hirdetés

Naplók, memoárok – Kezdődik az Előhívás új szériája!

2015. október 12.

A Litera és a Nyitott Műhely Előhívás című sorozatának 2015-2016-os „szemeszterei” az önéletírás, a memoárirodalom, a vallomások könyveiről szólnak. Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és Jánossy Lajos 2015. október 14-én, szerdán este 7-től Déry Tibor Ítélet nincs című könyvéről beszélget elsőként a Nyitott Műhelyben.

hirdetés

Az Előhívás 2015-2016-os „szemeszterei” az önéletírás, a memoárirodalom, a vallomások könyveiről szólnak. Az alanyi elbeszélés, a korban álló, annak életvilágáról tanúskodó epika erőteljes és gazdag vonulata a magyar irodalomnak; nem lehetett elmulasztani az esélyt, hogy a visszaolvasások ebben az irányban keressenek utat. Mert amikor irodalomról beszélünk, akkor szükségképpen történelemről is, arról a közös tudástartományról, amely minden kulturális közösségnek a sajátja. Az emlékezet elfogult, az emlékező író egy bizonyos pesrpektívából lát és láttat; páratlan egyszeriségében korlátai és lehetőségei; a személyiség nagyepikáját, a történeti időt tereli mederbe, mondja el.

Az Előhívás beszélgetőtársai, Reményi József Tamás, Németh Gábor, Jánossy Lajos és Vári György a következő műveket választották: Déry Tibor: Ítélet nincs, Réz Pál: Bokáig pezsgőben, Szentkuthy Miklós: Frivolitások és hitvallások, Földes Anita: Átéltem egy évszázadot – Utolsó interjúk Fejtő Ferenccel, Illyés Gyula: Naplójegyzetek, Tolnai Ottó: Költő Disznózsírból, Hadas Miklós – Zeke Gyula: Egy fölösleges ember élete (Beszélgetések Vázsonyi Vilmossal), Bereményi Géza: Önéletírás.

2015. október 14-én, szerdán Déry Tibor: Ítélet nincs című könyve a beszélgetés témája.

Az Ítélet nincs 1971-ben jelent meg Réz Pál szerkesztésében a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. A könyv ajánlója így szól: "Emlékirat? Önéletrajz? Vallomás? Regény? Esszé? Valamennyi egyszerre? S műfajilag nemcsak ötvözetük, hanem egy új műforma kikísérletezése is; az első személyben valló író, felidézvén múltját és jelenét, gondolati és érzelmi kapcsolatot keresvén a tegnap és a ma között, kommentárját is adja az eseményeknek, s így emelkedik túl a szokványos önéletrajzi formán: summáját nyújtja egy életnek, tanulságokkal teljes összefoglalást. Déry Tibor gazdag életére és művére visszatekintve remek portrékat rajzol anyjáról, apjáról, halott barátairól? József Attiláról, Tóth Árpádról, Füst Milánról, Kassák Lajosról, Szilasi Vilmosról stb.?, történetek során eleveníti fel a hajdani Budapest, Bécs, Berlin, Mallorca, Dubrovnik, Párizs képét, hogy események és folyamatok rajzából egyszerre bontakozzék ki egy lélek tájainak térképe és századunk nagy etikai, politikai és esztétikai kérdéseinek rajza."

