hirdetés

Nagy Zsuka: Branül, Csésze és más versek

2018. május 27.

elment pisilni és megfésülködött aztán beült a mentőbe / az utolsó éjszaka a néni a kórteremből elkezdte a zsoltárt / nagyi intett a kezével hogy elég volt az életből ne énekeljen... – A Litera bemutatja rovatban Nagy Zsuka verseit olvashatják.

hirdetés

Branül
Szoba- és kórkamerák

praefatio

medúza szemedben félrelép egy képzelet,
nem így akartuk, elromlott a kazán, és havazik,
szóltál az apádnak, hogy hívjon szerelőt, én meg hívjak orvost,
követhetetlen a ritmusod, mindent le fogok írni,
a farcolásokat a melleden azt, hogy megveszel egy kötelet,
és nem akasztod fel magad, lelépsz az autók elé, de visszalépsz,
felmész a víztoronyba, aztán nem ugrasz le,
elmondom, megnyugszol, ha csipkeded magad,
jeleket vágsz a testeden, és én félek, vodkát iszom,
és nézem fehér testeden azt a sok blues alakú formát,
ahogy a nyugalom tetovál, ki szült téged, ki az anyád,
szavahihetetlen vagy.

extrakardinális

kidobálod a fehérneműket az ablakon,
azt mondod, végre esik a hó,
magadra öntöd a teavizet, azt mondod, nyár van,
az őszhöz nem kell csinálnod semmit,
az ott van a szívedben, és Piafot énekel,
tavasz az nincsen, csak sok sárga szín, sok pattanás,
merev bimbók, hugyos, baszós kutyák, hányásszag,
émelyítő parfümök poroznak, a mindig ugyanaz fotoszintetizál,
italt bontok, te pedig utálod a tavaszt, és felhúztad magad,
mert gyűlölöd, hogy érzel, éjjel csótányt eszel,
ami a szomszédból jön fel, mert sakkozni akar a holddal,
lenyeled, a királyt és a királynőt is akarod,
hogy senkinek ne legyen játszótársa,
minden csak a szíven kívül legyen.

álom

összehánytad az ágyat,
kicsi korallok, kagylók meg csikóhalak úsznak a szobában,
a bútorok a tengeren vannak, vodkázom, és partra vetlek,
élmetszést vágok a szíveden, összekötöm az enyémmel,
kifolyik a nyál a kispárnádra, egyensúlyozik rajta egy kicsi hal,
a mélybe zuhan, padlót ér, cethal lesz és jónás,
nem akarod már ezt az egészet, nagyon régen nem,
tolókocsiba ülteted az álmaidat, felteszed a párkányra és ledobod,
kegyetlen vagy, felmosom a padlót, áthúzom az ágyneműt,
és begombolom a pizsamád.

branül

megvágtad az ujjad,
eszelősen röhögsz, hiányzott a vér,
nyomdázol a tapétára, ma rendesen ettél,
jól vagyunk, vodkát iszom,
még egy folt van a homlokodon,
infúzióra kötnek, aztán levesznek,
a csuklódba szúrják a branült, a szívedbe egy másikat,
hülye buzi, ordítod, és vérátömlesztést kap a hajnal,
a szobádban kifeszített vörös molinó a nap.

anorexia

szagod van, és megint nem eszel,
mióta érzelgős lettél, a tavaszt is szereted,
azt mondod, öltözteti az anorexiád,
de a szagokat most sem bírod, elveszed a sajátoddal,
és a nemiség fél élet, neked a másik fele is elég,
meg a forró tea, Piaf meg a tél,
megint ledugtad az ujjad, mert megkívántál,
vodkát iszom, és főzök neked levest,
mégis, xilofonozik a testeden az újjászületés,
és egy dobozra gyújt.

metafizika

elestél,
és széthagytad a szerveidet,
nem tanulod meg a rendet,
kiváltod a xanaxrecepted, és összerakod magad,
újkori transzformer, mondod,
és lefolyik a szád az álladra, paranoidkritika,
vodkát iszom, és kinyílt a hasamon a heg,
úgyis régen akarunk gyereket, nyúlj belém,
és válassz valami egyet, hogy felsírhasson egy ösztön,
és becsukhassa szemét a méh, benne a szakadás,
elfordulsz tőlem, mert nincs bent semmi,
csak kint szorong egy kis balázs.

