Közel egy évig leveleztek, míg végül összejött a randi. I akkoriban egy lápvidéki városkában lakott, G fél napot utazott hozzá. Cserépkorsóban vizet is vitt magával a Kék forrásból, mivel köztudott, hogy a megfelelő víz a jó kávé alapfeltétele. I első este elmesélte, hogy benne él egy szerelmi háromszögben, és emiatt sokat szenved; semmi nem segít. G ettől kezdve alig szólalt meg. Üldögéltek a konyhában, nem történt semmi. Olykor valamelyikük leugrott a sarki boltba vásárolni. G arra gyanakodott, hogy I-nek valamilyen szándéka van vele, meglehet, gyötrelmes helyzetéből szeretne szabadulni.

 

Miközben G a vendégszoba ágyán forgolódott, I az elhagyni kívánt férfival álmodott. Egy kagylóhéj alakú kádban ült meztelenül, bejött a férfi, és a hóna alatt tartott papírzsákból lila virágszirmokat szórt rá, mígnem teljesen betemette.

G egy darabig az ablakon beszüremlő neonfény ábráit figyelte; zsongott a teste. Akár folyóvíz a duzzasztógát mögött, egyre gyűltek benne az ábrándok. Agya zizegve ontotta a káprázatosabbnál káprázatosabb jelenetsorokat. I-t többnyire lobogó kendőkben látta nyitott tetejű autóban pompás országokban furikázni. Egyszer csak megérkezett hozzá, mosolygott. Beültetette őt maga mellé a leengedett tetejű kabrióba, és megtanította autót vezetni, olyan figyelemmel, türelemmel, önfeladással, mintha minden szavával és mozdulatával az élet legmélyebb értelmét emelné ki a porból.

Reggel végleg el akart menni. Egyre bizonyosabbnak tűnt, hogy I viszolyog az ő halzsírszagú bőrétől, maszatos ujjlenyomataitól, amelyek óhatatlanul rákenődnek a tányérokra és a csészék falára, elfedve a porcelán belső rétegeiből előderengő nemes fényrajzokat. Nem beszélt rossz sejtelmeiről, és nem beszélt az álmok tározójáról sem, mert attól félt, vallomása visszavonhatatlanul elriasztaná I-t. Mulatságosnak találta, hogy az a nő, aki álmaiban annyira otthonos, mintha örök időktől fogva bennük lakna, a valóságban valaki másba szerelmes.

I nem bánta volna, ha G éjszaka átjön a szobájába, ám este mégis kulcsra zárta ajtaját. Viszolygott a közhelyes dolgoktól, menekült előlük, ugyanúgy, ahogy a poros múzeumokból, a foszladozó zászlókkal és kitömött szalmakatonákkal elmesélt dicsőséges históriák elől. Második éjjeltől csupán két-három órányira vonultak szobáikba. I kerti mustárral fűszerezett kekszet sütött, kávéba mártogatva majszolták.   

Verslábai vannak, gondolta I, amikor felfedezte G lépéseinek jambikus ritmusát. Netán enyhe csípőficama. Szerette, ha G végigdobog a lépcsőkön, elsétál az ablak alatt. A távolodó léptekre Rilke-sorokat skandált németül. Voltaképpen azt is szerette, amikor G visszatér, talán az ilyenkor elsőnek nyelvére kívánkozó, ritkán használatos szó miatt: voltaképpen. Megtelt verssorokkal a ház. I fölöttébb mulatságosnak vélte, hogy a város, ahonnan G érkezett, ha fordítva olvassák a nevét, a szerelem istenét jelenti.

G észrevette, hogy I jobb szemében R betűt rajzolnak ki az írisz sötétbarna pontocskái, a balban pedig G betűt. R volt G vezetékneve. Talán csak bebeszélem magamnak, érzékcsalódás, gondolta G aggodalommal, ám később a konyhaablak üvegében is felfedezte a két betű sötétlő rajzolatát. Ezen az ablakon keresztül szokta I a kedvenc fáját bámulni reggeli kávézás közben, így G némiképp megnyugodott.

Az utolsó két nap sem történt semmi. Egyvégtében hallgattak. Úgy érezték, buborékban ücsörögnek, olyan közelségben, hogy tapintatlanság volna megszólalni, a szavak velőtrázó ordításnak hatnának.