"…azt szeretném kérdezni az
Emlékiratok könyvétől, hogy mennyiben tekinthető a hagyományos európai vallomásirodalom folytatásának s mennyiben nem. Vagyis változata-e a tradicionális bűn- és a szabadságfelfogásnak, mint sorsszerű összefüggésnek, tekinthető-e az említett tradíció folytathatósága melletti epikai voksolásnak. Kérdezem továbbá, hogy ellenkezőleg: vajon nem éppen ezt kérdőjelezi meg a regény, függetlenül a szerzői szándékoktól is? Némely szándékok ugyanis olykor túlságos egyértelműséggel kiolvashatók az életműből és Nádas mereven definitív, többször elismételt nyilatkozat-szövegeiből, mint például legutóbb, a Fundamentum című emberjogi folyóirat körkérdésére adott válaszában (1999/3.) ’Csak az önismeret segít valamennyire. Nincsen más eszközünk. Egy embernek, egy országnak, egy nemzetnek, egy népnek, egy földrésznek megfelelő önreflexiós képességekre van szüksége ahhoz, hogy amit emocionálisan szeretne elérni, akár én is szeretnék erőszakkal megoldani, azt nem engedem meg magamnak, hanem megpróbálom megnézni a saját erőszakos ingereimnek az okait. Megpróbálom leírni, megpróbálom elemezni, fogalmi rendszerbe foglalni. Az egész írói munkám, amióta az eszemet tudom, ebből áll. Saját magamat, mint bűnöst vagy mint tévedőt vagy tévelygőt, eltévelyedettet, elvetemültet, szenvedőt, vagy mit tudom én micsodát, bevallani nektek.’ (A felvilágosodás vegytiszta esete vagyok. Beszélgetés Halmai Gáborral és Tordai Csabával)” (Balassa Péter)
Nádas Péter a Literán
Lásd: Nádas Péter-dosszié
Nádas Péter a Kortárs Irodalmi Adattárban
Nádas Péter - KIA
Nádas Péter a Digitális Irodalmi Akadémián
Nádas Péter - DIA
Emlékiratok könyve - DIA
Nádas Péter a Jelenkor Kiadó honlapján
Nádas Péter: Emlékiratok könyve
Nádas Péter az OSZK honlapján
Balassa Péter: Sors- és bűnértelmezés az Emlékiratok könyvében
Nádas Péter a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Nádas Péter műveiből - MEK
Nádas Péter-interjú - MEK
Nádas Péter az Origón
Linkgyűjtemény Nádas Péterről
SZAVAZÁS A NAGY KÖNYV-OLDALON
szerző
kulcsszavak
író
könyvcím
Hozzászólás