Nekem nem csak költőként lételemem a változás, sok mindenben a mozgás, a játék, a határok kitágítása izgat. Már akkoriban is úgy volt, hogy a versírás csak egy szelete annak, amit csinálok. Akkor éppen azzal lettem ismertebb, aminek egyébként nagyon örülök, mert kedvenc (és legfontosabb) tevékenységeim közé tartozik. Ugyanakkor szerintem minden szerepem önazonos, de egyik sem azonos teljes mértékben velem. Nagy beleélő vagyok, egyszerre csak egy dolgot tudok emiatt teljes erőbedobással csinálni: ha délelőtt írok, akkor csak a szövegben vagyok, este, ha fellépek, mindenem a színpadé. Ez néha problémát is okoz nekem, mert az olvasmányélményeimben is legalább ennyire benne vagyok, nehezen tartom magamtól távol a dolgokat. Egyszóval minden szerep, de semmi nem az. Ha éppen gyerekirodalommal foglalkozom, akkor én is kicsit gyerek leszek, nagyon jól vissza tudok menni régi állapotaimba, de ugyanúgy kezelem, mint amikor például szomorú szerelmes verset írok vidám szerelmesként.

Mely alakváltozataidat érzed mostanában a leginkább testhezállónak?

Ha csak az utóbbi rövid időt nézem, akkor is elég változatos a kép. Voltam például a Bizottság-kiállításhoz kapcsolódva gorilla egy performanszon, és remekül illett hozzám a majomparádé, teljesen bele tudtam feledkezni az ösztönös létformába, de voltam a felolvasáson nyolcvanas évekbeli lakótelepi lánynak öltözött figura, és az Erlend Loe-esten norvég nemzeti zászló is. Az adott helyzetben mindegyik alakmás adekvát volt. Szeretem a jól körülírható helyzeteket, szituációkat (ez lehet szöveghelyzet is), amikhez külsőleg és belsőleg is maximálisan idomulok. De egyik szerep sincs kitüntetett helyen. Délelőtt még újságíró vagyok, délután kiskosztümben céges ügyekben tárgyalok, este mondjuk írok, épp az új regényemet, ami egy alávetett leszbikus őrültről szól, és akkor az egyik szereplőnek érzem magam.

A gyerekirodalomban kiknek a bőrébe bújnál bele a legszívesebben?

Két nagy kedvencem volt, az egyik Varga Katalin Én, te, ő című könyve, mondjuk abból lennék a kislány, vagy Marék Veronika Coffi, Pocak, Paprikájából Coffi. Mindig a helyes kislányokkal azonosultam, talán mert sosem voltam igazi helyes kislány. Azt egyébként máig nem értem, miért nem jobb a helyesírásom (az ellenőrző programok nélkül elvéreznék), ha az Én, te, ő-t rongyosra olvastam… És Pöttyös Panni is szívesen lennék. Ő emlékeztet leginkább a valódi gyerekkoromra, hiszen én is rengeteget voltam a nagyszüleimmel…

Van-e valamilyen személyes viszonyod a gyerekirodalomhoz?

Csak annyi, hogy a kedvenc gyerekkönyveimnek ma is külön polc van fenntartva, ide van bezsúfolva a sok könyv, amiket – ha rossz a kedvem – előveszek és olvasgatok. Nagy kedvencem Rónaszegi Miklós A gezengúzok sorozata, az örök nyerő Tamkó Sirató Károly Tengerecki hazaszáll című verseskötete, főleg a Röviköt balladája. Azt hiszem, miatta is olyan a humorom, amilyen. Szívesen olvasom újra A Senki-szigeti nagy kalandot is… De az újakat is szívesen veszem kézbe, egyszerűen kikapcsolnak, mostanában például Erlend Loe Kurt-sorozatáért vagyok oda…

Készülőben van egy verses gyerekregényed is, az ebből írt, Macskadémon című musicalből való a lentebb olvasható részlet. Megtudhatunk valami közelebbit erről a munkádról?

A Macskadémon egy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mese, egy tibeti mondán alapul. A monda szerint ha egy házba macskadémon telepszik, szerelmes lesz a ház úrnőjébe, és mindent megtesz azért, hogy szerelme viszonzásra találjon. Ölni és betegségeket hozni is képes, és ha így sem megy a dolog, megöli a szerelmét is, majd odébbáll. Nagyon tetszett nekem ez a történet, mert kellőképpen rejtélyes: honnan jön, kicsoda a macskadémon? Mire képes még? Így lett nálam egy alakváltó figura, aki ideig-óráig bárkinek a bőrébe be tud bújni. Ráadásul az eredeti monda nem ad választ arra, mi lesz, ha teljesül az óhaja, és viszontszeretik. Egyáltalán, hogyan képes pusztítani? Nálam a démon a bennünk lakó gyengeségeket, rosszat szimbolizálja, felerősíti a szereplők egyéni problémáit. Voltaképpen arról írok, hogyan győzhetünk a bennünk lakó démonok felett. De mivel minden korosztályhoz szerettem volna szólni, belegondoltam, én mit szerettem gyerekként, és mit felnőttként. Imádtam borzongani, de a vért nem viselem el: így lett kissé szoftos a démonom. A szexet mellőztem, de szerelem persze bőven akad a műben, és olyan sokrétű humor, amin kicsik és nagyok egyaránt nevetnek. Mivel a musicalváltozat készült el előbb (már írtam a könyvet, mikor jött a musicalpályázat), tesztelhettem az előadáson kicsiken és felnőtteken, hogy valóban működik a dolog.

Mennyiben jelent újfajta kihívást gyerekek számára írni?

Nem érzem kihívásnak, vagy legalábbis nem nagyobbnak, másabbnak, mint mikor úgymond felnőtteknek írok. Ugyanúgy bele kell helyezkednem egyfajta lelkiállapotba, mint minden egyéb írásnál, és onnantól megy a dolog…


Karafiáth Orsolya:

Miket mond egy jó szerelő?


Csótányok a csempe-résben,
póktetem a kamra mélyén –
friss mézedre hangyák gyűlnek
a fal aprócska repedésén.
Régi szekrény molyok klubja,
szép selymedet szétszaggatják.
Gonosz egér a sarokban
figyeli, hogy hol a macskád!


A jó szakember kiirt mindent,
falat bont és függönyt szaggat.
Ha kell, puszta földig rombol,
kő a kövön nem maradhat.

A csőben dzsinnek fészkelődnek,
szellemkéz a kapcsolókon.
Ártó lelkek bújnak össze
körték mélyén, huzaldróton.
A karnison, nem láthatod –
holtak szeme villan százszor.
Éjfélkor a sok tekintet
rémálmokba átvarázsol!


A jó szakember ördögűző,
nem paktál a fantomokkal.
Vámpírra les, megtalálja
a búvó rosszat, bárhol is van!


A jó szakember sosem kertel,
feltöri a titkos zárat!
Megmondja, hogy menj el innen –
költözz messze, menekülj el,
rohanj, szaladj, pakolj rögtön,
ha itt maradsz, borzalom jön…


A jó szakember figyelmeztet,
e ház démonok tanyája,
fusson, aki megteheti,
vagy itt marad átokba zárva!

A cikk és még sok más érdekesség a Meseutcán is olvasható.