aluljáró

nem akarsz hazajönni,
megvárod a telet, pokrócokat viszek,
a tiszta ruhát nem fogadod el,
papírt és ceruzát kérsz meg vizet,
csak a maradékaimból eszel,
büdös vagy, és én újra beléd szerettem,
az arcod fáradt és maszatos,
a szemed úgy csillog, mint mikor megismertelek,
a sarki kocsmából figyelem, nehogy beléd rúgjanak.

kollázs

ki kellett mentenem egy pókot a fürdőkádból,
hozzám bújtál, és azt mondtad, hős vagyok,
megmozdult a tűzfal, csőrök és lábak álltak ki belőle,
aztán bevettél egy csomó rivotilt, ki kellett hívnom a mentőt,
neked ez az antropomorf, az ekg-t kihúzták a mellkasodból,
összeraktad járókának, lépcsőnek, szaladgált rajta a szíved,
elájultál, és felhúzták a hasadon a pólót, és meglátták a farcolásokat a testeden,
a hullámzó nagy óceánt, de sokszor csókoltam halacskákat abba a végtelenbe,
nem mondtam el senkinek, hogy igazi művész vagy,
mert senki nem hisz neked, a kórházban elektrosokkot kaptál,
pedig azt mondták, nem csinálnak ilyet már,
és mikor hazamentem, kimentettem egy pókot a fürdőkádból,
gyere haza, kiabáltam, és sírtam,
sárga közepű bakeliten fogunk enni, megválaszthatod melyiken,
bevehetsz két pirulát is, vigyázok rád,
és kiszagolom a hajadból a zárt osztályt,
és letépjünk a falról az összes tapétát.

nincs pszichotróp

összetörted a ruhaszárítót,
nagy katicák repültek szét a szobában,
kiborult a borosüveg,
úgysem egy hőfokon ittuk a bort,
gurigázik a parkettán, üvegezik az éjjel,
vöröshangyák özönlenek be az ablakon,
mindenütt rovarok másznak, kihajolsz az ablakon,
ráhamuzol a szomszéd kezére, és eszed a körmödet,
mikor én adok enni neked, ráköpsz az ételre,
ma nem vettél be gyógyszert, ma sem szeretsz,
csak nézed a bogarakat, és ülsz törökülésben,
hangjegyeket vakarsz a sebeidből,
a szádból kimászik egy pók, és hálókat fon köréd a semmi,
nem akarsz enni, belőlem sem kérsz, és a halál sem érdekel.

akarat

tejfölös dobozokba ülteted a megmentett hajhagymáidat,
nem szereted a kopasz fejeden a kendőt,
felmentél a padlásra megkeresni magad,
bámulod a biológia füzeted, milyen almaarcú betűid voltak,
beleharaptál minden írt sorba, aztán hangosan ugattál,
meg sírtál, nem akarsz kisgyerek lenni, de aztán ordítani kezdesz,
hogy nem akarsz felnőtt sem lenni, vakarózni kezdesz,
viszketnek a sebeid, nem tudod, mit akarsz,
csak úgy írod, ami eszedbe jut, nézed az írásod,
mint a csupasz gallyak, nem lógnak rajta kerek almák,
úgy, mint a biológia füzetben, felugrik a vérnyomásod,
fészket rajzolsz újra a semminek, egész délutánra beleülsz,
nem szólsz semmit, csak beveszed a gyógyszereidet,
én vodkát iszom, és nézem, ahogy elalszol a konyhaszéken.

letapadt

letapadtak az idegeid,
mint csecsemőkorodban a nyelved,
alig van rajtad bőr, mégis kövérnek látod magad,
megetted a levest, és nem mentél hányni,
apád árjával kaparod fel a letapadt ideget,
vodkát iszom, és hallom,
ahogy a csiszolót az idegekhez emeled,
hol rontottuk el, szólalsz meg végre,
és kihányod az abroszra a levest.

játék

azt játszod, hogy meghalt az anyád,
őrjöngve ütöd a kezed a falba, az ágyba,
azt kérdezed, miért, pedig jó voltál,
két napja semmit nem eszel, csak Istent kérdezgeted,
vizet csepegtetek a szádba, halál előttit játszol,
azt mondod, utazol egyet a halálba, megőrjítesz,
vodkát iszom, ordítasz és meg akarsz ütni,
lefogom a kezed, és megszólal a kaputelefon,
húslevest hoz neked az anyád, egyél kicsim, mondja.

