hirdetés

Nagy Márta Júlia verseihez

2013. május 4.

Ezek a versek bonyolultak. Kihagyásosak. Kihagynak, mint a szív. Vagy vadul verdesnek. Mint a szív. Nehezek. Mint a szív. A szaxofon: felsír. A gyerek: kirohan. Az éjszaka: utolsó. És lidérces. Egy kislány álmában üvölt és verejtékezik. - A Litera bemutatja rovatban Kemény István szövegét olvashatják Nagy Márta Júlia verseiről. 

hirdetés

1.
Ezek a versek bonyolultak. Kihagyásosak. Kihagynak, mint a szív. Vagy vadul verdesnek. Mint a szív. Nehezek. Mint a szív. A szaxofon: felsír. A gyerek: kirohan. Az éjszaka: utolsó. És lidérces. Egy kislány álmában üvölt és verejtékezik. Elaludni csak a gyereksikolyra lehet. A szeretők szobája levegőtlen. Az arc maga az iszap: víz van fölötte. A szerelmesek beszéde zavaros.

"Elveszni". "Álomba merülni". "Még ébren" lenni. "Odaképzelni" valakit valahova. "Álmodozóból riadttá" válni. "Álmodni hiába". Nagy Márta Júliának mind az öt itt olvasható versében, de még a bemutatkozó szövegében is ott van az alvás, a másutt levés: "mániákusan rajongok az alvó kerületekért, kertvárosokért".

Mintha menekülne az alvásba. "Tarthatod befőttes / üvegben, nem jósol se napot, sem esőt / emészti magát, / ébren álmodik." - írta egyszer. Vagy éppen az alvás elől menekül? "Álomtalan éjre vágyom és bagolyhuhogásra, bármire, csak béke ne legyen" - írta máskor. A felébredéstől retteg? Vagy ő maga lenne az a sikítva alvó "szegény kicsike", akit nem lehet felébreszteni?

Ezek a versek sokat mondanak. De még többet akarnak elmondani: mindent. Levegővétel nélkül. Azonnal. Egyszerre. Szinte rémülten. Nem is szinte: rémülten és kapkodva. Mintha nagyon kéne sietni. Nem is sietni. Menekülni és elbújni azonnal.

Honnan van ez a rémület? Úgy érzem, itt a kulcs ezekhez a versekhez. És a versek írója át is adja ezt a kulcsot: Mária és Márta történetét Lukács evangéliumából.

2.
Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához, és hallgatta a szavait, Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: "Uram - méltatlankodott - nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem." Az Úr azonban így válaszolt: "Márta, Márta, sok mindenre gondod van és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha."

Vajon mire gondol Jézus? Mi az a "csak egy", ami szükséges? A lélek? A lélek gondozása előbbre való a test gondozásánál? Na persze. De mire menne Mária ott Jézus lábánál Márta nélkül? Mehetne ő a konyhába. És Jézus mit szólna, ha Márta dühösen kizavarná őt és a tanítványait a házából (esetleg Máriával együtt), hogy keressenek más bolondot? Vagy mit szólna, ha Márta is odaülne Mária mellé: ahogy akarod, Uram, akkor majd én is téged hallgatlak inkább, az ételeteket meg főzze meg, aki akarja. Vagy nem szemtelenkedne, hanem szó nélkül, átszellemülten hallgatná Jézust? Nem tudhatjuk, Jézus mit szólna, de megoldaná a helyzetet, az biztos. A tanítványok viszont csúnyán felháborodnának, ez is biztos, Lukács pedig megírná a nagy botrányt, hogy éhen maradtak a vendégek. De Lukács nem ír semmiféle botrányról. Márta tehát nyilván futott vissza a konyhára, és sürgött-forgott tovább, mert tudomásul vette, hogy neki ez a dolga, Máriának pedig az. Övé a test, Máriáé a lélek. Az élet pedig igazságtalan. És ez az Úr akarata.

3.
Nagy Márta Júlia itt, a bemutatkozó szövegében leírja, hogy tizenévesen novellistának könyvelték el, ő pedig hagyta. Pedig költőnek érezte magát. És huszonhat évesen kezdett újra verset írni. Mintha tehát most úgy érezné, lekésett valamit, majdnem lekéste a költőséget. És most kéne bepótolnia mindent. De hát lehetek-e költő, ha ennyi ideig kibírtam versírás nélkül? - kérdezheti. Lehet ezt a kiesett időt pótolni? Ki vagyok én? Novellista? Tanár? Kritikus? Van-e helyem a kortárs magyar költészetben?

Eddig lehetne magánügy is. Vagy egy szimpla nőiszerep-probléma. De vajon csak ettől lenne a nagy rémület, a mindent egyszerre elmondani akarás, az álomba menekülés Nagy Márta Júlia verseiben?

Nem. Nagy Márta Júlia attól igazi költő, hogy olyan kérdéseket tud találni a saját életében, amilyeneket minden ember feltesz magának: kinek és mitől van joga kivételezettnek lenni? Csak Máriának? Mártának miért is nincs? És én melyikük vagyok? Van-e nekem is helyem Jézus lábánál? Egyáltalán: ki vagyok én?

4.
A Mária éneke Mártának Mária és Márta viszonyát értelmezi. A munkamegosztást a két testvér között. Máriának az a dolga, hogy álmodjon, és nemcsak magának, hanem Mártának is, Mártáé pedig az, hogy megmutassa Máriának, hogy az álmai léteznek a valóságban is - csak eperföldnek, rozoga kerítésnek, ónszínű szemnek, ribizlinek hívják őket. De most baj van: Mária azt látja, hogy Márta csak ül magába roskadva, "kőzetté" dermedve. Valami baj van Márta lelkével. De az nem lehet! A lélek az nem Mártára tartozik! Mária megrémül: az lehetetlen, hogy most neki, Máriának kéne tartania a lelket mindkettőjükben. Ő erre képtelen! Hát mit tud ő a valóságról? Semmit! Mártának nincs joga ahhoz, hogy a lelkével baj legyen!

De nem is Mártával van baj. A baj csak annyi, hogy Mária egyedül van. Nincs külön Márta és külön Mária. Mária arra döbben rá ebben a versben, hogy itt ül a hatodikon, és nincs vele senki más, csak egy cigaretta. Hát persze, hogy megrémül. Persze, hogy bujkálna és menekülne a feladat elől. Mert a feladat nagy. Lehetetlennek látszik: egyedül szaladgálni Jézus lábától a konyháig és vissza. Költőnek lenni.

5.
Kedves Márti! Nem lehetetlen. Itt vannak ezek a versek. Elkészültek. Őszinték, erősek. Ki vannak mondva. Megcsináltad! Költő vagy. Most egy kicsit szabad pihenni. Nyugodj meg, fújd ki magad, mielőtt folytatod. Most már ne félj. Jó helyen vagy. A helyeden. Nemcsak a költészetben. De ott is.

 

 

 

Kemény István

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.