Idézetek a kritikákból

1.

Ivan Matějka: A Sátántangó a romlás regénye, Hospodářské noviny, 2003.05.15, 12. oldal

"Krasznahorkaival, aki 1954-ben látta meg a napvilágot, a cseh olvasó a Sátántangó révén találkozhat először. A szerző 1985-ből származó prózai 'elsőszülöttjének' későbbi novelláihoz és regényeihez hasonlóan (például az Ellenállás melankóliája vagy a Háború és háború) sikerült elvarázsolnia Nyugat-Európát. A magyar szerző a kiadók és az olvasók érdeklődését elsősorban német nyelvi közegben keltette fel. Krasznahorkai iránti érdeklődéshez kétség kívül hozzájárult a négy filmadaptáció is Tarr Béla műhelyéből, aki a forgatókönyvek írásakor mindig szorosan együttműködik a szerzővel. A magyar író nagy közkedveltségét bizonyítja a rangos német, svájci és osztrák újságokban megjelent recenziók és műveire utaló cikkek bősége, amelyet a www.krasznahorkai.hu internetes címen találunk, ahol a magyar eredeti mellett német nyelvű párhuzamos változat is található. Martin Halter a "Frankfurter Rundschau" oldalain Krasznahorkai prózáját a mágikus realizmus közép-európai variációjának tartja. Maga a szerző azonban Franz Kafka, Robert Musil, Nikolaj Gogol, illetve I. B. Singer örökségét is magáénak vallja. Stílusa azonban nem utánzat, hanem sajátságos, eredeti. 'A kortárs magyar irodalomban a szerző magányos jelenség más, nálunk ismert szerző, mint például Esterházy Péter vagy Závada Pál mellett, akik tudatosan keresik saját útjukat', írja az internetes rubrika, melyet a hazai kiadó a Sátántangónak szentelt a www.hostbrno.cz honlapon. A Sátántangó húsz év elteltével sem veszített jelentőségéből. Ha a "Host" szerkesztősége azt állítja, hogy a regény Közép-Európa fejlődésének jósló víziójával lepi meg a cseh olvasót, nem kiadói trükkel állunk szemben. Krasznahorkai szuggesztív, mégis egyszerű képekben ragadja meg az üresség és a reménytelenség hangulatát, amely a megváltásban való nem-reális hitből ered. Az isten háta mögötti faluból származó történet, ahova két holtnak vélt férfi tér vissza, a társadalom általánosan érvényes példázatává válik, amely képtelen megakadályozni saját széthullását."

Ivan Matějka: Satanské tango je románem zkázy, Hospodářské noviny, 15.05.2003., 12. oldal

2.

Nádas Péter: Emlékiratok könyvének ismertetése a Mladá fronta kiadó honlapján található, a cikk írójának megnevezése nélkül, 2000. 3. 6-án került fel. 1999-ben adták ki "Kniha pamětí" cím alatt Anna Valentová fordításában.

Az egzisztencia rekonstrukciója

"Nádas Péter magyar prózaíró, akit európai kontextusban is ismernek és elismernek. Műve mindezidáig mégis elkerülte a cseh olvasót. Talán nem is csoda, mondhatja a cseh olvasó a több mint nyolcszáz oldalas regény, az Emlékiratok könyve láttán (Kniha pamětí, Mladá fronta, 1999), amelynek terjedelme mai rohanó korunkban több mint szokatlan, és amihez kevés szerzőnek van elszántsága. Ez a terjedelem azonban mindjárt felvet néhány kérdést: 'Kinek szántak ennyi oldalt, és képes-e a szerző a regény végéig fenntartani az olvasó figyelmét, és tulajdonképpen milyen olvasónak is szánta?'

Talán ezen kérdések egyikére sem lehet megnyugtató választ adni. Amikor 1986-ban először, tizenegy éves alkotói összpontosítás után megjelent a sokáig várt mű, meggyőződésem, hogy nemcsak a magyar irodalom, de a szélesebb nyilvánosság körében is eseményszámba ment. Azok számára is, akik már ismerték Nádast mint szerzőt első írása, a Biblia (1967) révén, amelyben a gyerek szemének nem hétköznapi meglátásaival ábrázolta az ötvenes évek magyar társadalmának hangulatát, de más prózai és drámai alkotásából is.