papírhajó

papírhajót úsztatsz a kagylóban,
nagy bálna a szappan, vizet szórsz,
hogy essen az eső, gyerek vagy, az én hibám,
rám hunyorogsz, már a bal szemedre alig látsz, vérzik a kezed,
letépted az ujjadról a bőrt, szorongsz,
belefulladt a tengerbe a hajód úton Európába,
az anyád kezd megbolondulni tőled,
én vodkát iszom, és levágom a körmöd az elázott papírhajóba.

madarak

kinyitotta az ajtó az ablakot,
két újságból jöttek be madarak, olyan origami formák,
fehér, fekete, az egyik azt mondta, jó híre van, mert jók vagyunk,
a másik azt mondta, rossz hírt hozott, mert rosszak vagyunk,
a párkányon csipkedték egymást,
megsimogattad őket, ők kivájták egymásból a nagybetűket,
olyan egyformák lettek, azt mondták, nem tudnak így élni,
az egyik a szárnyait, a másik a lábait szakította ki, vodkázom,
ők magokat esznek, és ha cérnáik összeérnek, megcsípik egymást.

nem szintetikus

nem szereted a cigarettát,
csak a tisztán szintetikusra buksz,
mégis füstöt fújsz a szipkámból,
nem látni messze, kint szedik az öregek a dohányt,
vörös piócák másznak a kezükre, nagy sárga bogarakat szór rájuk a nap,
a fák lombjaira tüdőket rajzolnak a grafikusok,
sanzonokat írnak a költők, a kézművesek csuhéból csinálnak életet,
kenyeret süt neked az anyád, jól vagy, és napozol,
italt töltesz nekem, hogy évszaktalan arcomba egy kis nyarat lehelj.

monokróm

szétgurultak a gyógyszereid,
bent hótakaró, kint nincs tél,
fagyállót iszik a hajnal,
nyáladzik, és dülöngél,
két óra tizenkettő, megint elvitt a mentő,
nincs bevezetés, égi gépezet,
csak orvosi beavatkozás, lélegeztető,
kijön a cső a szádból, nagy bádogcsésze a hold,
belefolyik valami anatóm enteriőr,
mi ez az elviselhetetlen kánikula,
decemberben.

rövidre vágva

kimentem az erkélyre,
homokemberek jöttek,
a hold nagy, kövér drón, beszakította az ablakot,
imágók repültek szét a szilánkokból,
kis lepkék bújtak ki a fehér falakból,
bámultam őket, és nem gondolkodtam tovább, hogy legyen-e holnap,
feltettem egy lemezt, és kiszabadítottam egy pókot a kádból,
belevágtam a csempébe, vérzett a kezem,
és helyreraktam az éjszakát, mint egy kiment vállat egy filmben a főhős.

karácsony

ne vigyél minket kísértésbe,
nincs huzat a paplanon,
fehér minden, mint a mennyekben,
csavard le a lámpát, Istenem,
a tiéd megszületett, az enyém gépekre költözött.

plein-art

kiengedtek az udvarra,
a mesés pizsamádra fehér köntöst vettünk,
királynő vagy, mondtad,
grafitot kértél, és kontúrokat rajzoltál a testedre,
ez az életé, zavartan legyintesz,
a karodon marokkók, vörös desszertek, pihen rajtad a nap,
megöregítetted magad, szép vagy, mint az anyám,
gesztenyéket szedünk a földről,
megszedjük magunkat kincsekkel, minden szépség kell a jövőhöz.

epizód

behívtak minket az udvarról,
letelt a látogatás, nem a miénk az idő,
megígértem, hogy nem iszom,
te pedig megígérted, hogy a másik télre otthon leszünk,
nem akarunk sok havat, annyi fehérség volt velünk,
hogy minden színt örökbe fogadunk,
és lesz sok gyerekünk is, és mindig tiszták leszünk.

szintetizmus

láttalak az utcán,
csipkebogyóból volt az szád,
a hajadban pedig sok cserebogár,
a kedvenc kötött pulóveredben voltál,
futottam hozzád, de eltűntél,
ugyanúgy, mint egy nyári délben a nagyanyám,
tojássárga színű ruhádban napozott a tér, megálltak az emberek,
éppen annyira, hogy ne zavarja őket, hogy láttak eltűnni egy angyalt
a kedvenc kötött pulóverében.

