hirdetés

Nála hímsellő, nálam sellér

2012. január 19.

A meseutcával közös sorozatunkban a Grimm-mesék (újra)fordítóival, Adamik Lajossal és Márton Lászlóval beszélgetett Elekes Dóra.

hirdetés

Hogyan jött az ötlet, hogy újra kellene fordítani a Grimm-meséket?

Márton László: Az ötletet egy fordítói utószó adta huszonhat évvel ezelőtt. Ekkor, 1985-ben jelent meg Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című munkája, melynek fordítója, Kúnos László az utószóban megjegyezte, hogy sok alapvetően fontos mesegyűjteménynek, például a Grimm-mesék mellett az Ezeregyéjszakának, nincs – vagyis akkor még nem volt – teljes és szöveghű magyar fordítása. Adamik Lajossal elhatároztuk, hogy a hiány egy részét pótolni fogjuk, konkrétan a Grimm testvérek mesegyűjteményét lefordítanánk, ha találunk hozzá kiadót. Ez a kiadó az akkori Magvető volt. A munka igen nagynak és nehéznek ígérkezett (annak is bizonyult aztán), már csak ezért is kézenfekvő volt, hogy ketten végezzük. Az is fontos volt, hogy odafigyeljünk egymás munkájára, és észrevételekkel, ötletekkel segítsük egymást.

Hogyan találtatok egymásra?

ML: Ez egy három és fél évtizedes barátság. Együtt jártunk német szakra a pesti bölcsészkaron. Mindketten hamar elkezdtünk foglalkozni műfordítással, és meg is mutattuk egymásnak a munkáinkat. Ebből az időszakból származnak Lajos Eckhart mester- és Paracelsus-átültetései és az én német barokk versfordításaim. Világossá vált, hogy fordítói elképzeléseink közel állnak egymáshoz. De azért hozzáteszem, hogy a szellemi csereprogram nem korlátozódott a műfordításra, sok minden egyéb is benne volt és van.

Miben állnak közel egymáshoz a fordítói elképzeléseitek?

AL: Mindketten elsődlegesnek tartjuk a filológiai alaposságot, pontosságot, lekövethetőséget – ha jól sejtem, egyformán nem szeretünk mellébeszélni. Ugyanakkor tiszteletben tartjuk egymás különcségeit is – a Grimm-mondák „wilder Jäger”-e Lacinál bolygó vadász lett, nálam szilaj vadász, a „der Nix” nála hímsellő, nálam sellér –, de az illető figurák eddig még nem jelezték emiatti rosszallásukat, és bízom benne, hogy e furcsa népség ilyen kettős létformában is jól megfér egymással a német romantika sűrű rengetegében.

Hogyan osztottátok fel a szövegeket?

ML: Egyszerűen: fele-fele arányban. Ez azt jelentette, hogy a kétszáz meséből százat Lajos fordított, százat én. Viszont a mesék nem egyforma terjedelműek. A kötet első felében többnyire hosszabbak, a vége felé rövidebbek a szövegek. Tehát azt találtuk ki, hogy az első és az utolsó ötvenet én fordítom, a középső százat Lajos. Így a terjedelem is nagyjából egyforma. Húsz évvel később, amikor a Grimm testvérek német mondagyűjteményét ültettük át, ugyanígy jártunk el, de akkor Lajos fordította a gyűjtemény közepét, én pedig az első és az utolsó negyedét.

Kiderült-e olyasmi a közös munka során, hogy egyes dolgokban egyikőtök az erősebb, más dolgokban pedig a másik?

AL: Igen! Laci erősebb volt akaratban, és jobban ellenállt Bor Ambrus szerkesztői beavatkozásainak – mondjuk, Lacinak akkor már a szövegekkel végzett munkában is nagyobb rutinja volt, mint nekem, én meg naiv, lelkes úttörőként jó ideig örültem minden jobbítási javaslatnak. Volt aztán ez a megoldásunk, hogy a testvérek által tájszólásban közölt, mintegy kéttucatnyi mesére kreáltunk egy tájnyelvi és archaikus elemekből kikevert műnyelvet. Ezzel akkor nagyon elégedettek voltunk, de a két évvel ezelőtti új kiadást előkészítve kicsit már modorosnak éreztük az egészet, úgyhogy ezeket a meséket is „áttettük” mai magyar köznyelvre. Szóval, az újrafordítás vagy átírás során feltűnt nekem: Laci archaizáló változataiban több volt az invenció, mint az enyéimben. Tény, hogy ő akkor nagyon benne volt a barokkban. De ez most már passzé, illetve a korábbi kiadások alapján ki-ki eldöntheti, hogy így van-e, a korábbiakat és az újat összevetve pedig azt is mérlegelheti, hogy az átírással jól döntöttünk-e. Laciról amúgy köztudott, hogy az összes kötött versforma a kisujjában van, és virtuóz módon, ráadásul elképesztő tempóban fordít verset. Ha ilyen gondokkal küzdök, általában hozzá fordulok segítségért – de épp a Grimm-mesék egyszerű gyerekrímeivel és mondókáival javarészt magam is boldogultam, talán Bor Ambrus járult hozzájuk itt-ott némi saját leleménnyel.

