam magamat 18-nál többnek. Igaz, már az is másod-, nagykamasz kategória. Mielőtt elindultam a hév felé - az ominózus tükörbenézés-jelenet egy nyilvános vécében esett meg - egy szelfit is készítettem a majd csak utólag jelentőségteljessé váló eseményről.


Rossz szokásom, hogy a rendszámtáblákból, a három megadott betű kiegészítésével persze (pl.: LZR- lezár, LRZ- leráz, KSR- kosár, IMD –imád, ésatöbbi) vagy reklámszlogenekből próbálok következtetni a közeljövőre, ha már megtanultuk, hogy minden jel. És később bebizonyították, hogy mégse, mert azt látjuk, amit eleve eldöntöttünk. Utazok a héven és az összes táblán az áll, egészen a célállomásig, hogy jó úton van. Meg is nyugodtam. Leszállásnál még megkérdeztem valakit, hogy merre kell menni, és hosszú-e a jó út, vagy mennyire hosszú. Mondta, hogy nem nagyon és a József Attila utcán egyenesen végig. Ennek megint megörültem, hogy József Attila. Jó, hát babonás vagyok. Kicsit, ezt is apától örököltem. Ő mondjuk vissza is ment a lakásba, ha valamit otthon hagyott, és ha már visszament, le is kellett ülnie egy székre, hogy megtörjön az átok. Én sose ülök le.


Mondjuk, másfél óra gyaloglás után az autósztrádán, ahol a szalmabálákról eszembe jutott, hogy lehet, hogy mégis inkább olyan színű a felsőm, már leültem volna. A falra hatalmas hófehér betűkkel fel volt graffitizve, hogy Damon Hill, és hallottam is, persze csak belül, Palik Laci hangját, hogy: Hová tűnt Damon Hill? Hová tűnt Damon Hill? A keresztanyámnak a Héder Barna udvarolt, egy ideig, mondtuk is mindig, hogy miért nem a Palik. De aztán a Héder is eltűnt, mint a Damon Hill. Aztán belestem a rácsok mögötti halálüres Hungaroringre, és, ha nem is Damon Hillt, de valami idegborzoló szirénára emlékeztető versenyautózümmögést, azért odaképzeltem a pálya mellé. Tényleg, a versenyautóknak miért nincs rendszámtáblája?

Aztán mentem tovább, egyenesen előre, ahogy mondta a fickó, hogy egyszer a József Attilának is vége lesz, meg, hogy a Damon Hill talán hirtelen tűnt el, már mindenre gondoltam, pont szembetűzött a nap, lehet, hogy napsárga a felsőm – ezt is gondoltam, és a meleg elől befordultam egy kiserdőbe. Ott is láttam a rácsokat, gondoltam, ha a rácsokat követem, nem nagy hiba, de hát az volt. Hangszórókon hallottam, hogy elkezdődött a program, ahová igyekeztem, de nem láttam semmit csak a rácsokat. És erről kivételesen nem József Attila, hanem Rilke jutott eszembe, meg A párduc, hogy valahogy ki kéne másszak az erdőből, a szandálomat már úgyis teljesen tönkretettem. Végül is kimásztam, mentem tovább egyenesen, egészen addig, amíg két irányba nem kanyarodott a József Attila. Persze rossz irányba fordultam le, mondta a pasi, és mutatta, hol kellett volna, aki szívélyesen felajánlotta, hogy visszavisz a hévhez kocsival ne gyalogoljak annyit. Kivételesen elfogadtam az ajánlatot, mert rendesnek nézett ki, meg apával volt találkozóm, és eléggé késében voltam.

Azóta úgy gondolom, hogy ez volt az utolsó igazi nagy találkozás, mielőtt meghalt. Ő sört ivott, én meg Bacardi colát, az erről szóló vers csak a temetése után jelent meg az ÉS-ben. És végül is szokás szerint semmiről sem beszéltünk, csak jó volt újra együtt. Szóval ebben a mustársárga felsőmben lett vége a másodkamaszkoromnak, merthogy, ha az ember elveszíti a szüleit, akkor lesz igazán felnőtt. Akkor mondjuk, félig felnőtt lettem. És bár akkor szörnyű csalódásként éltem meg, hogy nem értem célba, visszagondolva, szörnyen jó érzés volt, jó úton lenni, a nyárszag, a szalmabálák, meg Palik Laci hangja, mint egy délibáb, és apa arcára is teljesen élesen emlékszem, meg, hogy megint, szokás szerint le akart beszélni valamiről.

Egyébként sem voltak szép nyaraim. Nyáron mindig vágyakoztam valami után, ami általában sosem történt meg, egyszer sem következett be, és sokszor kifejezetten örültem is, hogy vége van. Meg fájt is, hogy vége van. Mindig fáj, ha vége van. De a jó útnak nem volt vége, sosem volt vége, és ez valamiért most is megvigasztal. Olyan, mintha bármikor folytathatnám.

Hová tűnt Damon Hill:

Murányi Zita

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.