hirdetés

Nemcsak egy darab Dunántúl

2010. március 6.
A Műhelynek kezdettől fogva nagy erénye, hogy sikerült megőriznie a kényes egyensúlyt a győri, vagy Győrhöz kötődő szerzők közlése, az ország más területein élő írók bemutatása és az európai kitekintés között. - Falvai Mátyás beszámolója a győri Műhely-estről
hirdetés

Húsz éve indult el az a megújulási folyamat, amelynek eredményeképpen a Műhely folyóirat felhelyezte Győrt az irodalmi térképre, és konok, kitartó, csendes munkával emelte a periodikát a legelismertebb művészeti lapok közé. A két évtizedes évforduló alkalmából gyűltek össze március 2-án győri szerzők, olvasók, értelmiségiek és helyi politikusok, hogy a minden ízében a legnemesebb barokkot képviselő Zichy-palota dísztermében felolvasásokkal, Haydn és Weiner Leó muzsikájával valamint az elmaradhatatlan köszöntőkkel kísérve ünnepeljék a város azon kevés kulturális produktumainak egyikét, amelyre méltón lehet büszke a győri honpolgár.
Sok kétség fogalmazódik meg újabban a nyomtatott irodalmi folyóiratok létjogosultságával kapcsolatban. Míg szerencsésebb, régi időkben egy-egy folyóiratlapszám megjelenése társasági és társadalmi esemény volt, élő kulturális médium, mára a néhány száz példányban megjelenő irodalmi periodikák, a szűkebb szakma érdeklődésére tartva csupán számot, társadalmilag izolálódtak és intellektuális értelemben elitizálódtak is. Ez persze nem feltétlenül a folyóiratok hibája, egyszerűen csak régebben nem versengett figyelmünkért ennyi kulturális termék, ilyen sokféle formában. Kevés olyan folyóirat van, amely képes – vagy egyáltalán törekszik – megszólítani a szélesebb értelemben vett kultúrakereső közönséget is, és nem marad meg a szakma magánügyének. A Műhely folyóirat viszont egyértelműen ezen kevesek közé tartozik. A győri illetőségű, ám országosan is terjesztett és olvasott művészeti folyóirat egyszersmind választ is ad arra, hogy miért fontosak ma a folyóiratok. Egy kulturális sajtótermék nem csupán arra szolgál, hogy publikussá tegye az adott pillanatban aktív alkotók műveit, illetve az irodalmi folyamatokat kommentáló, értelmező kritikai munkákat, hanem arra is, hogy egy olyan szellemi erőteret képezzen, amely motorizálja az irodalmat, alkotásra serkent, összefogja szerzők szűkebb vagy szélesebb csoportjait.
A Műhelynek kezdettől fogva nagy erénye, hogy sikerült megőriznie a kényes egyensúlyt a győri, vagy Győrhöz kötődő szerzők közlése, az ország más területein élő írók bemutatása és az európai kitekintés között. Sok értékes győri szerző szinte egyetlen megmutatkozási lehetősége a Műhely, de többségben vannak azok az írók, költők, akik a Műhely megtermékenyítő talajáról elrugaszkodva tettek szert országos ismertségre, és mára számos rangos folyóirat, és nívós kiadók szerzői. A hetvenes évek elején Győrben működő Kassák Lajos Művészeti Kollégiumból (tagjai között ott van Villányi László, Pátkai Tivadar, Borbély János és még sokan a Műhely későbbi szerzői közül) kinövő alapítói gárda maga is fiatalon indult neki a Műhely újragondolásának 1990-ben, talán ennek köszönhető, hogy a folyóirat máig megőrizte azt a célkitűzését, hogy a pályájuk elején álló, legfiatalabb generációkat is időről időre nyilvánossághoz juttassa. A győriség és a vidékiség azonban üdítő módon nem párosul provincializmussal, és a Műhely széles szellemi horizontja késztette talán Tűz Tamást (a Kanadába emigrált költőt), hogy a lapot ekképp jellemezze: „…nemcsak egy darab Dunántúl, de egy ország kozmoszba táguló lélegzete…”. Az idézet egyébként a Villányi László főszerkesztő bevezető beszédében is említett, a Műhely történetét élvezetesen és lelkiismeretes alapossággal feldolgozó szakdolgozatból való (szerzője Iván Orsolya), amely elérhető a folyóirat megújult honlapján.