Dobos István: Megőrzés és felejtés című tanulmányában így ír róla a Tiszatájban: „Az emlékezés hiábavalóságának sejtelme kísérti az önéletírót, aki nem számít sem a kortársak, sem az utókor megértésére. Nem bízik abban, hogy az ember rendelkezik az önzetlen érdeklődés, az együttérzés és a szeretet képességével. Az elbeszélő sugalmazása szerint sokkal inkább a másik sorsa iránti közöny határozza meg alapvetően az emberek magatartását. Az önéletírás reménytelen vállalkozás ilyen feltételek mellett. A készülő mű lehetséges olvasója ugyanis semmiben sem különbözhet a mintától. Az önkéntelen emlékezéstől azonban a feltételezett olvasói közöny sem tartja vissza, mert a régi ismerősök alakjának fölidézése alkalmat ad a melankólia megszólaltatására. Az önéletíró az emlékezést a fölidézett számára is hiábavaló tevékenységnek tünteti fel, ám nem kétséges, hogy ebben az esetben ezt önmagára érti, s végső soron e kivetített belső vitával mégiscsak érveket keres a múlt megörökítéséhez. Fel kell figyelnie az olvasónak arra, hogy az elbeszélő, miközben minden lehetséges távlatot figyelembe véve tagadja a visszaemlékezés értelmét, emlékező tevékenységet folytat.” (...) „A hetvenhárom éves önéletíró beszédhelyzete korántsem szokványos. Ifjúságának emlékei nagyrészt kiestek emlékezetéből, a közeledő haláltól nem fél, az öregséget egykedvűen elviseli, s közömbös másokkal, de saját múltjával szemben is. A világ erkölcsi rendjének létezését tagadja, s ennek következményeit szenvtelenül vállalja a maga életére vonatkoztatva.”

Az esemény a Facebookon.

2015. november 11-én, szerdán Réz Pál és Parti Nagy Lajos könyve, a Bokáig pezsgőben a téma.

Az idén 85 éves Réz Pál 1952-től volt a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, majd 25 éven át a Holmi folyóirat főszerkesztője. A Bokáig pezsgőben nem egyszerű élet- és pályarajz, hanem sok anekdotával fűszerezett beszámoló a kortársakról: írókról, költőkről, pályatársakról és barátokról. Szereplői Déry Tibor, Németh László, Illyés Gyula, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Juhász Ferenc, Csurka István, Petri György, Weöres Sándor és sokan mások, akikkel Réz Pál együtt élte át a magyar irodalom egyik aranykorát. A huszonhárom évvel ezelőtt készített rádióinterjú szerkesztett, kibővített és 2015-ben kiegészített szövegét fényképekkel, könyvdedikációkkal illusztrálja a könyv. Ez a Magvető 1970-80-as évek népszerű könyvsorozatának, a Tények és Tanúk új folyamának első kötete.

A Literán két részletet is olvashattak belőle az olvasók (itt és itt), többek közt a követező bekezdést is: "Tényleg kettészakadt a magyar élet, amit én rettenetesnek tartok, de egyre inkább kettészakad. Hát, ha kettészakad, kettészakad. Hosszú ideig ez már nem tart az én számomra. De nagyon nagy csalódás nekem, az életem egyik nagy problémája, ami most ezekkel az emberekkel történt, és ebben tényleg vétlennek érzem magam. Mostanában felmerült, hogy fölhívom Csurkát, és elmegyek hozzá. Ahogy a kisebbik lányom, a Juli javasolta, aki nagyon szerette valaha. Menj el hozzá, mondta, és kérdezd meg tőle, hogy megőrült? Egy-két barátomat megkérdeztem, hogy látják-e ennek értelmét, azt mondták, hogy nem látják, nem fog normálisan válaszolni".

2015. december 9-én az Előhívás beszélgetőtársai Szentkuthy Miklós 1988-as vallomását, a Frivolitások és hitvallások című könyvét tárgyalják.

A kötet szerkesztője (Szentkuthy titkárnője), Tompa Mária írja a könyv előszavában 1987-ben: "1983. január 6-a és május 1-e között a Petőfi Irodalmi Múzeum hangtára számára Kabdebó Lóránt 27 alkalommal beszélgetett Szentkuthy Miklóssal. A helyszín Sz. M. könyvtárszobája volt. A magnetofonfelvételeknél több alkalommal baráti társaság volt jelen, nem feltétlenül 'irodalmárok' (matematikusok, fizikusok, mérnökök, grafikusok, diákok stb.), ez indokolja az irodalomtörténeti részeknél a pedagógiai jellegű magyarázatokat. Ugyanakkor ez indokolja az Sz. M. színészi temperamentumából következő játékos kiszólásokat, közvetlenséget. Ezt a könyvet a beszélgetések több mint 1500 oldal terjedelmű gépelt szövege alapján állítottam össze, csoportosítottam, válogattam, fejezeteltem. 1983 és 1987 között, kb. 4 évig dolgoztam rajta..."