Nagyon izgalmasak ezek a tájnyelvi-archaikus műnyelvek, amiket említettél. Erről tudnátok egy kicsit többet mesélni? Hogyan, milyen „módszerrel” alakítottátok ki őket?

AL: Az alapvető gond, ugye, hogy a magyarban nincsenek akkora különbségek az egyes tájszólások között, mint a németben, emiatt olyan nagy kulturális távolságokat sem lehet érzékeltetni-létrehozni, olymód például, hogy az egyik mesét palócosra, a másikat meg baranyaira magyarítanánk. Az egyetlen lehetőség itt talán a csángó volna, de ezzel meg az lehetne a baj, hogy a német mesevilágot egy teljesen más tájba telepítenénk át – nem tudom, egyszer éppen ezt a játékot is meg lehetne kockáztatni. Egy csehországi német (böhmisch) meg egy alnémet („plattütsch”) dialektusban feljegyzett mese között mindenesetre óriási a földrajzi és a kulturális távolság – s ezt a distanciát igyekeztünk érzékeltetni azzal, hogy szóválasztásban, mondatszerkesztésben és helyesírásban visszamentünk nagyjából a 17–18. századig, és ehhez az archaizálósdihoz kevertünk némi tájszólósdit – ráhangolódásul Pázmány Pétert, Ipolyi Arnoldot olvastunk meg hasonlókat. Ipolyi Arnold amúgy is nagy segítségnek bizonyult, ha nem is közvetlen ihletforrásként, inkább olyan hídként, amelyen át vissza lehetett menni a felvilágosodás előtti magyar régmúltba.

Mi volt a „baj” a régi fordításokkal?

ML: A baj – ha ugyan baj – elsősorban az volt, hogy nem léteztek. A gyűjteményben van kétszáz mese, ebből Rónay György válogatásában ötven szerepel, épp a negyede. Benedek Elek és Ritoók Emma válogatásában sincs több. Urbán Eszter Ligetszépe című válogatásában (a régebbi átültetések közül ezt tartom a legpontosabbnak) huszonöt mese van. Ezek többnyire a legismertebb, legnépszerűbb történetek. A többit, a mesék nagy többségét a magyar olvasó nem ismerhette meg. És akkor még nem szóltam a függelékben olvasható gyermeklegendákról. A másik lényeges gond, hogy a régi fordítások nem mindig megbízhatóak. Félreértések is vannak bennük, de még gyakrabban megtörténik, hogy a fordító ízlésbeli okokból „megszelídíti” a szöveget, a kegyetlennek vagy szeméremsértőnek ítélt részleteket kihagyja vagy átírja. Ráadásul a régebbi fordítók a Grimm testvérek elbeszélői stílusát meg sem próbálták reprodukálni. Nem vették tudomásul, hogy ez a gyűjtemény a két fivér műve, a német romantika szuverén alkotása. Ehelyett a magyar népmeséket próbálták utánozni, több-kevesebb sikerrel, de emiatt az eredeti szöveg erős belső feszültsége odaveszett.
Ezek a fordítások még egy olyan korban születtek, amikor a szöveg belső feszültségének közvetítése nem volt követelmény, sőt, inkább annak eltüntetése volt a cél.

Nagyon változó, hogy egy-egy kor mit tekint „a műfordító feladatának”. Ti mit mondanátok: ma mitől jó egy fordítás?

ML: Ez nagy általánosságban attól függ, hogy a szerző nyelvileg és poétikailag mennyire meggyőző képet nyújt a műről az olvasónak. Ugyanis a fordítás nem más, mint megvalósított műelemzés. De aztán ez műfajonként és művenként nagyon másként mutatkozik meg. Más-más problémák vannak a vers, a próza, a dráma és az esszé fordításának esetében. Hiába gyönyörű egy drámafordítás, ha nem jól mondható a színpadon, ha a mássalhangzó-torlódásokba beletörik a színész nyelve, vagy ha a nézőnek minden replikán öt percig kell törnie a fejét. Viszont egy regény esetében hiába könnyen olvasható és „pontos” (vagyis az eredeti információkat értő és jelölő) a fordítás, ha elsikkad az eredeti szöveg nyelvi feszültsége. A versfordítások dilemmái pedig egy egész könyvállványt megtöltenének, kezdve azzal, hogy a versformákat is le kell fordítani. Vagy esetleg nem kell. De visszatérve: a jó fordítás többek közt attól is jó, hogy része a célnyelvű irodalomnak, és a maga módján lépést tart vele. Amikor a Grimm-mesék fordításán dolgoztunk, az 1980-as évek végének magyar prózáját írtuk, vagy mondjuk óvatosabban: azt is.


Az interjú folytatása itt olvasható:http://meseutca.hu/2012/01/19/a-szepsegrol-a-husegre-tevodott-at-a-hangsuly/

Elekes Dóra

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.