„Ajándékom csak alsógatya!
                                                               Piacon vette a Nagymama!
                                                               Vett volna inkább egy üveg bort!
                                                               Megérhetne még szebb kort!”
                                                               (Rokker Zsolti)

          Ünnep készülődik a Várakozás Városában, látjuk jól az ablakból, mert esténként a konyhában üldögélünk és iszunk. Az otthon a biztonságos kocsma, odalenn meg a tömött sorok kilógnak a plázákból. Van, aki Londonba, van, aki tengerentúlra készül, mi ketten vagyunk itt olyanok, akik itthon maradunk. Gyakran álmodom, hogy kinyírom a családot (először a macskát) és felgyújtom a házat, aztán elrepülök Dél-Amerikába és Dolores néven új életet kezdek, egy boldogtalan mártír leszek; kemény, latin asszony, aki magányos és megközelíthetetlen; de igazából soha nem megyek már el innen. Csillebérc a világ előszobája! Jézusom, milyen röhejes. Pedig így van, kész hánimún a Városhoz képest. A Hold és a Vénusz egyszerre kel, még nappal is a pofámba világít, mint egy undokul giccses török képeslapon. (Emlékszem, Jerevánban a szállodás azt mondta, hogy a törökök reklamálják az örmény zászlóban az Ararátot, pedig ők aztán végképp azt gondolják, hogy a félhold is az övék.)

*

A két ünnep között aztán majd jönnek a barátaink. Mindig nagyon örülünk, ha minket meglátogatnak. Hoznak bort, meg azt a díszdobozt, amit tavaly tőlem kaptak.
Ádám, az urbán-donkihóte nem láthatja a gyerekeit idén karácsonykor. Hogy miért, azt nem tudjuk igazából. Háromdiplomás felesége berágott úgy egy éve, amolyan női szolidaritásból, amikor épp egy másik nőt hagyott el. A kölkök azt mondják neki a telefonba kórusban: Nem szeretünk, nem vagy az apánk. Takarodjál ki az életünkből! Nem semmi, ezek a kis lények egy éve még itt az udvarban játszottak, vajon ezt is elfelejtették már teljesen? Apu akkor azzal nyomasztotta a csemetéket, hogy gyomorszájon kell vágni anya új pasiját.
András, a szárnyaszegett is landol majd a kapuban, amolyan szabad madár, el is veszítette a nagy szabadságkeresésben mindenét, ami valaha önmagát jelentette. Konkrétan hat nő irányítja, a húga, az unokahúgai és a három gyermekének a két anyja, nem beszélve a bírónőről és a pszichológusról. Egy darabig tűr, mosogat, kávét főz, kiszolgál, aztán hirtelen feláll, elköltözik, harcol a démonaival, a gimnazista ábrándjaival, hogy milyen jó lenne megint úgy, mint régen, amikor iszonyú vagányak voltunk, mert meg mertük inni a pismányi nyaralóban az apja whisykijét egy üveggel. A nagyobbik gyereke már tizenéves és azon gondolkodik, hogyan lehetne ő a tökéletes fegyver.
Bence meg művész, a lépcsőházban a háta mögött úgy hívják a kölkök: a vén hülye; ő is kóbor apa, rossz műfajban matat, de mi csak azt vesszük észre belőle,  hogy két-három évente mindig egyre fiatalabb nőkkel jelenik meg, azokat helyezi függésbe, ha nincsen nő, akkor meg magát valamitől, ami lehetőleg gyilkol. Csajozásban kisvártatva eléri a rég elhagyott nagyobbik lánya korhatárát, aki meg dizájner drogokat zabál a szebb élet reményében, senki sem ajándék, még egy apuka sem.
Jön majd a Viktor, aki egészen különleges, neki csak a szeretőjét, Katát ismerjük és szeretjük, mint családtagot, plusz egy kisfiát. A feleség egy neverending fantom, de sosem válnak el, mert ez így tisztességes, végigcsinálják, ha beledöglenek is, és még beledöglik közben másik három. Kata pedig, a néhai autonóm, csak vár, kerek hét éve, minden nap arra, hogy feleségül kérik. Viktor csakis magányos, boldogtalan nőt tud elképzelni maga mellett pluszban, meg is értem, mert egy olyan, aki egyenlően felnőtt, hol erősítené az ő minduntalan bizonyításra szoruló férfiasságát.
Aztán ott van még Hanna, a csúcsértelmiségi, aki már egyedül neveli a gyerekét és elmondhatjuk, most tökéletesen érzi magát. Elege volt a férfi családtagokból, akik püfölték egymást a sógortól a nagypapáig. Jön majd ő is, csak aggódunk kicsit, mert ilyen tájt szed be nagyobb mennyiségű altatókat, néha el is viszi a mentő, a kisfiú meg vár és nem érti, hogy miben hibás. 
Arankát kikezdte az orvosai által fenntartott depressziója meg az alkohol mára, nagy fatalista, mindig padlóról kezdi újra, és negyven éve talál erre ideológiát. Kétpercnyi boldogság az életvezetési tanácsadója, viszont a legjobb töltött káposztát tudja főzni a világon, akkor is, ha egész évben nincs, aki rajtunk kívül megegye. Huszonöt éve a nagycsalád az álma, hogy tökig konyhakötényben járjon, meg várhassa haza az urát - és ez mostanáig nagy álom maradt.
Vannak nekünk boldog barátaink is, de ők nem ennyire érdekesek, ezeket a rövid fényszórókat, szikrázásukban megrekedteket meg különösen szeretem. Valamit egyszer elhatároztak, azt, hogy ők aztán boldogok lesznek, ha nagyok lesznek, aztán mégse nőttek fel soha. A gyermekeik viszont már kemények, azt kívánom nekik az ünnepekre, hogy tegyék le egyszer a nehéz bőröndöket.

*

A Várakozás Városában ünnep készülődik, csönd van. A dombok helyén völgy és folyó, valahol mögöttünk egy égitest erőlködik, meleg ma már nem lesz, nyamvadt cirbolyafenyő zizeg a szélben, legalsó ágán egyetlen toboz. A horizonton a fagyban épp egy sárkányrepülőre szerelt önkioldós hullazsák készül szétszórni a saját hamvait. Megyek, mert felkelt a Nap a gyerekszobában, enni akar meg inni, szeretve lenni és szeretni akar, én meg hagyom neki még egy darabig.

Sisso