Szentkuthy Miklós maga így vall a vállalkozásról: "Mikor megtudtam, hogy alkalmam lesz önéletrajzi vallomásokat tenni, nekiültem egy papíron összegezni életem legfontosabb adatait. Adatok, adatok… mit adatok? Hamarosan rájöttem, hogy ez az összegezés számomra sokkal többet, újszerű műfajt jelent. Miért?
Memoárírásra sose gondoltam, mert 1939 óta vezetek rendszeresen naplót, ami ma már több százezer oldalt tesz ki (többször utalni is fogok rá). Nekem ez a napló az izgalmas.
De hát most, mikor felvetődött a visszaemlékezés kérdése, jegyzeteket készítettem, és hamarosan rájöttem, hogy nem jelentéktelen játék. Szokásom szerint mindjárt igyekszik ez a játék lehetőleg irodalommá kerekedni és dagadni.
Elsősorban: vajon milyen műfaj ez? – gondolkodtam. – Miket egyesít magában mindaz, amit félig kísérletezve, félig megvalósítva ,,önélet-rajzolok”?
Engem soha életemben nem pszichoanalizáltak. De úgy elvben, távolból nagyon tetszett, mert az a teljes valóság, vallomások vallomása, az összes hazugságok lehullása, mindennek bevallása politikában, szerelemben, művészetben. Ez a gyógyító hatású önlehámozás borzasztóan imponál nekem, hogy így mondjam: logikailag és művészetileg is, mert az igazság totalitása szinte misztikusan vonzza legapróbb porcikáimat."

A Magvető Könyvkiadó gondozásában 1988-ban megjelent könyv Tompa Mária szerkesztésében a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán teljes terjedelmében elolvasható.

2016. január 13-án, szerdán kerül sor arra a beszélgetésre, melynek témája Földes Anita könyve: Átéltem egy évszázadot – Utolsó interjúk Fejtő Ferenccel.

Fejtő Ferenccel Földes Anita Franciaországban élő újságíró készítette az utolsó interjúkat, az anyagból 2013-ra könyv született a Scolar Kiadónál. Az Átéltem egy évszázadot című kötet egy izgalmas életút, a forrongó XX. század, titkok, szerelmek és a mai magyar közélet egymásba fonódó krónikája. A kötetben, amely az elmúlt száz év történelméről ad személyes hangvételű áttekintést, egy rendkívül sokoldalú személyiség szemén keresztül láthatjuk a világot – amelynek így talán jobban megértjük működését. Megszólalnak Fejtő Ferenc családtagjai, pályatársai, munkatársai, közeli barátai, hölgyismerősei és politikusok is. Köztük Kertész Imre Nobel-díjas író, Romsics Ignác történész, Széchenyi Ágnes és Agárdi Péter irodalomtörténészek, Rockenbauer Zoltán egykori kulturális miniszter, Sujánszky Jenő ’56-os szabadságharcos, Méray Tibor és Schreiber Tamás újságírók is.

A kötetből részletet olvashatnak a Literán. Ajánljuk hozzá a Földés Anitával készített interjúnkat is, Hoztad a magnódat? címmel.

A sorozat második részében, 2016 telén és tavaszán újabb négy memoár, napló, illetve vallomás kerül terítékre az Előhívásban (a pontos időpontokat a későbbiekben osztjuk meg az olvasóval).

Elsőként Illyés Gyula Naplójegyzetek című, hatkötetes művéről cserél eszmét a négy állandó beszélgetőpartner.