képzelet

nem ittad meg a teát citrommal,
hozzászoktál a citrálhoz és az olympos léhez gyerekkorodban,
nem tudtad megszeretni a citromot,
csak az almát szeretted, tömöm magamba a jonatánt,
az idaredet, meg a delicseszt, bevettem két doboz citrált,
és lefeküdtem az ágyba, meg akartam halni,
lecsókoltad rólam a savanyút és az édeset,
játszunk inkább mást, ez most félelmetes,
mondtad, és levetted rólam a ruhát.

leszedálva

tegnap bekerültem a kórházba,
azért mondom el neked, mert mindig azt mondtad,
hogy az úttörő mindig igazat mond, és igazságosan cselekszik,
tegnap megtaláltalak, megfogtad a kezemet,
és aztán itt ébredtem ebben az ágyban, ismerős minden,
érzem a szagodat a párnán, fehér csíkok vezetnek az éjbe,
nem tudok az ablakhoz menni, odaszíjaztak az álmaimhoz,
bárcsak, soha nem ébrednék fel.

folyosó

összeestem a folyosón,
belém rúgott a nővér, keljek fel, mondta,
habzott a szám, és féltem a haláltól,
anya sírt, és az ágyamnál virrasztott,
nagyon szép volt, olyan, mint te voltál,
nem halhatok meg, az anyámért meg kell szoknom nélküled.

evés

epilepsziás rohamom volt,
vasárnap hazaengednek otthoni kezelésre,
így döntött a bírósági szemle,
nem akarok a tündérhegyre menni, nem bírok ki ott fél évet,
szerencsére, máshol is van sématerápia,
sosem szállnak le rólam, napi tíz gyógyszert szedek,
és zabálok egész nap, nem tetszenék neked,
húsz kilót híztam, rólad meg eszik a bogarak a húst.

graffiti

nem az, aminek gondolja magát az ember,
azt mondják, meg kell változni mindenkinek,
gyógyszerrel, vagy akárhogyan,
ha nem sikerül, zárt osztályra tesznek,
elektrosokkra tesznek, onnan is kivesznek,
alagútba tesznek, megint kivesznek,
sterilizálnak, magamra zárnak,
ne vessétek meg a bolondokat,
az anyjukért legalább,
írjátok fel a tűzfalakra, kifordítva mindenki rózsaszín.

altató

három napja egy órát aludtam,
hiába szedem az altatót, meg azt a sok szart,
rádiót hallgatok, olvasok, arra gondolok,
csinálni kéne valamit, aludni akarok,
és azon veszem magam,
hogy a számban van egy csomó gyógyszer,
kényszeresen, bevettem, kiköpöm őket,
és megnyugszom, nem tudom mi volt ez,
félek, hogy meg akarom ölni magam,
ha neked sikerült, nekem miért ne sikerülne.

próba

azt olvastam, hogy sós vizet kell inni,
és aztán le kell dugni az ujjunkat,
ha azt akarjuk, ne szívódjon fel, amit benyeltünk,
ha megint rám tör a kényszeres gyógyszerbevétel, kipróbálom,
hányásokban élek, egyszer félek, máskor pedig vakmerő vagyok,
hogy tudnálak visszahozni, nem telik az idő, nem tudok aludni,
megyek meghalni hozzád.

felhangolva

ma elmegyek hozzád, és elmondom neked,
hogy otthagyom a munkám, és megnyitom azt a kis csehót,
amit együtt akartunk, eladom a lakást,
előtte csinálok belőle egy ready made kiállítást,
aztán mindent elajándékozok, csak vért pumpálnak a nincsbe,
kis elektródáikkal csatlakoznak a szívemre,
álmomban mindig zuhanok, és te rám nevetsz,
de nem érlek el, ma elmegyek hozzád, és elmondom,
hogy, mikor bent voltál, visszaváltottam az üvegeket,
a pénzt odaadtam annak a hajléktalannak,
aki a főtéri padon szokott ülni, kérdezte, hogy vagyunk,
mellé ültem, és egész éjszaka fent voltunk, nagyon hideg volt,
nem ittam semmit, miattad, arra gondoltam, nem bírnék az utcán élni,
de nélküled sem megy, majd elmegyek hozzád,
elmondom neked, hogy ma sem bírtam felkelni, és elmenni hozzád.

biodiverzitás

leszakítom a zacskót,
átlátszó, levedlett hártya a szoba közepén,
te azt mondanád, ez egy csermely, vagy egy ér, rakjunk bele életet,
a sárga pokrócot szétvagdosnád kacsáknak, meg aranyhalaknak,
a padlószőnyegből békákat vágnál ki, a függönyből szitakötőt,
törökülésben néznéd aztán, hogy milyen szép,
hogy rá tudtál csodálkozni mindenre,
milyen kicsi és hétköznapi vagyok nélküled,
csak ülök a zacskón, és nézem az új ágyat,
amin már te nem,
mint egy hajótörött kétségbeesetten nézek,
és hullnak a könnyeim esőnek.

