hirdetés

Nemzetközi Man Booker-díj – Shortlist 2017

2017. április 21.

2017. április 20-án, tegnap este közölték a 2017-ben Nemzetközi Man Booker-díjra esélyes szerzők és könyvcímek listáját. A díj várományosai: Mathias Enard, David Grossman, Roy Jacobsen, Dorthe Nors, Amos Oz, Samanta Schweblin. 

hirdetés

A Nemzetközi Man Booker-díj amellett, hogy jelentős pénzösszeggel jár, az egyik legrangosabb nemzetközi irodalmi elismerés is. A díjat olyan élő alkotónak ítélheti oda a zsűri, akinek életműve angol nyelven is hozzáférhető. A korábban kétévente kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjjal nem egy-egy művet, hanem az adott író teljes munkásságát méltatták, 2016-tól azonban már egyetlen könyv alapján dönt a bíráló bizottság. Az előző években olyan neves szerzőket jutalmazták az elismeréssel, mint a Nobel-díjas Alice Munro, Pilip Roth vagy Lydia Davis. A díjnak magyar vonatkozása is van, ugyanis 2015-ben Krasznahorkai László életművét ismerte el a zsűri.

Idén összesen 126 regényből született meg a végső, hat nevet tartalmazó shortlist. A közlemény az alábbi linken tekinthető meg.

(Szerző neve, fordító neve, műcím):

Mathias Enard (France), Charlotte Mandell (US), Compass (Fitzcarraldo Editions)

David Grossman (Israel), Jessica Cohen (US), A Horse Walks Into a Bar (Jonathan Cape)

Roy Jacobsen (Norway), Don Bartlett (UK), Don Shaw (UK), The Unseen (Maclehose)

Dorthe Nors (Denmark), Misha Hoekstra (US), Mirror, Shoulder, Signal (Pushkin Press)

Amos Oz (Israel), Nicholas de Lange (UK), Judas (Chatto & Windus)

Samanta Schweblin (Argentina), Megan McDowell (US), Fever Dream (Oneworld)

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.