NEFMI pályázati felhívás Világunk, Európa címmel
A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete és a Nemzeti Kulturális Alap feletti rendelkezési jogot gyakorló nemzeti erőforrás miniszter nevében és jogkörében eljárva a kultúráért felelős államtitkár közös pályázatot hirdet az Európai Unió egységét, történetét, értékeit bemutató művelődéstörténeti mű megírására.
- 2010. október 12.
A sikeres pályaműnek célja láttatni az olvasóval, mely értékek köré
szerveződött és szerveződik az Európai Unió, történeti összefüggéseiben
mutatni meg az országok és népek egymásra utaltságát, a szolidaritását
erősítő alapokat, és mindazt, ami meghatározza a tagországok közös
értékrendjét, politikáját, életét, gazdaságát és legfőképpen
életérzését. A 250-300 oldalnál nem terjedelmesebb, történeti tényeken
alapuló, történeti-művelődéstörténeti esszé tudományos hitelességgel
mutatja be, hogy milyen erők segítettek az Európai Unió létrejöttében,
milyen történelmi, gazdasági, szellemi folyamatok vezettek el
megszületéséhez.
Az Európai Unió soros elnöki tisztségének betöltése alkalmából a magyar elnökség ezzel a kötettel is szolgálni szeretné az európai egység gondolatát, felmutatva, hogy kontinensünk sokfélesége közös európai érték, amelynek tudatosítása elengedhetetlen az európai népek és nemzetek összetartozás-tudatának erősítéséhez, összefogásának elmélyítéséhez.
A pályázat fődíja 20 000 eurónak megfelelő forint, beadási határideje 2011. április 10.
A pályaműveket a kiírók által felkért, öttagú zsűri bírálja el. Az eredményhirdetés várható időpontja 2011. május 20.
A kiírók a díjazott pályaművet magyar, angol, francia és német nyelven is megjelentetik.
A pályázat részletei megtalálhatóak az MTA ITI, valamint a minisztérium honlapján (www.iti.mta.hu, www.nefmi.gov.hu).

Hozzászólás