hirdetés

Naná, hogy novella!

Olja Savičević Ivančević: Lehet, hogy novella

2011. július 27.
A szerzőt nem elsősorban az útkeresés, a különféle életvezetési dilemmák, hanem a kamaszlányok hétköznapjai, apró szokásai, csoportdinamikája érdekli.- Kálecz-Simon Orsolya kritikája a horvát Olja Savičević Ivančević Lehet, hogy novella című kötetéről.
hirdetés


„Én tudom, mit csinált. Gyönyörködött magában. Megváltozott testében. Mosakodott, kenegette, sminkelte magát, de csak egy kicsit, hogy az öreg fel ne húzza magát. Fésülködött. Olyan izéket tett a hajába. Kipróbálta a parfümöket, rúzsokat, lakkokat. Kemény meló szépnek lenni.”

Olja Savičević Ivančević: Lehet, hogy novella, 74.

A 80-as években indult horvát női próza egyedülálló, s egyben kivételesen fontos jelenség a közelmúlt irodalmának történetében. Annak ellenére, hogy egy férfiközpontú közegben léptek színre, amely a nők által írt irodalmat, az általuk képviselt beszédmódokat – kevés kivétellel – a margóra kényszerítette, az új csoportosulás tagjai hitetetlen erővel robbantak be a köztudatba. Új, friss, a női nézőpont egyediségét nagyon markánsan megjelenítő beszédmódokat hoztak be a horvát irodalomba, amelyek igen kevéssé kapcsolódtak a korábbi irodalmi beszédmódokhoz. Korántsem véletlen, hogy Irena Vrkljan, Slavenka Drakulić, Dubravka Ugrešić és a többiek jelentős nemzetközi sikert könyvelhettek el, és egyúttal a horvát irodalomról szóló diskurzusokon belül is elindították a női irodalom átértékelésének korábbi folyamatát.

A Bóra sorozat egyik legújabb darabja, a Lehet, hogy novella, egy fiatal szerző műve. Olja Savičević Ivančević 1974-ben született Splitben. Prózát, verseket és cikkeket is ír. Korábban több verseskötete is megjelent, az – eredetileg 2007-ben megjelent – Lehet, hogy novella az első prózakötete, amely több díjat is elnyert.

Ez a 22 rövid novellát tartalmazó karcsú kötet híven tanúskodik róla, hogy a Vrkljan, Drakulić és Ugrešić által kezdeményezett új szemlélet a fiatalabb generációk körében is követőkre talált. Az új horvát női próza szövegei a legváltozatosabb poétikákat követik, a női tapasztalat egyediségének megjelenítése azonban mindegyikben közös. Savičević Ivančević novelláinak publikálásával a Bóra sorozat egy új színt villant fel ebből az izgalmas, sokszínű szövegvilágból.

A novella még az 1980-as évek közepén, a Polet és a Quorum folyóirat novellapályázatainak hatására vált a horvát irodalom vezető műfajává, és ezt a pozícióját a mai napig megőrizte. Nem véletlen, hogy napjaink horvát irodalmának legfontosabb szerzői –Zoran Ferić, Edo Popović, Miljenko Jergović stb. – is elsősorban novelláikkal vártak ismertté és elismertté.

A quorumosok ugyanakkor nemcsak a novella újrafelfedezésével járultak hozzá napjaink irodalmi diskurzusaihoz, hanem olyan novellapoétikát hoztak létre, amely napjaink horvát prózáját is meghatározza. Ez a poétika sok szempontból a horvát „farmernadrágos próza” örökségére épít, amelynek fő érdeme a nagyváros, az urbánus szleng és az ifjúsági (szub)kultúrák beemelése az irodalomba. Emellett a quorumosok a triviális próza sajátosságait is integrálták poétikájukba, a posztmodern világirodalmi áramlatokhoz pedig az intertextualitás, a nyelvhez való viszony és az alkotási folyamat tematizálása, és a nagyon erős intermedialitás kapcsolja.

A Lehet, hogy novella szövegvilága jól illeszkedik a quorumosok által megteremtett beszédmódba. A történetek szereplői – nagyrészt fiatalok – mind-mind hétköznapi, életközeli karakterek. A novellák zöme urbánus közegben játszódik, egyes szövegekben azonban olyan marginális szubkultúrákba kapunk bepillantást, mint a melegek, a drogosok vagy a hajléktalanok világa.

