Nádas-hamisítvány az interneten
Terjed a neten a Párhuzamos történetek kalózmásolata
A litera mostantól rendszeres közlések formájában kiemelt figyelmet fordít Nádas Péter Párhuzamos történetek című nagyregényének őszi megjelenésére, több okból is. Egyrészt ezt a művet s annak kiadását a kortárs magyar irodalom kivételes eseményének, jelentős pillanatának tartja, másrészt mert maga is részt vállal a novemberben boltokba kerülő regény bemutatásában.
- 2005. szeptember 1.
A három kötetes opusz premierjét, a megjelenéssel egyidőben tartandó felolvasóest keretében - a Jelenkor Kiadóval közösen - a litera szervezi. Fájlaljuk, hogy a könyvvel kapcsolatos közléssorozatot a Jelenkor Kiadó alábbi közleményének közreadásával kell indítanunk:
Tudomásunkra jutott, hogy Párhuzamos történetek címmel egy körülbelül ötszáz oldalas szöveg terjed elektronikus formában. Ez a szöveg nem azonos Nádas Péter Párhuzamos történetek című háromkötetes, 1520 oldalas regényével. A jelek szerint az első kötet egy korábbi szövegváltozatának kalózmásolatáról van szó, amelynek tartalmáért sem a szerzőnek, sem a kiadónak nem áll módjában felelősséget vállani. Felhívjuk a Kedves Olvasó figyelmét, hogy ennek a szövegnek a letöltésével és továbbadásával súlyosan sérti a szerző jogait, félrevezeti önmagát, és hozzájárul mások félrevezetéséhez. A mű hiteles és teljes szövege, jelentőségéhez méltó nyomdai kivitelben, november közepétől mindenki számára hozzáférhető lesz. (Jelenkor Kiadó)
Hozzászólás