hirdetés

Nemmozgó

2010. január 30.

Nem tudjuk, kivel, mi, mikor történt, ha megtörtént, de nem is ez a legfontosabb. Hanem a szemlélet: az a makacsul végigvitt optika, amely, ha néhol döcögve, görcsösen, csikorgó mondatfutamokban is, de egyénivé teszi az író stílusát. - Turczi István mutatja be Mészáros Urbán Szabó Gábort.

hirdetés

Szeretek irodalmat olvasni. Jó irodalmat olvasni a mai koragoogle-kori szövegóceánban még jobban szeretek. Ez az óceán-projekt persze nem véletlenül jutott eszembe: a Szomj című novellahosszúságú kisregényt olvasom el utoljára az árván maradt Orpheusz Kiadó tavalyi termésének egyik nagyon ígéretes prózai kötetéből.

Az egyre abszurdabb realitás metaforája ez az írásmű: egy fiú átalussza felnőtté válása éveit, egészen pontosan kilenc évet, amely jobb és szebb volt, naná, mint az ébredés. Álmai centrumában a víz állt. „A víz, mint arkhé, mint teremtő elem.” De jött a kiűzetés a „magzatvízből”, mert idillben úszó álmaiból felverte a kínzó szomjúság, azaz a rátörő valóság. S mivel nem volt ok a maradásra, és mozgásba kellett lendíteni az elbeszélést, útnak indult: vizet keresni, szomjat oltani a valószerűtlenné felnövesztett hőségben.. Innen a lidérc az úr. Az úton mindenféle történik vele; elveszik az óráját és a személyi igazolványát, vagyis a nevét és az időérzékelését, vagy ilyesmit. Mindenütt agresszió és közöny, perzselő hőség, randalírozó emberhordák, sztendbájon az élet, de ő csak ment „az élet taszította tovább, hogy valami forrás, valami álom gyökerét megragadhassa, és szomját kielégíthesse végre, valóban.” Egy kiadós, hosszú, világvége előtti pillanat tanúi vagyunk, és kimondatik a fekete verdikt is: az emberi sors csupán létigék közt hányódó szenvedő szerkezet, és „a haladás zengzetes szavaival hadonászó kor bukása történelmi szükségszerűség”. A fiú gyilkos lesz, majd betör áldozata fényűző házába, és a vízzel teli medencében végleg lemerül, visszatér önmagába, oda, ahonnan érkezett, a víz teremtő és megtartó birodalmába.

A mozdulatlanságba. És itt jön fel a kötetcím. Nemmozgó. Ami persze megint egy metafora. Kétszeresen is az, vagy inkább kétfelől, legyen így. Ez a mi nemmozgónk mindenhol ott van, természetesen természetellenes, és „látszólag élettelen”. Ok- és célnélküli, nincs kezdete és vége, érzéketlen és mozdulatlan, azzal, hogy van, már beteljesült. Előle nincs menekvés, nincs kiút, nem úszható meg, nem játszható ki, nem mérhető be. Ő a félelem, ő a szorongás. A metafora másik végén az emberi viszonyok végső kiüresedésének hiátusában a viszonytalanságot meg-soha-nem-testesítő nemmozgó monstrum áll. Szándékosan nem viszonynélküliséget írok, mert van viszony, az a viszony van, hogy nem működik. Nem akar működni az istennek se. És ezen a ponton a metafora két vége összeér. Innen olvasva borzongató a kötet második mottójául választott, három szó János apostol jelenéseiből: „És nem megy...”.

Van a kötetben még egy novellahosszúságú kisregény, a Démonüreg, amit az Edgar Allan Poe pszichothrillerein nevelkedett páciens lélegzetvisszafojtva fog olvasni. Ínyencek kedvéért megjegyzendő: a kafkai élethelyzetek és a Camus regényeiből visszavicsorgó idegenség gondosan adagolt képsorai sem hiányoznak a tárgyalt műből. Mintha az író tekintetébe épített sokkoló irányítaná a külső és belső események menetét: a főhős (aki annyira fő, és annyira hős, mint amennyire Gregor Samsa, a bogárrá lett vigéc Kafka Átváltozásában) egyszercsak felfedezi, hogy egy végtelen kiterjedésű, szabályos üreg tátong a kertjében. A szorongás és szükségszerűség következő állomása a falu kocsmája (véletlenül Ördöglyuk a neve, na mindegy), ahol a vécében megint talál egy ilyen üregszerűséget. Később a saját házában a mennyezeten fedez fel ugyancsak szabályos kör alakú, sehová sem vezető üreget. És ahol lyuk van, ott seregélytetem is van. Működnek a műfaj klasszikus szabályai. Lehet vacogni, de esetünkben semmi nem ilyen egyértelmű, nem ennyire átvett. „Maga a pokol rendezkedett be a házban”, ahol a félelem és szorongás struktúrálja a tárgyakat, jelenségeket, a soron következő cselekvést, illetve a nem-cselekvés pszichés féregjáratait. Nem tudjuk, kivel, mi, mikor történt, ha megtörtént, de nem is ez a legfontosabb. Hanem a szemlélet: az a makacsul végigvitt optika, amely, ha néhol döcögve, görcsösen, csikorgó mondatfutamokban is, de összetéveszthetetlenné, azaz egyénivé teszi az író stílusát és gondolkodásmódját.

Mert jó íróról van szó, akinek rengeteg nevét egyszer meg fogják jegyezni: Mészáros Urbán Szabó Gábor.

Turczi István

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.