hirdetés

Németh Zoltán: Az irodalom, amely kétségbe vonja önmagát

2018. október 6.

...nincs itt semmiféle északrasimuló-hamisklasszikusrajátszó-zordonidegenségtudatú „szlovenszkói magyar irodalom"-azás, hanem csak a pőre „szlovákiai magyar irodalom" – Kilátó című sorozatunk Felvidék fejezetének nyitányaként Németh Zoltán bevezető esszéjét olvashatják a felvidéki magyar irodalom jelenéről.

hirdetés

Anekdota1: Az egy négyzetméterre eső költők száma Dunaszerdahelyen a legmagasabb. (És akkor itt soroljuk a neveket.)

Anekdota2: Idős, mindent át- és túlélt, többször díjazott, jelenleg MMA-tag szlovákiai magyar író érvelése 2005 táján a zsűri megbeszélésén: XY szlovákiai magyar költőnek mindenképpen díjat kell adnunk, mert éppolyan műveletlen, mint a mi szlovákiai magyar irodalmunk.

Anekdota3: Fiatal szlovákiai magyar prózaíró 2014-ben a visegrádi írótáborban: Esterházy Péter? Az kicsoda?

Anekdota4: 2001-ben egy konferencia folyosóján: Nem ismered őt? Ő is szlovák irodalommal foglalkozik, mint te. (Én: Én nem foglalkozom szlovák irodalommal.) Na jó, akkor szlovákiai magyarral.

Anekdota5: Konferencián felszólaló szlovákiai magyar minisztériumi alkalmazott: Hiába állítja az előadó, hogy nincs szlovákiai magyar irodalom, a könyveire mégiscsak a szlovákiai magyar irodalomra elkülönített költségvetési összegből kap pénzt.

Anekdota6: Magyarországi kiadó magyarországi szerzőnek egy harmadik személyről a könyvhéten: Á, az csak szlovákiai magyar költő.

Ha van irodalom, amely folyton kétségbe vonja önmaga létét, akkor az a szlovákiai magyar. Létezéséhez minden bizonnyal szükséges, hogy időről időre megtagadják, kétségbe vonják létezését éppen azok, költők, írók irodalomtudósok, akiket szlovákiai magyarnak szokás nevezni.

Hangácsi Zsuzsanna tanulmányában szép sorozatát nyújtja a szlovákiai magyar irodalom és nevének létjogosultságát kétségbe vonó állításoknak. Tőzsér Árpád például már 1978-ban „attól teszi függővé a csehszlovákiai magyar irodalom létét, jellemzi-e vajon a »nyitottság, világra látás, több kultúrában élés és gondolkodás«", majd arra a következtetésre jut, ha ez a feltétel nem teljesül, ha állapota a „bezárkózás, izoláció, akkor Fábry Zoltánnal együtt kiáltjuk, hogy nincs szlovenszkói magyar irodalom", utalva ezzel Fábry Zoltán 1926-os véleményére. Balla Kálmán nagy vitát kiváltó 1979-es tanulmánya, a „Van-e költészetünk?" kérdésre azt a választ adja, hogy nincs, mert a csehszlovákiai magyar irodalom nem tud olyan esztétikai specifikumokat felmutatni, „amelyek kánonteremtő erővel bírnak a magyarországi magyar irodalom számára".

Az 1980-as években az Iródia-nemzedék tagjainak többsége kétségbe vonta és irónia tárgyává tette mind a szlovákiai magyar irodalom fogalmát, mind az ezzel a fogalommal jelzett irodalmat is: leglátványosabban Hizsnyai Zoltán az 1990-es évek eleji ún. vízilovak-sorozatában. A szlovákiai magyar költészet doyenje, Tőzsér Árpád már címével is sokatmondó, 2005-ben írt Utómodern fanyalgás a szlovákiai magyar irodalom tárgyában című versében azt mondja: „Nos, hát így van ez, kedves barátom: / ha a szlovákiai magyar irodalom még mindig „»szlovákiai« – / elég baja az neki!" Majd pedig hozzáteszi: „Egyébként állítólag: annak idején a szóban forgó veszettül virágzó / szlovákiai magyar irodalmat éppen te meg én támadtuk nem kevésbé / veszett módon. S nem állítólag, hanem valóban: egy egész évtizedig / küzdöttünk tolárd költők, írók és félig sem művelt drámaszerzők ellen..."