Az Emlékiratok könyvében megragadott történet kezdetét az ötvenes évekbe helyezte vissza, abba az évtizedbe, amely oly nagy hatással volt a magyar társadalomra. Nádas műve fokozatosan rakja össze ezen idők történéseinek mozaikját, és azt követően a huszadik század második feléét, főként Magyarországon, de megemlít más eseményeket is, amelyek a közép-európai térséget érintették (pl. az 1968-as események). Hasonlóan, mint az első művében, itt is fontos szerepet játszik a gyerekszemmel észlelt világ. A történések résztvevői az események elején gyerekkorban járnak, különös érzékenységgel vannak a hamis hangulat iránt, amit maguk körül tapasztalnak, és ami egészen a saját szülők kémleléséhez egyikük íróasztalába való betöréshez vezet. Közben szüleik is folytonos titkolózásban élnek, annak ellenére is, hogy a kommunista rezsim prominenseihez tartoznak. Azonban ebben a világban is serdülnek az ifjúk, és a felnőtté válás a szexualitás, a szexuális irányultság fokozatos felfedezésével, és a tabuk legyőzésével, avagy felfedezésével függ össze. Elkerülhetetlen, hogy az elbeszélő kortársain és magán az elbeszélőn is ne jelenne meg a kor érzelmi és szellemi üressége, és így a szexualitás és az annak alávetett erkölcs meghatározó mértékben van hatással a viselkedésükre. Ám ennek örökségétől az elkövetkező években sem menekülnek. A történéseket elbeszélő nyíltság meglepő, néha már sokkoló. Mintha a szerzőt néhány esetben a pszichiátria tankönyve ösztönözte volna.

Azonban továbbra is Közép-Európa történetének mozaikját követjük. És Nádas szemében nem hízelgő ez a kép, amely furcsa elferdülések és két, egymással politikailag értelmetlenül elválasztott világ egzisztenciájának képe. A kötet története nemcsak Magyarországon játszódik, de Nyugat-Berlinben is, ahol ezekre a határokra különösen erősen és feszülten érzékenyek, és ahol burkoltan lépnek előtérbe a háború utáni Európa traumái.

Okvetlenül köszönettel tartozunk a Mladá fronta kiadónak, hogy a művet hozzáférhetővé tette a cseh olvasók számára. Végül is érthető, miért volt az Emlékiratok könyve kiadása idejében irodalmi és társadalmi esemény. Másrészt nem kerülheti el a figyelmünket, hogy a könyvhöz legalább tízéves késéssel, és megváltozott társadalmi és politikai kontextusban jutunk. A nyíltság, amellyel Nádas a történelemhez közeledik, remélhetőleg már nem szokatlan, így hát főként egy nemzedék életének tanúvallomása marad. Vagy még inkább: pszichoanalitikus üzenet a késő ötvenes évek társadalmának állapotáról, amely tele van elágazásokkal, elferdülésekkel, fordulatokkal, törésekkel, amelyben a szerző számára saját maga fontosabb, mint az olvasó."

3.

Josef Chuchma: Kertész Imre tanúvallomást jelentetett meg egy feneketlen éjszakáról, 1998. 11. 25. Literatura Kertész Imre tanúvallomást jelentetett meg egy feneketlen éjszakáról, 1998. 11. 25. Literatura

"Kertész Imre (szül. 1929) magyar író Kaddis a meg nem született gyermekért című könyvét nevezzük szövegnek - közelebbi meghatározás nélkül, vajon elbeszélésről, novelláról vagy regényről van-e szó. Igaz bár, hogy a modern irodalom - közelebbi meghatározás nélkül - már 'hagyományosan' kibújik a műfajok bevett határai alól, főként a regényfelfogást szélesíti folyton, aminek nyitott és hajlékony szerkezete képes abszorbeálni az új tapasztalatot, az egyre komplikáltabb emberi szituációt. De léteznek művek, amik mégis ellenszegülnek, és nem akarnak beleférni a fogalmakba.

Kertész könyve az íróról, aki egy 'szikrázó éjjelen' szemügyre veszi egzisztenciáját, ezekhez tartozik. Az elbeszélő szembeszökően Kertész vonásait mutatja, de nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy nem 'csupasz' dokumentarista gyónásról van szó, sem szokásos, autobiográf elemekben bővelkedő szépirodalomról.

