hirdetés

Nemes Z. Márió: A hercegprímás elsírja magát

2014. június 18.

Nemes Z. Márió versei sokszor szó szerint húsba vágnak. Felhasítják a kedélyes és civilizált képet, amit a tükörben olyan féltve őrzünk magunkról, és kényszerítenek rá, hogy mögé nézzünk. - Nemes Z. Márió A hercegprímás elsírja magát című kötete a Könyvhétre jelent meg a Librinél, három verset ajánlunk belőle.

hirdetés

Környezetismeret

Hogy a fán lévő göcsört betegségre utal-e,
nem tudja a szegény fej, hiába riad fel éjjel,
hogy a beléje szorult féreg is nő. Pedig
lehetne kisfiú, aki valahogy babszemmé
alakult egy túl jól sikerült matinén, de
ez már nem tartozik a fa megmunkálásának
felnőtt gondjaihoz. Hiába sír a göcs!
Hiába állnak szakállas férfiak a csemete
körül: megbukunk természetből. Ennek
örülhetnénk is, hiszen az odvak ól-
tanát utálja, aki járni tud. Milyen termés
nőtt a disznók elé? Bekaphatjuk vajon?
Persze, gondolja a fej, féreggel homlokán.
Noha az ördögi élvezőnek is van hajlama
az önsanyargatásra, a tátott száj lesz
legbüszkébb helyünk. Mert az a bőség.
És a bőségre igény van, látni a frigid
termelőn, hogy szinte már aszik a rozsban,
míg a munkagép pihen. Tejfogat akarunk!
Játszi egykedvűséget és bóbitás penészt,
hogy biztos léptekkel induljunk a piros
ég alatt. És mindezt bukásként szeretni.


* 
 

Karó vagy, melyről elrepült a varjú

Nyilván könnyebb lekarózni
a kedvest, mintsem a végtelenbe
fúródni. De egyszerre a kettőt!
Bárcsak így igazulna meg a vágy
és a képzelet korrupt szövetsége.

A rigó csőre meg csontkoporsó.
De mit temettek bele? Valamiféle
csendet talán, állati és napkeleti
bölcseletet, ami zokogva pulzál
a szarusírban, hogy Rigócsőr
király dióként töri meg gőgöt?

A madártani kérdések asszonyba
fúlnak. (Az egyedfejlődésben
sincsen kegyelem.) Mi végre hát
büntetlen repülni? Dölyfös karó
vagy állattemető lennél szívesebben?
Akkor inkább már valami egyszerű.
Kő, vacak, esetleg sprotni.


* 
 

A hercegprímás elsírja magát

Császári kemencében sütötték ki a szultán fejét,
legyen ropogós és európai. A keleti vonásokat azonban
a pörköléskor sem lehetett teljesen eltüntetni.
Mire kész lett, izmos kezek emelték ki a sütőből, nyelvek
csattogtak, mindenki szénfekete háremébe akart nyúlni.
A csonkból sugárzott a férfierő, és a legények megbabonázva
tülekedtek körülötte, miközben a menet a palota belső
termei felé indult, ahol a hercegprímás már tűkön ült.
Éhes a magyar, adjatok neki! – kiáltotta a titkos tanácsos,
hogy írmagja se maradjon az uralkodónak, aki oly elszántan
termett. Ezüst evőeszközökkel terítettek, az elfüggönyözött
fülkéből hárfa szólt, és ott volt még a hattyú is,
amit egy mesterséges tavon vezetett körbe két apród, akik
most szerelmesek, de két nap múlva megfojtják
egymást a hattyútollal beszórt madárházban.
A hercegprímás ránézett a fejre, és egycsapásra
elolvadtak belső szervei. A nemesi főnek olyan illata
volt, mint egy kismadárnak, amibe belesütötték az
anyamadarat is. Ferenc saját anyjára gondolt, és a vesszőzésekre.
Boldogan kezdett izzadni, mert nem hitte, hogy itt és most
talál rá a legkedvesebb barátra. Legszívesebben azonnal bele-
hatolt volna, hogy a koponyaüreget nyalja, ezt a férfi-mélyet,
mely Konstantinápoly ködével telten kínálja magát. Ferenc
még sohasem járt ott, de megérezte, hogy a szultán
mindig is a testvére volt, és most azért érkezett ropogós
díszben, mert a magyar férfiak annyira egyedül vannak.

A hercegprímás elsírja magát

Nemes Z. Márió versei sokszor szó szerint húsba vágnak. Felhasítják a kedélyes és civilizált képet, amit a tükörben olyan féltve őrzünk magunkról, és kényszerítenek rá, hogy mögé nézzünk. Mert testben élni nem csak játék és mese, hiába tűnnek a költő versei néhol groteszk és szürreális tündérmesének. Mi vagyunk a kardnyelő huszár, és mi vagyunk Hany Istók is, aki az embermester füttyét meghallva nekilát harcsát belezni.
Új kötetében a kortárs fiatal költészet egyik legmeghatározóbb szerzője a saját test és a szeretve gyűlölt Másik élveboncolása után tágasabb horizontokat mér fel, mint eddig. Terítékre kerülnek Magyarország véres nemzeti mítoszai és sorskérdései éppúgy, mint az emberi együttélés gyilkos mechanikája. Verseit olvasva sokszor feltör belőlünk a keserű nevetés, de utána hamar elfog minket a kétely, hogy vajon megbízhatunk-e a saját szerveinkben.

Nemes Z. Márió 1982-ben született Ajkán, jelenleg Budapesten él. Költő, kritikus és esztéta, az ELTE bölcsészkarán szerzett filozófiai doktorátust. Az ezredforduló környékén kezdett publikálni, azóta pedig az összes fontos folyóiratban és antológiában jelentek meg írásai. Verseskötetei: Alkalmi magyarázatok a húsról (2006, JAK-füzetek), Bauxit (2010, Prae-Palimpszeszt).

(Nemes Z. Márió: A hercegprímás elsírja magát, Libri Könyvkiadó, 2014, 80 oldal, 1490 Ft) 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.