Az irodalmi „posztmodern” recycling-technikája egészen Eliot-ig és Joyce-ig visszavezethető hagyománya a lírai én önpusztító és önépítő tapasztalatával egyesülve, a mitikus világ táptalaján nevelkedve Halmainál egészen furcsa költészetet eredményez. Első olvasásra/hallásra hermetikusak és enigmatikusak, ugyanakkor mindennapiságukban nagyon is nyitottak.
Borges, Kafka, Pessoa, Kavafisz, Heidegger és Wittgeinstein – impozáns névsor és nem légből kapott, amikor Halmai Tamás írásainak, költeményeinek irodalmi-filozófiai hatásait szeretnénk felsorakoztatni. S ki ne felejtsem a Bibliát és a távol-keleti filozofikus költészetet sem. A mítosz-használó és mítoszteremtő nagyságok ilyen-olyan megidézettsége Halmai költészetének egyik alapmotívuma. Az irodalmi hagyományok „posztmodern” recycling-technikája egészen Eliot-ig és Joyce-ig visszavezethető (illetve tőlük is eredeztethető) beállítódása a lírai én önpusztító és önépítő tapasztalatával egyesülve, a mitikus világ táptalaján nevelkedve Halmainál egészen furcsa költészetet eredményez. Első olvasásra/hallásra hermetikusak és enigmatikusak, ugyanakkor mindennapiságukban nagyon is nyitottak. A magyar költészetből talán Schein Gábor és Borbély Szilárd költészete lehet előd-rokon a költő lírai-poétikai, nyelvi korlátokat feszegető apokrifjaival.
A művészi legendárium verseinek lehet témája Chaplin, Pilinszky, Bartók, Chagall, Borges, Rembrandt vagy Ráskai Lea, ekkor is, a tisztelet hangjai mellett, az egyéni, szecessziós, pillanatnyi benyomás-lenyomatott rögzítő nyelvet fűzi fel a mítosz (szintén nyelvi) vázára a költő. Egy „introvertált hang” próbálja magát minduntalan szerepekhez, alakokhoz, toposzokhoz kötni, ezekben elrejteni magát, illetve ekként megmutatkozni, nem Kovács András Ferenc-i módon, hanem a névtelen kódex-skriptorok lehetőségeihez hasonlatosan.
A szecesszió könnyedsége nem zárja ki a barokk súlyosságát, a szavak terheket cipelnek, repülő kövekként mutatják, hogy az ősi romokon új hit és ház épült – aztán „kit, hogyan talál meg?”
A prózát és könyvkritikákat író Halmai verseinek olvasásakor mindig olyas képzelet fog el, mintha a napfényes antik tengerparton járnék, de a közelben már gyülekeznének a viharossá váló sötét fellegek.
Nyomasztó élmény, de valóságos élvezet.
(A szerzőről a fotót Balogh Robert készítette.)
Rácz I. Péter
Hozzászólás
kedves kkfkv! Feltetetted a szánalmas.hu-ra ezeket a verseket, vagy legalább gey kostolót? mert az előbb megnéztem és nem találtam, amúgy tényleg oda valók, csak szerintem ezekbe a versekbe már nem lehetne életet lehelni még a szanalmas.hu-n sem..., kár az erőlködésért.
Mondjuk, ebben egyet kell értsek Korrekttel.
"Halmai Tamás költészetéről" Azt hiszem a cikk cime az, ami irritáló önmagában. Tehát itt van pár gyatra (gyengélkedő) versecske és akkor itt már rögtön Halmai Tamás KÖLTÉSZETÉRŐL VAN SZÓ (?) Ez fényévekre van attól, amit KÖLTÉSZETNEK lehet hívni.
Igen, kedves kollegák szólás- és írásszabadság van, tehát rossz verseket is szabad írni, és publikálni, - például halmai tamásnak is - persze nagy kérdés, hogy ez kinek jó, de végülis a neten nem bánt senkit, és elfér.
Szerintem meg nyugodtan írjon a Rácz Péter amiről akar, csak ha valami ennyire gyengécske, akkor erre tehetne némi utalást. Egyébként a fűzfaerőlködések nem egy szó? Mindenesetre én a szánalmas.hu -ra mindenképpen feltetetném ezeket a versnek nevezett utánérzéseket..