Villányi beszéde végén megemlékezett a Műhely saját halottjairól is, többek között a Kassák Kollégium pályakezdését buzdító Kormos Istvánról, és az idén elhunyt Deák Lászlóról, köszönetet mondott harcostársainak (mert folyóiratot szerkeszteni igazi harc, állóháború), Szikonya Gabriellának (a szerkesztőség lelkének), Kurcsis László grafikusművésznek, akinek grafikusi munkája nyomán születnek meg időről időre a képzőművészeti helyiértékkel is rendelkező lapszámok, és a szerkesztőség többi tagjának: Horváth Józsefnek, Mártonffy Marcellnak és Szakál Gyulának. Az irodalmi rendezvényhez képest nagyszámú közönség hátradőlve élvezte a Műhely Győrben élő szerzőinek felolvasását.
A sorrend szép ívet rajzolt az idősebb, harcedzett szerzőktől a pályakezdőkig, így elsőként a főleg költőként ismert Pátkai Tivadar, a győri városi legendárium prominens alakja olvasott fel, szokatlan módon: prózát. A Műhely rendszeres olvasóit persze nem lepte meg a műnemi váltás, hiszen a hosszú szünet után, 2007-ben megjelent verseskötetével (Egy másik nyárból) szinte egyidejűleg látott napvilágot az utóbbi évek prózai terméséből válogatott prózakötete is (A kőrisfa árnyéka, 2008). Pátkait a nem kevésbé emblematikus Borbély János követte, aki 2006-os, kiváló kötetével (folytonos alkonyat) régi adósságát törlesztette olvasói nak. Juhász Attila legutóbb 2009-ben jelentkezett kötettel a Kortárs Kiadónál (eszkimószín), és az őt jellemző, filozofikus-meditatív versélménnyel ajándékozta meg a közönséget, Pusztai Zoltán pedig a tőle megszokott, zaklatott lírai világot hozta el felolvasásával. Komálovics Zoltán versének szépen megmunkált, elmélyült sorait szívesen olvasnám újra. Őt Péntek Rita (szintén a Műhely egykori felfedezettje) követte, akinek első verseskötete már előkészületben van a Kortárs Kiadónál. Sütő Csaba András hosszabb, szaggatott prózába hajló verse után Szalai Zsolt gyengéd, ugyanakkor bölcselkedő lírája szólalt meg. Utóbbi két szerző vendégszerkesztői munkájának eredménye egyébiránt a Spanyolnátha Győr-különszáma, amely széles keresztmetszetet nyújt a város művészeti életéről, ezért bátran tudom ajánlani olvasásra. A Litera hasábjain nemrégiben bemutatott Mészáros Urbán Szabó Gábor, a Műhelyben megjelent novellájából olvasott részletet, őt Loschitz Ferenc követte, aki újdonsült győriként került kapcsolatba a lappal, és Szentirmai Mária, aki most verset olvasott ugyan, de Villányi László ígérete szerint még ebben az évben olvashatunk tőle prózát is a Műhelyben. A felolvasásokat a legfiatalabb generáció zárta, Horváth Veronika és Sebestyén Ádám az utánpótlás határozott ígéretét képviselte az esten.

Feltétlenül érdemes még megjegyeznünk, hogy az estén már szó esett az áprilisban megjelenő dupla Vonat-különszámról, amely a Műhely igen népszerű különszámainak sorában a legújabb lesz. Általában ezek helyezik a folyóiratot az országos figyelem homlokterébe, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a rendes lapszámok is megérdemlik az odafigyelést. Ahogy a főszerkesztő kénytelen volt megemlíteni, a Műhely soha nem volt még ilyen ingatag anyagi helyzetben, ezért megmaradásának egyik záloga a folyamatos olvasói érdeklődés. Csak remélni lehet, hogy mottójához híven a Műhely még sokáig lesz „azok folyóirata, akik építik és őrzik belső szabadságukat”.

Falvai Mátyás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.