hirdetés

Nagy pelyhekben, mint a kegyelem

Lázár Ervin halálára

2007. január 10.
2006. december 22-én meghalt Lázár Ervin. Temetése napján, január 10-én a litera Tamás Zsuzsa írásával búcsúzik az írótól.
hirdetés

„Azon a télen nem akart megjönni a hó, néhány héttel karácsony előtt még feketében, fagyott göröngyöket didergetett a táj.” Lázár Ervin: Az asszony című novellája indul ezzel a mondattal.
Vannak ilyen telek. Vacogós, csípős-fájós telek, hogy nem is a test, de a lélek majd’ megfagy. Ilyen tél volt 2006 tele, az évé, amelyet végigdidergett a lélek, az évé, amelynek háromszázhatvanöt napját halálhírek kaszabolták, az évé, amelyen úgy vonult végig a szomorúság, hogy a szomorúságra már nem találni jelzőt.
Hideg.
Hideg év volt.

A didergő lélek melegre vágyik, keresi-kutatja a pislákoló reményt, s ha nem dermed bele önnön bánatába, a szép szóban, mesében, ha rögvest meg nem is leli, hát nyomára bukkan. Lázár Ervin meséi gyógyító mesék. Rég tudom ezt, ha más bánatáról van szó. Hányszor hívtam vendégségbe a Négyszögletű Kerek Erdő lakóit, ha testvéreim a „lukasserpenyő szomorúságból” lassan a „hervadtdália állapotba” készültek belesüllyedni! És még a „vízzeltelt szarvasnyom szomorúság” múlhatatlannak tűnő helyzetében is mindig segítségünkre sietett a Hétfejű Tündér.

De hogy e mesék gyógyító mesék, megtanultam a magam bánatában is. Veszteségekben, gyászban átvacogott nyaram egyetlen pislákoló fénye-melege Szegény Dzsoni és Árnika története volt. A lassacskán (meg)világosodott elme hidegében magam is hidegnek álcáztam a lángolni vágyó igéket, s tanulmányt írtam a mesebeli szeretetről és megváltásról. A felkérésre készült tanulmány hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte volna a nagy mesemondót. A folyóiratot épp december 22-én hozta meg a postás. A táskámban lapult álló nap, amikor ajándékvásárlásnak álcázott maratont futottam önmagam elől, térben folyvást helyt változtatva, de lélekben megragadva a félelemben, a félelemben életem első irgalmatlanul felnőtt karácsonyától. Este ért utol a hír: aznap, 2006. december 22-én elhunyt Lázár Ervin.
Két nappal karácsony előtt. Fagyott göröngyöket didergetett a táj.

Az asszony című novella helyszíne, miként a Csillagmajor című kötet valahány darabjának: Rácpácegres. Az író gyermekéveit meghatározó Alsó-Rácegrespuszta „mesebeli” neve ez – ebben a kötetben a környező települések nevei mind valóságosak. De Rácpácegresen át vezet az út Ajahtan Kuturbani király fazsindelyes palotája felé is, a palota mögött meg rögtön kezdődik Csodaország, s ott lakik a Hétfejű Tündér . „Mindkét” Rácpácegres sajátja, hogy csodáknak ad otthont.
A novella Újszövetséget idéző mitikus időtlenségében, a gyermekével szállást kereső asszony történetében egyben a huszadik század üldöztetéseire, bujkálásaira-bujtatásaira is ismerünk. Egy interjúra utalván: „realista” történet, amennyiben „realitásnak fogom fel azt, ami az ember belsejében lakik.” Lázár Ervin mindig innen, ebből a belső realitásból indult ki, gyermek- és felnőttirodalom alkotójaként egyaránt.

E bibliai parafrázisként is olvasható történetben, az 1944 telén menekülő asszony „példázatában” a följelentő Benedik Duri az utolsó pillanatban még elkapja a menekülő asszony aranyszegélyű köpenyét. A kezében marad, diadalmasan lobogtatja, s másnap ezzel a bizonyítékkal próbálja rávenni a katonákat, rombolják le Rácpácegrest. Vezeti a tankot, kezében a bűnjel, az aranyszegélyű, kék köpeny. S talán éppen ez a köpeny idézi elő a csodát: az asszonynak minden házban menedéket nyújtó Rácpácegres köddé válik, s csak a katonák távozta után sűrűsödnek helyükre a házak – „s nagy pelyhekben, mint a kegyelem, hullani kezd a hó”.

Lázár Ervin történetei, a novellák s mind az ismerős mesék azt sugallják: vannak csodák, amíg hiszünk bennük. Ezeken a meséken nőttem fel. Talán ezért jelentett vigaszt árvaságomban karácsonyi ajándékként továbbadni azt a bizonyos tanulmányt, ajándékba adni Lázár Ervin meséit. Vannak belső telek, mikor nehéz elhinni, hogy a szeretet olyan, mint a varázslat. Mikor mondhatatlan, hogy cserkeszlek, meg az is, hogy dömdödöm. Ilyenkor is utat talál a szív felé a mese, és felvillantja azt a furcsa, aranyszegélyű, kék köpenyt. S mint a kegyelem, hullani kezd a hó. Odabent.

Tamás Zsuzsa

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.