ágy

toltad az ágyad magad előtt,
és bevittek a terembe, rád húztak egy sapkát és a maszkot rád adták,
kétségbeesetten meg akartak gyógyítani, ezét alkalmaztak elektrosokkot,
ezt mondtad, és három napig kapartad a falat, annyira fájt a fejed,
aztán a negyediknél jobb lett, nem fájt úgy már,
a szomszédodnak jobban bejött, előtte lassú volt és retardált,
a sokk után egész nap csak röhögött,
te pedig elfelejtetted a kollégáid nevét, és még sok mindent,
aztán visszajöttek az emlékek, és mivel költő vagy,
nem akartak kisütni belőled minden metaforát,
legalább is ezt mondták, és nem csináltak újabb terápiát,
felírták a gyógyszereket, és hazaengedtek a saját ágyadba,
amit álmodban sokáig tologattál.

izolált

kinéztél a vakablakon,
a halálból is kinézhetnél, hozzám,
kopogtatnék, és beengednének, tapogatnánk egymást,
ránk szólnának, hogy nem lehet,
egy papírtányérra írnánk, hogy nem tehetik ezt velünk,
és kicsúsztatnánk az ajtó alatt, a vaságyakat összehúznánk,
lekötöznének minket, és senki nem oldozna föl soha,
csak leszedálva feküdnénk egymás mellett,
a föld alatt, az ég felett, fehér, átlátszó dobozban.

*

döstädning

nagyanyád gyűrött nylonzacskó bőre
kivásárolt idő, metszett belek
lebegnek, a tálba esik a szike,
szétfröccsent levek, fürdővíz este,

ezt álmodod, pedig nem vettél be
semmit még, alkoholt öntesz a vízbe,
öklendezve, ázik nagyanyád szíve,
a halált pucolod, fertőtleníted.

mennyi minden van egy koporsóban.
vágóhíd, disznóól, kitakarítod,
megnyugszol, és én is jobban alszom majd.

megfésüllek, később bomlik a haj.
elfogultan nézlek, ez nem te vagy,
sohasem sikerül, nem így akarlak.

késő délutáni jegyzet

Sugárba hányt penészfolt a falon a nincs,
az égen levonó, posztertapéta a lombkorona,
ha lekaparod a tetejét, ott a semmi.
A csillagvirágot így is meg kell locsolni,
a tyúkhúrt bedobni az ólba, vagy kiengedni a baromfit,
dudvázzanak, a semmi nem mentség, jól tudod.

kamaszok

mielőtt bulizni mentünk,
megnéztük midig a dallast,
anya mondta, hogy jók legyünk.

és megvettük a bánszkiba
a vermutot és egy üveg
pezsgőt, megittuk a parkban.
csúfolódtunk, szédelegtünk,
mentünk a három rózsába.

maga alá csinált egy nő,
kinevettük, undorodtunk
nem tudtuk, mit hoz a jövő,
hogy húsz év múlva majd a mi
barátainkat röhögik ki,
mert elcsúszott bennük az élet.

a vécének nem volt ajtaja,
takartuk egymást egész éjszaka,
és kilöktünk sok színes golyót
a nagy, zöld biliárdasztalról
és eltört több pohár meg korsó.

áthuzalozott mindent ez a kor,
ketrecbe tart zord szelídítőt,
zavar, aki voltam, idegesít,
aki lettem.

kempingezünk egy sötét erdőben,
felszerelve mindennel, ami kell,
mégsem leljük a jó utat,
csak mindig úgy teszünk.

téli emlék
(kis vidéki sanzon)

hajnalban megálltunk a ház előtt,
megvártuk, míg a szomszéd megelőz,
kiszálltunk, az udvaron pálinkaszag,
nekem is adtak egy feles poharat.