A szövegek nyelve közel áll az élőbeszédhez, valamint szlenggel, káromkodással, a fiatalok nyelvéből vett fordulatokkal is gyakran találkozhatunk.

Nagyon gyakoriak emellett az intermediális utalások, amelyek zöme a populáris kultúrával kapcsolatos. Az egyik novella címe (Megdöbbentő Krisztina) például egy Nick Cave-szám címét idézi fel, de a szövegekben számos más együttes (pl. a Pixies, az Abba, vagy a Depeche Mode), illetve híresség (pl. Kate Moss, Calista Flockhart) neve is előfordul, ugyanakkor filmes és képregény-utalásokkal is találkozhatunk.

Savičević Ivančević  kedvelt eljárása a – jellemzően amerikai eredetű –  popkulturális szimbólumok közép-európai kontextusba illesztése, aminek hatására azok elvesztik eredeti jelentésüket, s nem egyszer komikussá vagy groteszkké válnak. Az egyik szöveg például, amely a képregénynovella alcímet viseli, egy horvát kisváros – nem mellesleg nőnemű – ügyeletes szuperhőséről szól, aki dicsőséges győzelmet arat a bürokrácia fantoma, a félelmetes Valagi asszonyság felett. A road movie-rendező gyermekkora című novella viszont a road movie-val folytat sajátos médiumközi párbeszédet, a műfajra jellemző motívumok átvételével, parodizálásával és új kontextusba illesztésével.

Különösen érdekes még a novelláskötet címadó novellája, amelyben a metatextualitás  és a nyelv iránti posztmodern érdeklődés is megjelenik. A szöveg voltaképpen a narrátor által korábban írott – önéletrajzi témájú – novella kommentárja, amelyben a beékelt novella témájául szolgáló időszakot igyekszik felidézni; a felsorakoztatott emlékek egyre bizonytalanabbá teszik a történet valóságreferenciáját. A novella az átélt tapasztalatok nyelv általi rögzíthetőségét is megkérdőjelezi.

A kötetben található novellák többsége nem elsősorban történetet kíván elmesélni, hanem egy-egy tágabb értelemben vett élethelyzet bemutatására koncentrál. A novella tulajdonképpeni cselekményét a főszereplő visszaemlékezései, illetve a szereplőkre vonatkozó kiegészítő információk szakítják meg, amelyeknek köszönhetően az olvasó megismeri a szereplők múltját, terveit, az őket foglalkoztató problémákat. Az Út, pavilon című novella középpontjában például egy autós utazás áll. A novella főszereplője, Zrinka akkor lép be a történetbe, amikor az elbeszélő karakter felveszi az autójába. A két szereplő beszélgetéséből fokozatosan bontakozik ki a fiatal lány portréja; megtudjuk, mivel foglalkozik, mik a tervei, mik az álmai, reményei – és természetesen arra is fény derül, hogy hová utazik, és miért.

A rövidke – mindössze 2-3 oldalas –, látszólag könnyű kézzel felskiccelt szövegek mögött tehát valójában szigorú koncepció húzódik meg. Ez az előkészítés teszi lehetővé azt is, hogy a történet lezárását – amely sokszor egy önmagában érdektelen, sőt, banális esemény – az olvasó meglepetésszerűnek, vagy egyenesen sokkolónak érezze. Ha például, valaki az autó hátsó ülésén felejt egy csomagot, az meglehetősen hétköznapi eseménynek számít – az Út, pavilon című novella előzményei tükrében azonban váratlan fordulatként hat.

Savičević Ivančević  egyébként mesterien adagolja az információkat; a horvát írónő  prózájának egyik legfőbb erénye a tömör, ugyanakkor nagyon érzékeny és találó jellemzés készsége. A Szikkadt fánkok c. novellában például a következő leírást találjuk: „[…] a talpa pedig túl közel volt a talajhoz. Ha majd leveszi a papucsokat, a sarkain fekete körök lesznek.” Az írónő egy olyan jelenségre irányítja a figyelmet, amit valószínűleg már mindannyian megtapasztaltunk, de – éppen hétköznapisága miatt – sohasem jutna eszünkbe megemlíteni; így a tény kiemelése mégis meglepetésszerűen hat. Az ilyen részletek kiemelése teszi a Lehet, hogy novella szövegeit annyira hitelessé és életszagúvá.