Kívülről nem is igazán érthető, hogyan lehet kétségbe vonni a szlovákiai magyar irodalom létét. Hiszen élnek magyar nemzetiségű és/vagy magyar nyelven alkotó költők, írók Szlovákiában, akik magyar nyelven írnak – mi akkor tehát ez az abszurd állítás? Ugyanezt az értetlenkedő és hitetlenkedő kérdést tette fel a Szlovák Tudományos Akadémia egyik prominens szlovák irodalomtudósa az intézmény magyar nemzetiségű doktoranduszának, aki a kérdéssel szlovák nyelven foglalkozik. Micsoda hülyeség az, hogy nincs szlovákiai magyar irodalom?

Ha az eddig áttekintett véleményeket nézzük, rájöhetünk, hogy azt természetesen senki sem állítja, hogy nincs magyar nyelven íródó irodalom Szlovákiában. Egészen másról van szó, a híres szlovákiai magyar önkritikán túl. A szlovákiai magyar irodalom létét illető tagadás leegyszerűsítve főleg két területre koncentrál:

1. A szlovákiai magyar irodalomnak csak akkor van létjogosultsága, ha értékes alkotásokból áll, amelyek képesek helyet kikényszeríteni maguknak a magyar irodalom kánonjában. Ha nincsenek ilyen művek, akkor egy provinciális, marginális, zárt, köldöknéző irodalom képe áll elénk, amelyre nincs értelme szót vesztegetni, legjobb, ha elfelejtjük a létezését is.

2. A szlovákiai magyar irodalomnak nincs olyan specifikus, homogenizáló vonása (nyelv, téma, hagyomány, identitás stb.), amely az összes szlovákiai magyar irodalmi alkotásra jellemző lenne, tehát akkor mi értelme ennek a homogenizáló fogalomnak?

A szlovákiai magyar irodalomnak persze, köszöni szépen, mindene megvan, ami csak kell. Van klasszikus szerzője – Márai Sándor, van stószi remetéje – Fábry Zoltán esszéíró, van transzkulturális írója – Macsovszky Péter – Peter Macsovszky, van prózaírója, aki egyetemi dékán – Bárczi Zsófia, van magyarországi irodalomtudósa, aki Szlovákiában telepedett le – H. Nagy Péter, van pszichiáter-írója – Hunčík Péter, van költője, akiknek a verseivel a varsói metróban lehetett találkozni – Polgár Anikó, vannak Kossuth-díjasai – mint Grendel Lajos és Tőzsér Árpád, van ógörögből, latinból, olaszból, friuliból, angolból, csehből, szlovákból fordító költője, aki képes 800 oldalas könyvet írni a homoerotikus magyar költészetről, majd 1100 oldalas könyvet az operáról – Csehy Zoltán, van prózaírója, akinek a műveiből készített hangjátékot, mesesorozatot a magyar rádió közli – N. Tóth Anikó, van élő klasszikusként számontartott szlovák költője – Mila Haugová, van házaspár-költőpárja – Csehy Zoltán – Polgár Anikó, vannak MMA-tag alkotói, mint Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Duba Gyula, Gál Sándor, van meleg költője, aki pornográf homoerotikus verseket ír – Rosmer János, van krimivel elméleti szinten foglalkozó irodalomtudósa – Benyovszky Krisztián, van babysitter-prózát író alkotója – Fábián Nóra, vannak antiszemita költői – nem is egy, van nyelvjárási lejegyzéssel író prózaírója – Száz Pál, van eszperente verset is író költője – Z. Németh István, van prózaírója, aki az egyik könyvének címében azt a szót tüntette fel, hogy „galvánelemek" – Veres István, van aneszteziológus költője – Fekete Anna, van kábítószerkereskedő költője – nem nyilvános adat, van a horror és a thrillerek világát megidéző költője – Vida Gergely, van a kommunizmus idején büntetésből patkányt irtó írója – Ardamica Ferenc, van európai parlamenti képviselő próza- és drámaírója – Csáky Pál, van isztambuli germanista doktorandusz költője – Veres Erika, van belgyógyász színikritikusa – Hizsnyan Géza, van punk prózaírója – Győry Attila, van költője, aki magyarországi irodalmi lap főszerkesztője is volt – Mizser Attila, van dramaturg költője és drámaírója – Forgács Miklós, van írója, aki beszélgetőkönyvet készített Hraballal és a kiadója megjelentetett kb. 1000 nélkülözhetetlen könyvet – Szigeti László, van prózaírója, aki írt már Namíbiáról, Madagaszkárról, Ghánáról, Marokkóról, Izlandról – Pénzes Tímea, van buddhista költője – Varga Imre, van színész prózaírója – Benkő Géza, van avantgárd „gömörpanyiti Popocatepetl"-je – Cselényi László, van Budapesten született költője, akinek a verseskötetéről Tandori Dezső írt kritikát – Tóth László, van spanyolul író szlovákiai magyar regényírója – Pablo Urbányi, van alkoholista költője – Zs. Nagy Lajos, van steampunkkal foglalkozó irodalomtudósa – Sánta Szilárd, van anno befutott költője, aki a rimbaud-i mintát követve abbahagyta az írást – Farnbauer Gábor, van költője, aki a nagy dunai árvíz idején fekete szmokingban, napernyővel beleállt az áradó Dunába, hogy aztán mémként éljen tovább – Juhász R. József, van futballmániás prózaírója, aki kultikus sportújságíróvá vált – Gazdag József stb., stb.
Van itt minden, kérem. Szlovákiai magyar írók nemcsak Pozsonyban és Dunaszerdahelyen, Komáromban és Kassán, Királyhelmecen és Rimaszombatban, Galántán és Érsekújvárban, Ipolyságon és Füleken, Csicsón és Stószon, Kéménden és Szetén, Kovácspatakon és Zeherjén, hanem Kínában, Brazíliában és Kanadában, Londonban és Bécsben, Sydneyben és Varsóban, Isztambulban és Szarajevóban is élnek, sőt írnak.