én meg hánytam a kinti budi mögött,
amikor láttam, hogy mennyi vért lökött
ki magából a test, anyám meg szaladt
egy nagy tállal, legyen a vér alatt.

mi bementünk, ittunk a győzelemre,
aztán koccintottunk még, volt nagy öröm,
hol hagytuk abba, már nem emlékszem,

csak arra, hogy mondtuk, elég, vagy ötször,
mégis mindenki elfeledkezett,
miért jött, lerészegedett, böfögött.

a test csak feküdt, és feljött a nap,
dél lett, apám danolt, hagymás vért evett,
a férfi mind bolond, mondta az anyám,
jövőre is beiktatva a hentes,

legközelebb böllért hív, és elkerget
minden részegest, de a másik évben,
emlékszem, nem jött velünk az anyám,
minden ugyanúgy volt, ahogy tavaly,

csak egynek esze lett, kiment a testhez,
de az most meg nem volt ott, keresték
mindenhol, a közeli réten látták

meg, legelt, nem ölték le jól, aztán
minden meglett, ahogy szokás, perzselés,
hasítás, vágás, metszés, elválasztás...

*

csésze

tárgyak van bűvkörük ha nem akarjuk akkor is
nagyi ebből ivott utoljára felöltöztettem elment pisilni
megfésülködött ezt csinálta utoljára otthon
sok tucat év otthoni munkából küzdésből és küszködésből
örömből és bánatból csak egy fésülködés maradt
milyen nagyvonalú az élet egy utolsó fésülködés
és megyünk a halálba

nem volt igényes asszony sosem adott magára
egy egyszerű nagymama volt aki egy nap riadtan
beült a mentőautóba az egész néniből aki a nagymamám
csak azokat a tipikus riadt kutyaszemeket láttam

sosem láttam riadtabbat tipizálhatóbb kutyaszemeket
ottmaradt a kórházban aztán kiabált éjszaka
hogy őt meg akarják ölni és hogy a kert végében
két autó parkol az egyik fehér a másik fekete
a fehérből fehér ruhás emberek jönnek ki
a fekete autóból fekete ruhások meg akarják ölni őt
lekötözték nagyit lekötözték basszák meg
két nagy bőrövvel oda volt kötözve a vaságyhoz
a kurva anyjukat lekötözték újra láttam a riadt kutyaszemeket
aztán jobban lett azt mondta vegyük ki a hűtőből a fasírtnak
való masszát nem volt ideje elkészíteni nekünk menjünk le a kertbe
húzzunk ki három fej fokhagymát olyan ujjnyit pucoljuk meg
de ha nem akarjuk majd ő megcsinálja elmentünk nagyihoz
nem találtuk meg a fasírtnak valót megmondtuk neki
azt mondta az nem igaz nézzük meg itt a hűtőben
és a ruhásszekrény felé mutat a kórteremben

akkor értettük meg és azt mondtuk megtaláltuk a masszát
és megcsináljuk a fasírtot éjszaka zsoltárokat énekelt egy nénivel
reformátusat másnap jól evett éjszaka kihányt mindent aztán már nem
tudott leszállni az ágyról bepelenkázták nem mert belepisilni
szégyellte később már az is ment mondta is kétszer gyerek az ember
nem hiába mondják aztán kereste a nyugdíját azt mondta ellopták
a pénzét megint elmentünk nagyi házába akkor láttuk meg hogy
ott van a tűzhelyen a párolt hagyma petrezselyemmel a krumpli
és a rántott hús a hűtőben ezt főzte magának utoljára a nyugdíja
is ott volt a spájzban egy kis zacskóban a befőttek között

csak egy szokásos nap volt aztán éjszaka lecsúszott az ágyról
reggel találtam meg a földön nem bírt felállni felöltöztettem
aztán ivott egy kis teát a nagy kékmintás csészéből ami most
itt van velem szemben az asztalomon

elment pisilni és megfésülködött aztán beült a mentőbe
az utolsó éjszaka a néni a kórteremből elkezdte a zsoltárt
nagyi intett a kezével hogy elég volt az életből ne énekeljen
egész éjszaka engem hívott másnap én voltam egyedül ott vele
mint egy szülész halálra szültem őt segítettem halálra szülni
vajon felsírt ott mint egy új halott mint egy újhalott szülött
újszülött halott vagy akkor már nem sírunk azt csendesen kell