"A Szépirodalmi Könyvkiadó 1986 óta hat kötetet jelentetett meg Illyés Gyula 'naplójegyzetei'-ből. Az első hármat Illyés Gyuláné válogatásában, szerkesztésében és sajtó alá rendezésében. A másik háromban leánya, Illyés Mária is a segítségére volt - az 1973-mal kezdődő periódust már közösen jegyzik. (...) A nem sokkal kevesebb, mint háromezer oldalas Naplójegyzetekben tehát eleve aránytalanul oszlanak el e műfaj természetes egységei, a napi feljegyzések. Pusztán a mennyiségi mutatók alapján is úgy fest, hogy Illyés Gyula csak élete alkonyán, már túl a hetvenedik esztendején láncolta oda magát a naplóírás gályapadjához" – írja a könyvről Márkus Béla az 1992-es Tiszatájban.

A Naplójegyzetek hat kötete elolvasható a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán, de egyes részei hozzáférhetőek a Magyar Elektronikus Könyvtárban is (például ez és ez).

Szó lesz Tolnai Ottó: Költő Disznózsírból – Egy rádióinterjú regénye című könyvéről is. 

A kérdező, azaz Parti Nagy Lajos ezt írja a könyv születéséről: "1998. március 24-én kezdjük ezt a beszélgetést Tolnai Ottó fantasztikus palicsi házában, melyről még sok szó esik majd, a tárgyak okán például, melyekkel tele vannak a falak, a padló, minden talpalatnyi hely, a tárgyak úgy népesítik be ezt a szobát, ahogy Tolnai Ottó költészetét.
A hosszú beszélgetést, melyre készülünk, leginkább életút-interjúnak szokás nevezni. Úgy tervezzük, hogy hat ülésben, hat egymást követő napon át beszélgetünk, s ha igaz, e hat ülésnek az lesz a sajátossága, hogy egymásutánisága lesz, de sorrendje nem, hiszen Tolnai Ottó művészetét – én legszívesebben költészetnek mondom – épp az jellemzi, hogy bármelyik pontján hozzányúlunk, bárhol meghúzzuk, fölfejtjük, legalábbis megbontjuk, rögtön a közepébe jutunk.
Ennek ellenére vagy épp ezért azt gondoltam, jobb a legegyszerűbb, leghagyományosabb módszert választani, induljon a beszélgetés a kezdetektől, tehát a családtól, az ősöktől, a gyerekkortól. Induljunk bárhonnan, tudom, hogy tíz percen belül már Csáthnál leszünk vagy a tengerfestészetnél. Ha viszont e tárgyakkal kezdenénk, akkor tíz percen belül Magyarkanizsán, a szülőhelyeden lennénk ismét vagy épp Palicson, ahová Kanizsáról – életed első palicsi, illetve szabadkai útja lehetett – behajtottátok a disznót, mint azt a Palics című novelládban elmeséled, megteremtve a hétköznapi és metaforikus viszonyt hajdani és jelenlegi lakóhelyed között." 

"Ha már itt tartok, Tolnai Ottónál tartok: az elmúlt napokban hallhattuk délutánonként a rádióban nagy beszélgetéssorozatát, amelyet Parti Nagy folytatott vele, amely maga volt a csoda. Tolnai a tandoris szabad-beszéd (Tandori meg a tolnaisé), amely egyszerre laza fecsegés és motívumokra ügyelő költői szöveg, egyszerre szemérmes és leplezetlenül személyes. Az efféle életmű-beszélgetés veszélyes műfaj, a hiúság terepe, dics, presztízs és márványtábla. Jó sorozata ez a rádió Irodalmi Osztályának, de ezeket a veszélyeket nem mindig tudhatja elkerülni. Ezen tudniillik a személyes szerénység nem segít. Az egész beszédet kell máshova áttenni. Ahogy azt Tolnai is tette. Ez így ahogy van, önálló műfaj, ez a matt, már−már motyogó, de élesen, pontosan fogalmazó és föltartóztathatlan Tolnai-hang. (...) Kérdés és érdekes, hogy mi lesz vele, a hanggal (majd) papíron" – írja róla Esterházy Péter.

A 2004-ben a Kalligram Könyvkiadónál megjelent könyv teljes terjedelmében elolvasható a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán

A Literán olvashatnak róla kritikát, és belőle részletet is közöltünk.

