hirdetés

Nem vagyok egy mézesbödön

2016. március 17.

Egyszerre érzi magára hagyatva és szabadnak magát az, aki ma Magyarországon szellemi alkotást akar létrehozni... – Kornis Mihály Egy kisfiúban élek című kötetét mutatta be a szerző és beszélgetőtársai, Bán Zoltán András és Mészáros Sándor az Írók Boltjában március 10-én. Ott jártunk.

hirdetés

Ismerős érzés, hogy a lépcsőn felcaplatva, zsörtölődve, csöndes ingerültséggel kell újra tudomásul vennem, hogy az Írók Boltja galériájának faramuci berendezése miatt az oda szervezett beszélgetések során az előadókból alig lát valamit az, aki a harmadik széksortól hátrébb talál csak helyet magának. Pláne kongatom a hiszti-harangokat magamban akkor, mikor a hangosítás is gyengélkedik, és ha nem emelt tenorral "éneklik” végig az alkalmat a beszélgetők, akkor valóban dühöngve, csalódottan kell végigülni egy-egy beszélgetést. Kornis azonban olyan előadói jelenség, akit nézve és hallgatva egy vállrándítással ellebeg a hallgató a kényelmetlenségek mellett; az energikusság, humor, tudatosság és barátságos otthonosság olyan szférája lengi körül, amibe két beszélgetőtársa, az egymástól radikálisan eltérő habitusú Bán Zoltán András és Mészáros Sándor is könnyen belesimul.


Kornis legújabb könyvének, az Egy kisfiúban élek bemutatójára szervezett beszélgetésen legalább akkora hangsúlyt kapott Kornis személyisége és az életmű egésze, mint a friss kötet. Mielőtt a beszélgetőtársak megérkeztek volna, Kornis minden formális átvezetés nélkül – szinte még kabátját le sem vetve –, székéről fel-felpattanva beszélt munkakedvéről és arról a sajátos, termékeny írói szituációról, amiben érzi magát; a mai világ atmoszférája – mondta – különösen alkalmas az alkotásra: egyszerre érzi magára hagyatva és szabadnak magát az, aki ma Magyarországon szellemi alkotást akar létrehozni. Éppen legújabb regényén dolgozik, melynek („kisbetűkkel”) már a 45. oldalán tart.

Miután a beszélgetés két másik tagja, Bán Zoltán András író, kritikus és Mészáros Sándor, a Kalligram igazgató/szerkesztője (mindketten Kornis régi barátai) megérkeztek, az ülőhelyek csereberélésével való rövid közjátékot követően elkezdődött a beszélgetés. Bán pár perces szubjektív bevezetővel indított, mielőtt a könyvre kitért volna: Kornis habitusáról szólván elhangzott, hogy – ahogy azt a beszélgetés elején maga a szerző mondta magáról – Kornis valóban nem egy mézesbödön, barátkozni nehéz vele, gyakran indulatos is. De ennek ellenére kevés nagyvonalúbb irodalmárt ismer nála, hiszen kortársai művét nem csupán propagálja hanem – és itt kitért Kornisnak a Nyitott Műhelyben nemrég lezárult előadói sorozatára – színpadon elő is adja. Kornis erre reagálva elmondta, hogy „gáláns szokását” ő maga abból eredezteti, hogy az irodalomban mindig is meghittebb, családiasabb viszony fűzte a költészethez, mint a prózához. Saját magát is inkább prózaköltőnek tartja, mint írónak – és ennek jelenlétét érzi legújabb kötetében is. Ezért Bán Zoltán András Kornist Szép Ernőhöz, Heltaihoz és Szomoryhoz hasonlította; Kornis prózája is attól válik költőivé, hogy mellőzi a túlerőltetett líraiságot.


Az előadói műfaj és próza viszonyának témája végigvonult a beszélgetésen: Bán Zoltán András szerint Kornis színészi, szerepjátszói gesztusai mind kapcsolatba hozhatóak azzal, hogy egyrészről Kornis – színpadon és prózában egyaránt – egy virtuális és vágyott közösségnek beszél, másrészről, hogy az elbeszélő folyamatos inkognitókon és szerepeken keresztül keresi saját maga énjét. Kornis szerint azonban az ő szerepjátszói gesztusai – a köteten belül sem – sosem a fikció keretein belül mozognak: élethelyzeteket jelenít meg. Mészáros Sándor ennek kapcsán emelte ki, hogy Kornis munkásságában ő éppen ezt, a fikciótól való irtózást tekinti rendkívül fontosnak. Az a műfajilag nehezen meghatározható, élőbeszédre komponált elbeszélői nyelv, amivel Kornis a 70-es évek végén berobbant a magyar irodalomba leginkább Füst Milán nyelvéhez hasonlítható, sőt: annak közvetlen örököse. Az új kötetről szólván Mészáros elemzésében kitért arra, hogy a sokféle műfajt (esszét-prózát) képviselő szövegek vallomásos jellege abból a paradox személyes személytelenségből adódik, mely prózájának már régóta sajátja. Mészáros és Bán Zoltán egyetértett abban, hogy Kornis az a különleges író, akinek a pályáján tulajdonképpen nincs fejlődés: elbeszélői hangja („tenorja”) az első kötetétől kezdve egyenletes – elmozdulások vannak, de kiugrások nincsenek. Pályáján sajátságos módon nem fejlődés van, hanem mozgás – az új kötetben szereplő szövegek is ezt az élményt igazolják.

A továbbiakban a beszélgetés fokozatosan veszítette el dialógus-jellegét és vált egyre inkább Kornis monológjává: azonban a hazafiasság, magánmitológiák, kortársak, magány, mártíromság témái között csillapíthatatlan energiával és szenvedéllyel viharzó Kornist hallgatva őszintén nem bántam.

 

Forgách Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
R.30 R.30 2016-03-17 21:12

A blog.hu egyik gyöngyszeme ez a Kornis naplórészlet-elemzés.

http://arokaso.blog.hu/2008/07/12/kornis_mihaly

jomtov jomtov 2016-03-17 17:18

"régi barátai".. khm. amúgy a szöveg több ponton jól adja vissza ezt a jó írót és jó embert

(ezek: 1. a megérkezése, fölvezetése 2. virtuális és vágyott közösség: megértetni akar. 3. fikciótól való irtózás: valóságlátás. 4. nincs fejlődés: szintén valóságlátás, nem agylogika.)