A kaddis szó zsidó imát fed, amit folyton ismételgetnek az istentisztelet alatt a zsinagógában, ám temetéseken is, akár a gyász napjaiban és az elhunyt évfordulóin, anélkül, hogy halálról lenne benne szó: a kaddis valójában a Mindenható dicsőítése, magáért az életért való köszönet. Az irodalmi Kaddis a meg nem született gyerekért esetében kétértelműségről beszélhetünk: tisztelő imádásról és elkeseredett átkozódásról, megbékélő beletörődésről és meggyötört ordításról. És ezt a kétértelműséget tovább bővíthetjük: Kertész szövege nagyon személyes, de imaszerű, kontemplatív jellege és a keret, amely bizonyos hagyományt mond magáénak, objektiválja a művet. És még valami: az elbeszélő, akár a szerző, megjárta Auschwitzot, bár elutasítja annak afféle kiválasztott zsidó tapasztalatként való minősítését, és ha a pokolban való tartózkodását valamiben különlegesnek tartja, akkor egyedül abban, hogy 'zsidóságom által mégis átéltem valamit, valaminek egyenest az arcába néztem és tudok, egyszer és mindenkorra visszavonhatatlanul tudok valamit, amitől már szabadulok'. Ezzel a felismeréssel végérvényesen meggyőződött asszimiláció képtelenségéről, rasszista, s főként általános emberi értelemben – 'már kora gyerekkoromban világos volt számomra, hogy nem vagyok képes asszimilálódni ahhoz, ami körülöttem (túl)él, ami létezik, az élethez, és ennek ellenére… tovább élek (túlélek), létezem, élek'. Így hát a Kaddis kétértelműségét megtoldhatjuk: azon kivételes könyvek közül való, akik azt ecsetelik, milyen következményeket hagyott Auschwitz a pszichika mélyrétegeiben, ám nem kötődik kizárólag a koncentrációs szindrómához. Kertész egy 'bűnös' életet mérlegeli, amelyben a konokság, a közlés, a másik emberhez való hozzábújás képtelensége már fiúkorából ered - a szülők elválásából, az internátusból, alkati felépítettségéből. Ezért a feleség kérdésére, akar-e tőle gyereket, az elbeszélő valaha azonnal nemmel válaszolt. És a házasság nem tartott sokáig. (...) A Kaddis a meg nem született gyermekért azon a hiten alapul, hogy a szónak van ereje visszatartani az embert a semmibe való hullástól.”

Imre Kertész: Kaddis za nenarozené dítě. Dana Gálová fordítása, Praha 1998, 124. oldal

4.

2003. 9. 20. Jovanka Sotolová: Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek. Sándor Márai: Svíce dohořívají, Academia, 2003, Anna Valentová ford., 168. o. A gyertyák csonkig égnek. Sándor Márai: Svíce dohořívají, Academia, 2003, Anna Valentová ford., 168. o.

"'Hát látod, még egyszer eljöttem', mondta halkan a vendég. 'Sosem kételkedtem benne', felelte a tábornok ugyanolyan halkan és elmosolyodott. Nagyon illedelmesen kezet ráztak…

A könyv egyharmadát a történet felvezetése alkotja, amely a hetvenhat éves idős tábornokot ragadja meg, amikor rövid levelet kap gyerekkori barátjától és későbbi élete bizonyos korszakából. Azt írja benne, hogy - több mint negyven év után - meglátogatja őt. A tábornok délutánja a vacsorára való készületekkel telik, aminek az egykor mindennapos látogatások tökéletességig hasonló környezetében és hangulatában kell telnie, és kusza gondolatok áramlásában, amikor is a gyerekkorra, a felnőttkorra és a korosodásra gondol ezen ház változatlan kulisszáiban, ahol egyetlen embernek adatott meg, hogy a tábornok oldala mellett kitartson - Nini szolgálónak. A többiek - anyja, apja, felesége csak ideiglenes szereplők voltak. (...) Márai Sándor magyar író a részletező jellemrajz mestere, a történet felépítésének mestere, a szcénográfia mestere - a hangulat, az egyes események környezetének bemutatását illetően. A gyertyák csonkig égnek című műve sikert aratott német és olasz nyelvterületen - kirándulás ez az Osztrák-Magyar Monarchiába, habár Bécsben csak pár oldalt töltünk és egyébként a történet főként csak a várban, egy elhagyatott helyen, az erdő közepében játszódik. A könyv a nagyszerű fordításnak is köszönhetően, kellemes szórakozást nyújt. Már csak ki kell várnunk, hogyan dolgozza fel a témát készülő filmjében Milos Forman."

 

A recenziókat válogatta és fordította: