hirdetés

Németh Gábor: Az ízlésről, avagy az ebek harmincadja

2013. április 11.

Eszerint az ízlésnek semmi köze a csillagos éghez fölöttünk, sem az erkölcsi törvényhez bennünk, nem, az ízlés nem az ítélőerő szükséges, ám nem elégséges feltétele, hanem egyszerű szolgadémon, amely állat- vagy ember formájában, ám alaphelyzetben láthatatlanul vezérli lépteinket. -  Újraértelmező Szótár című meghívásos pályázatunk harmadik darabját olvashatják, az ízlés szóra Németh Gábortól.

hirdetés

A makacs tévedést, mely szerint a szépség nem más, mint az igazság fölfénylése, az erre szerződtetett szakemberek végül aztán Isten földi maradványaival együtt eltakarították. Így mára az ízlés egyetlen valódi kérdése, tudniillik, hogy egy konkrét halandóé jó-e avagy rossz, örökre értelmét vesztette. Az "jó" ízlés mibenléte, értelemszerűen a "rossz"-éval együtt, úgynevezett véleményformálók sérülékeny konszenzusává züllött, tehát megállapíthatatlan. (A belvederei Apollón etc., bár a magam részéről - amúgy: kit érdeklem? - sokkal jobban szeretek Coco Chanel esetére hivatkozni, aki, "mint tudjuk", azért "sült le" (brrr!), mert elaludt a napon, ám e véletlen miatt ma dollármilliárdokat költenek barnulásra világszerte, pluszba rá még a kétséges kimenetelű bőrrákellenes küzdelem számottevő büdzséje.) Ha mostmár ennek a gigantikus vállalkozásnak, az Újraértelmező Szótárnak a bohókás peremfeltételei között hajkurásszuk a megoldást, a legjobb, amit tehetünk, ha egy szúrásban visszamegyünk az "első félidőbe" (Kundera), amikor a ráció hübrisze még nem hozta kínos helyzetbe az enciklopédistákat. Kevesen tudják, hogy élete vége felé, a II. Frigyestől kapott birtokon Walther von der Vogelweide, belefáradva nyálas zengeményeibe, nemcsak a Owê war sint verswundenen molyolgatott, hanem igen figyelemre méltó éber rémlátomások is gyötörték, amelyeket egy maga által kifejlesztett rejtjeles gyorsírással, angolul jegyzett le, méghozzá emberi vérből és koromból készített tintával, amelyben a tudósok, fogódzkodj meg, a hermelin (ún. hölgymenyét, Mustela erminea) DNS-ét is kimutatták. A feljegyzéseket, melyek olyan kiszámíthatatlanul és költőien váltogatják tárgyukat, mint a Korán szúrái, a hermetikus szakirodalom csak Daymare Papers néven emlegeti. A minden jel szerint 1227-ben keletkezett, több helyen Five Arrows Hit the Bull's Eye címmel is idézett bevezetőjében Vogelweide kifejti, hogy látomásainak munyamparája (?, föltehetően szövegromlás), egy közönséges, bőrkötényes mészáros volt, aki azonban irdatlan üstökén két gyöngéd szarvacskát viselt. Vogelweide leírásában a mészáros bivalyfeje kísértetesen hasonlít Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni híres, a római San Pietro in Vincoliban megtekinthető - föltehetően fordítási hibából keletkezett - Mózesére, ami azért fölöttébb különös, mert amint az köztudott, a reneszánsz mester majd csak cirka kétszázötven évvel később látja meg a napvilágot.

1228 őszén, amikor a költő birtokán éppen a lehullott, átható illatot lehelő almák összeszedésével foglalatoskodott, a mészáros újra megjelent, és rövid beszédet tartott az ízlés mibenlétéről. Eszerint az ízlésnek semmi köze a csillagos éghez fölötöttünk, sem az erkölcsi törvényhez bennünk, nem, az ízlés nem az ítélőerő szükséges, ám nem elégséges feltétele, hanem egyszerű szolgadémon, amely állat- vagy ember formájában, ám alaphelyzetben láthatatlanul vezérli lépteinket. Afféle pedagógus-rabszolga, viccelt otrombán a borszagú mészáros. Csak kevesek számára adatik meg, hogy színről-színre láthassák. Van, aki dédelgeti, mint egy ölebet, másokat ide-oda rángat, mint veszett szelindek a csenevész gazdáját, vagy zord páncélosként kísér, csörömpölve. Az enyém milyen, kérdezte feljegyzéseinek tanúsága szerint félve és reménykedve Walther von der Vogelweide. Borzalmas, válaszolta a mészáros, jottányit sem engedve a munkaköréből. Bővebben? Egy tasmán ördög, de a farkára rózsaszín selyemszalagot kötöttek. Milyen az a tasmán ördög? Egyáltalán, hol van Tasmánia? - kérdezte Vogelweide. Több nap, mint kolbász, válaszolta a mészáros, amúgy még nincsen fölfedezve. És hogyan pillanthatnám meg az ízlésemet? A mészárost fölbosszantotta a Minnesänger hagyományosan nehéznek mondható felfogása. Ezért Walther von der Vogelweide sosem tudta meg, hogy az ízlésdémon színről-színre csak Luca napjának éjszakáján (december 13.) látható meg, de csakis a telihold fényében. Végezetül egy érdekesség: a démon sebezhetetlen, csak egy másik démon ölheti meg. Ezért, ha pártfogoltja távozik az élők sorából, új gazdát választ magának. (E sorok szerény jegyzőjének ízlése például, aki a "brrr!"-t e cikkely negyedik mondatába kényszerítette, a fenti okból már Jean-Baptiste-Siméon Chardin Le singe peintre c. képén, mintegy munka közben megcsodálható. Lásd a mellékelt ábrát.) Ilyenkor, ha a választottnak korábban is volt már ízlése, a két démon párbajban dönti el, melyikük jut az ebek harmincadjára.

 

A mellékelt ábra




Németh Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.