Vannak lapjai. Az 1958-tól létező Irodalmi Szemle, az 1989 után megjelenő Kalligram és Szőrös Kő, legújabbként pedig az Opus.
Vannak antológiái, sokak szerint túl sok is, hiszen a szlovákiai magyar irodalmat nevezik az antológiák irodalmának is – utalva a halványabb egyéni teljesítményekből fakadó antológiakultuszra.
Van szlovákiai magyar irodalomtörténet – nem is egy!
Van díja is, rengeteg díj, díjak versengése – Madách-díj, Madách-nívódíj, Forbáth-díj, Talamon-díj, Simkó-díj, Arany Opus-díj stb.!
Vannak viták – líravita, antológiavita, Idetolt Helyőrség-vita, és hát a létezésről lefolytatott viták sora.
Van lexikonja is a szlovákiai magyar irodalomnak.
Van, az idei évtől kezdve, olyan támogatási rendszere a szlovákiai magyar irodalomnak – amely sokak szerint szinte autonómiát jelent a kiadók, költők, írók számára, és rengeteg pénzzel jár –, hogy más nemzeti-nemzetiségi irodalom a szája szélét nyalogatná tőle: ez a KULT MINOR, Szlovákia nemzetiségi kisebbségeket támogató kulturális alapja.
Van írószövetsége – a Szlovákiai Magyar Írók Társasága.
Vannak könyvkiadói: a Kalligram, a Madách Kiadó, a Nap Kiadó – Media Nova M, a Lilium Aurum, az AB-ART. Sőt: ezek közül az egyik szlovákiai magyar kiadónál, a Kalligram Kiadónál jelent meg Borbély Szilárd, Kukorelly Endre, Schein Gábor, Krusovszky Dénes, Csobánka Zsuzsa, Áfra János, Lanczkor Gábor... – illetve a magyar Pasolini, a magyar Martialis, a magyar Kavafisz stb., stb. És akkor még nem is beszéltünk a magyar klasszikus szerzők kritikai kiadásairól, a Tegnap és Ma című irodalomtudományi kismonográfia-sorozatról, Balassa Péter, Kulcsár Szabó Ernő, Thomka Beáta, Szirák Péter és mások könyveiről.

Van mindene, sőt több neve is van – de hát az igazság az, hogy erre senki sem büszke annyira. Merthogy nincs itt ma már semmiféle búsmagyarkodó-szecessziósszéplelkűsködő-hamispátosszalkolonializáló „felvidéki magyar irodalom"-azás, nincs itt semmiféle északrasimuló-hamisklasszikusrajátszó-zordonidegenségtudatú „szlovenszkói magyar irodalom"-azás, hanem csak a pőre „szlovákiai magyar irodalom" használatos, sőt: „szlovmagy irodalom". Minden bizonnyal ez is az önmegtagadás része.
Sajnos Nobel-díjas szlovákiai író sincs, bár igény az volna rá.

Mit akarsz hát, szlovákiai magyar irodalom? – tehetnénk fel a kérdést. Nem akarok semmit, mondja, nem akarok semmit, csak azt, hogy öljetek meg. Öljetek meg és kész!

Fotó: Irodalmi Szemle

Németh Zoltán

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.