hirdetés

Nagy Gabriella: Hálótárs

2017. november 12.

Nem tudom, milyen alkalom lehetett, talán szilveszter, amikor úgy esett, hogy az elfogyasztott jelentős alkoholmennyiség miatt nem indulhatott már útnak éjszaka a teljes vendégség, hálóhelyet kellett találni az itt ragadtaknak. – Nagy Gabriella 2flekken.

hirdetés

Palotáról hazafelé tartottam épp. Meglátogattam anyámat és apámat, és aggódva konstatáltam magamban az úton, hogy már eléggé hideg lesz nekik a földben, hiába borítja sűrűn a sírt az apám ültette borostyán, amikor a százharmincason profilból feltűnt egy széles állcsontú, fekete kun nő, mamika húga. A Csömörin szállhatott fel, a megállóban, ahol városba menet a buszt vártuk gyerekkoromban. Nagyapám harmadik felesége, mamika, nekem pót-nagyanyám, csontritkulása miatt nem gyógyuló combnyaktöréssel feküdt a házban, tőle jött akkor, kérdezte, mikor láttam utoljára a testvérét. Mondtam, már nem emlékszem, mamika nagyapa halála után világosan értésemre adta, hogy nincs helyem abban a házban, nem esik jól neki a közelségem, úgyhogy egy-egy levéltől és néhány telefontól eltekintve megszakadt a kapcsolatunk. Anyámék korábban észbe kaptak, én még ragaszkodtam, és jártam ki egyedül tán egy évig is, aztán egyik alkalommal magamra maradtam a konyhában a szarvasos gobelinnel, mamikáék súgtak-búgtak a kiskonyhában, hideg volt, én ténferegtem, majd illendőn elköszöntem, és soha többet nem próbálkoztam látogatással. A húga szerint mamikának fájt a látásom. Már az Astoriánál vártuk a negyvenkilencest, arrafelé lakott, mint én, amikor Maca néninek (nevezzük így) eszébe jutott sok évvel ezelőtt rákban meghalt férje, és azt mondta: Te egyszer együtt aludtál a Vilivel. Nem tudtam mit válaszolni, bólintottam, együtt, bár nem értettem, miért hozza elő, amire nem szívesen emlékszem.

Szőke, fürtös kislány voltam, szerettek a férfiak. Főként az idegenek. Nem emlékszem, hogy apám vagy nagyapám különösképp babusgatott volna, annál inkább a család azon férfitagjai, akikkel vérségi kapcsolatban nem álltam. Csókolgattak, ölelgettek, felemeltek a magasba, én voltam a tündér, a hercegnő, mindenki ilyen gyereket akart. Tűrtem, de idegenkedtem a közelségüktől. Ott feszített mellettem az apám vagy anyám, fogták a kezem, nagy baj nem lehetett.

Szilveszterkor, disznóvágáskor, egy-egy jeles születésnapon nagy volt mindig a vendégsereg a házban. Ültek a férfiak az asztalnál, a nők a hátuk mögött álltak egymásba karolva. Ha már kibeszélték ügyes-bajos dolgaikat a konyhában a töltött sertéshús és a lekváros piskótatekercs felszelése közben, jöhetett a koccintás. A vitrinből, a kávés készlet, a roggyantós kisfiú és a könyvet olvasó iskolás mellől előkerültek a metszett kristálypoharak, a gyerekek pezsgőszínű teát kaptak üvegpohárban meg ázott kutyát kiskanálban. A legtöbb alkalommal eljött Maca néni is a férjével, Vilivel és két langaléta fekete fiával. Nem beszélgettek velem, nem játszottunk, idegenként kerülgettük egymást, véletlenül se ütközzünk össze a félszárnyra nyitott üvegajtóban.

Nem tudom, milyen alkalom lehetett, talán szilveszter, amikor úgy esett, hogy az elfogyasztott jelentős alkoholmennyiség miatt nem indulhatott már útnak éjszaka a teljes vendégség, hálóhelyet kellett találni az itt ragadtaknak. A felnőttek úgy döntöttek, hogy nekem Vili bácsival kell osztoznom az egyszemélyes ágyon. Nem tudom, miért nem anyám és apám vitt magával, vagy kaptam helyet nagyapa és mamika mellett a kihúzhatós sezlon szélén, ahol később, nyári vakációkon alhattam, rajtam mamika bokáig érő hálóinge és a súlyos, fullasztó dunyha. Hallottam a felnőttek morfondírozását, hogy mi legyen, aztán Vili bácsi felvetette, hogy mellém feküdne.

Kis duruzsolás, nevetgélés, majd távolodó arcok és zajok, és én egyedül maradtam a hatalmas férfitesttel. Szinte betakar, csak ezt a súlyos tömeget látom, a vállát, a nagy fejét, a vigyort az arcán, meg fölötte pillanatokra a csillárt. Emlékszem, hogy lapulok a falhoz, ne érjen hozzám, kellemetlen a nejlon ingpulóver érintése, a szájának szaga van. A bácsi, akit nem ismerek, jópofáskodik velem, bújjak hozzá, legyek kedves, mennyire jó lesz. Átkarol, mozdulni sem bírok, de kapálózom, hogy nem akarom. Próbálom a falvédőbe fúrni a fejem, nem gondolni a szorításra. Kicsit mintha meg is sértődne, hogy rosszul érzem magam. Hülye ez a gyerek, gondolja, és leheletnyit enged a karja. Snitt, feltehetőleg belealszom a küzdelembe.

Maca néni több mint negyven évvel későbbi mondatából ítélve tréfás történetként maradt meg az emlékezetben. Pedig nem volt ott sem ő, se nagyapám, se mamika, se anyám és apám. Ha nagyritkán szóba került később, mamika úgy emlegette mint különös kegyet, melyben gyerekként részesülhettem, mintha a két család egyesítése azon az éjen megtörtént volna. Hálótárs, ezt a szót használta, Vili bácsi hálótársa voltam. Nagyapámnak nem volt szava, apámnak se, anyám összeszorította a száját, a tekintetében zavar.

A bácsi normális részeg férfi volt, semmi extra. Egy idegen ember, negyvenen innen egy alig iskolás korú kislánnyal. Nem történt különös. Másnap mindenki a saját ágyában aludt, a szilvesztert elfelejtette. Én meg csak egy gyerek voltam, akit egyébként is ölelgetni szokás.

Nagy Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.