egyszer csak nem lélegzett nem lélegzett nagyi álltam és néztem
aztán a konyharuhával az állát akarja felkötni egy ember
szólok hogy ne tegye és zokogok a zsoltáros néni azt mondja ne sírjak
nagyi előtt mert meghallja és visszajön és neki már jó ott ahová szülni segítettem
aztán mindent megcsinálnak az ápolók a szemén és az állán kötszer
körülötte paraván a pészmékere még jelez de a teste hideg
oda akarok bújni mellé iszonyú késztetés hogy odabújjak a testhez
nagyihoz szép teste volt mindene szép a mellkasa a melle a hasa
a nemi szerve a lába aztán lepedőbe bepólyázzák
mint egy nagy újszülöttet odaadják a halál-anyának

boncasztal és koporsó és ravatal és a föld
ennyi csak még jó hogy nem csak test az ember
azóta nagyi ide költözött belém a teste egy sírban a földben
a lelke pedig bennem más lettem tényleg más dolgozik bennem
ahogy a konyhában a kertben mégis ha a csészéjére nézek
iszonyú mennyire hiányzik hogy rajtam kívül legyen -

döstädning
nagyanyád gyűrött nylonzacskó bőre
kivásárolt idő, metszett belek
lebegnek, a tálba esik a szike,
szétfröccsent levek, fürdővíz este,
ezt álmodod, pedig nem vettél be
semmit még, alkoholt öntesz a vízbe,
öklendezve, ázik nagyanyád szíve,
a halált pucolod, fertőtleníted.
mennyi minden van egy koporsóban.
vágóhíd, disznóól, kitakarítod,
megnyugszol, és én is jobban alszom majd.
megfésüllek, később bomlik a haj.
elfogultan nézlek, ez nem te vagy,
sohasem sikerül, nem így akarlak.
késő délutáni   jegyzet
Sugárba hányt penészfolt a falon a nincs,
az égen levonó, posztertapéta a lombkorona,
ha lekaparod a tetejét, ott a semmi.
A csillagvirágot így is meg kell locsolni,
a tyúkhúrt bedobni az ólba, vagy kiengedni a baromfit,
dudvázzanak, a semmi nem mentség, jól tudod.
kamaszok
mielőtt bulizni mentünk,
megnéztük midig a dallast,
anya mondta, hogy jók legyünk.
és  megvettük a bánszkiba
a vermutot és egy üveg
pezsgőt, megittuk a parkban.
csúfolódtunk, szédelegtünk,
mentünk a három rózsába.
maga alá csinált egy nő,
kinevettük, undorodtunk
nem tudtuk, mit hoz a jövő,
hogy húsz év múlva majd a mi
barátainkat röhögik ki,
mert elcsúszott bennük az élet.
a vécének nem volt ajtaja,
takartuk egymást egész éjszaka,
és kilöktünk sok színes golyót
a nagy, zöld biliárdasztalról
és eltört több pohár meg korsó.
áthuzalozott mindent ez a kor,
ketrecbe tart zord szelídítőt,
zavar, aki voltam, idegesít,
aki lettem.
kempingezünk egy sötét erdőben,
felszerelve mindennel, ami kell,
mégsem leljük a jó utat,
csak mindig úgy teszünk.
téli emlék
(kis vidéki sanzon)
hajnalban megálltunk a ház előtt,
megvártuk, míg a szomszéd megelőz,
kiszálltunk, az udvaron pálinkaszag,
nekem is adtak egy feles poharat.
én meg hánytam a kinti budi mögött,
amikor láttam, hogy mennyi vért lökött
ki magából a test, anyám meg szaladt
egy nagy tállal, legyen a vér alatt.
mi bementünk, ittunk a győzelemre,
aztán koccintottunk még, volt nagy öröm,
hol hagytuk abba, már nem emlékszem,
csak arra, hogy mondtuk, elég, vagy ötször,
mégis mindenki elfeledkezett,
miért jött, lerészegedett, böfögött.
a test csak feküdt, és feljött a nap,
dél lett, apám danolt, hagymás vért evett,
a férfi mind bolond, mondta az anyám,
jövőre is beiktatva a hentes,
legközelebb böllért hív, és elkerget
minden részegest, de a másik évben,
emlékszem, nem jött velünk  az anyám,
minden ugyanúgy volt,  ahogy tavaly,
csak egynek esze lett, kiment a testhez,
de az most meg nem volt ott, keresték
mindenhol,  a közeli réten látták
meg, legelt, nem ölték le jól, aztán
minden meglett, ahogy szokás, perzselés,
hasítás, vágás, metszés, elválasztás…

Nagy Zsuka

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.