Az Előhívás következő állomása Hadas Miklós–Zeke Gyula: Egy fölösleges ember élete – Beszélgetések Vázsonyi Vilmossal című könyve, mely a Balassi Kiadónál látott napvilágot 2012-ben.

"Vázsonyi Vilmos (1935–2008) a múlt századforduló méltatlanul elfeledett demokrata politikusa, Vázsonyi Vilmos unokája, s az 1944-ben Dachauba hurcolt Vázsonyi János fia. 1956-ban menekült Nyugatra, s noha öt nyelven is kitűnően beszélt, s a művészetek és a társadalomtudomány számos területén halmozott magába káprázatos tudást, sosem érdekelte a karrierépítés.
A hagyományos időből és normákból konokul kiforduló, oblomovi és Rezeda Kázmér-i módon céltalan, ám ugyanakkor minden rezdülésével a művészetekre és a lányokra összpontosító, örömelvű élete szinte felszólítás volt a számunkra: írjunk róla, és ne engedjük át alakját az elmúlásnak. A kötet afféle önéletmondás, mintegy százórányi hanganyagra támaszkodva tárja fel ennek a semmilyen tárgyban nem publikáló vándornak a semmilyen közkeletű értékrendbe nem illeszthető gondolatait a világról, élete eseményeiről, a művészekről és a művészetről.
Utolsó húsz évében számtalan éjszakát beszélgettünk át vele Párizs, Amszterdam és Budapest, valamint Európa más városainak utcáin és kávéházaiban. Hozzánk hasonlóan nemigen akadt barát, kortárs, szerelmi vagy csak egyszerű beszélgetőpartner, akiben ne hagyott volna mély nyomot a vele való találkozás. Története sokarcú: 19. és 20. századi családtörténet, magyar zsidó sorstörténet, egy emigráns Don Juan története, de a modern kori Magyarország és Európa hanyatlástörténete is egyben. A főszereplő átütő verbalitását megidéző kötet lapjain a jeles elődök, családtagok, neves és kevésbé ismert kortársak közt éles közelképekben villannak fel Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Molnár Ferenc, Márai Sándor, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szent-Györgyi Albert, Samuel Beckett, Alexander von Sacher-Masoch, valamint Ligeti György alakjai" – olvasható a könyv ajánlójában.

A Literán részlet olvasható a könyvből, valamint ajánljuk Zeke Gyula Vázsonyi Vilmosról írt esszéjét és Jánossy Lajos könyvkritikáját Tulajdonságok címmel.

A sorozat befejező eseményének középpontjában a tervek szerint Bereményi Géza Önéletírása áll.

"Önéletírásba fogok. Méghozzá azért, mert már vagyok annyira koros, hogy megtudjam, mire jutottam én. Kicsoda vagyok. Lám, lett egy ember, aki azt sem tudja: szerencsés vagy szerencsétlen. Jó vagy rossz. Valótlan vagy valódi. Emlékszik-e bármire is vagy nem. Kérdez vagy állít. Nincs-e benne elég ellentmondás ahhoz, hogy néha más is lehessen, mint önmaga. A legteljesebb ôszinteség könyvének kell lennie, azzal sem törôdve, hogy az összes ítéletünk a következmények függvénye. Naponta kell írnom ôt javítás és ha lehet, visszaolvasás nélkül. Semmi, ami fikció nem kerülhet bele. Szégyenkezés nélkül, akár az elsô magömlés, ha eszembe jut. Az se baj, hogy a memóriám nem valami fényes, és csak az maradt meg benne, amit a szó szoros értelmében a magaménak vallhatok. Hogy hézagos a memóriám, mert csak azt rögzítette, ami heves érzéseket okozott bennem" – kezdődik az egyelőre csak folyóiratokban olvasható Önéletírás első fejezete.

Részletek olvashatóak a készülő könyvből a Literán, a Tempevölgy könyvajánlójában, valamint az Alföld számaiban (például itt és itt).  

Esőnap nincs, de a változtatás jogát fenntartjuk!

Helyszín: Nyitott Műhely - Budapest XII., Ráth György u. 4. - Kezdés: 19 óra.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.