A novellák tematikai szempontból meglehetősen sokszínű képet mutatnak. A szövegek többsége a gyerekkor, a felnőtté válás, a kamaszkori illúziókkal való leszámolás, a párkapcsolatok, valamint a betegségekkel vagy a halállal való szembenézés problémáit járja körül. Az élethelyzet-központú szövegeken kívül azonban néhány történetközpontú, meglepő csattanóval záruló szöveget is találunk; a kötet végén található Unatkozó lányok mulatsága című szöveg pedig versként és novellaként is olvasható.

A legérdekesebbek azok a – részben önéletrajzi ihletésű – szövegek, amelyek a serdülőkor, a nővé érés tapasztalatát mutatják be. A szerzőt nem elsősorban az útkeresés, a különféle életvezetési dilemmák, hanem a kamaszlányok hétköznapjai, apró szokásai, csoportdinamikája érdekli. Emellett nagy szerepet kap a test érésének, nőiessé válásának megélése, valamint az éledező szexuális vágyak és a másik nemmel való első találkozások bemutatása.

A test megjelenése, jellege, s a hozzá való viszony a női szereplők identitásának alapját képezi. A testi vonzerő tudata, a testtel kapcsolatos aggodalmak, valamint a külső vonzóbbá tételének praktikái valamennyi női szereplő számára központi kérdés. A szépítőszerek és egyéb kiegészítők fokozatos felfedezése, az egyéni öltözködési stílus kialakítása a kamaszlányok identitásának formálódásában is igen fontos szerepet játszik. A test tematizálásának legérdekesebb példája Az éhség gyönyöre című novella, amelynek főszereplője, egy anorexiás kamaszlány, a test tökéletes kontrollját egy magasabb létsíkra való átlépés zálogának látja.

Külön érdekesség, hogy a testek ábrázolásában a női tekintet dominál – a szövegben több érzékletes, erotikával gazdagon átszőtt férfitest-leírással találkozhatunk, de a női tekintet a női testek leírásában is megjelenik –, ugyanakkor az írónő a férfi perspektívával is szívesen kísérletezik.

Savičević Ivančevićet ugyanakkor a nemi szerepek mibenléte, határaik kitágíthatósága is foglalkoztatja. A kötet női szereplőinek többsége korántsem felel meg a patriarchális szerepelvárásoknak, hiszen sokkalta bátrabb, önállóbb és szabálytalanabb annál; elég, ha A road movie-rendező gyerekkora című novella főszereplőjére, a 8 éves Marijicára gondolunk, aki motoros kisautójával egyes-egyedül vág neki a nagyvilágnak. A hagyományos felfogáshoz közelebb álló karaktereknek azonban sokszor éppen a passzivitás, az alárendelődésre való hajlam okozza a vesztét: a Forró augusztusi havazás főszereplője például eltitkolja kezdődő mellrákját, mivel fél attól, hogy a bejelentésével túlságosan felforgatná családja életét.

A nemi szerepekkel való játék legszélsőségesebb példája a Rab című novella, amely egy nő és hímnemű szexrabszolgája közti ellentmondásos viszonyt mutatja be. A kapcsolat leírása sok ponton emlékeztet a patriarchális társadalmakban megszokott férfi-nő kapcsolatok dinamikájára, azzal a különbséggel, hogy itt a nő a domináns fél. A nemi szerepek megfordítása a női irodalom egyik kedvelt témája – egyebek mellett például az Éjszakai állatkert női irodalmi antológiában is találunk hasonló elvre épülő szöveget (Rapai Ágnes: Ideális kaland).

Olja Savičević Ivančević novellái különösen annak a tükrében lehetnek érdekesek a magyar olvasó számára, hogy az elmúlt évtizedben a magyarországi női irodalom is a novellák felé fordult. A horvát írónő érdekes, újszerű, szellemes és szórakoztató szövegei, amelyek egy izgalmas női irodalmi hagyományból táplálkoznak, a női irodalomról szóló magyarországi diskurzusban is új perspektívákat nyithatnak meg.

(Olja Savičević Ivančević: Lehet, hogy novella, ford. Kollár Árpád, Budapest, Nyitott Könyvműhely, 2010.)

Kálecz-Simon Orsolya

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.