Csobánka Zsuzsa neve számos folyóiratból, antológiából ismerős lehet számunkra, továbbá ő a Litera 2Flekken - publicisztika rovatának egyik szerzője, önálló kötettel azonban idén jelentkezett először. De vajon miért Bog? Ahány ember, annyi válasz erre a kérdésre. Egyvalami azonban biztos: a kritikákkal ellentétben a beszélgetés egyetlen résztvevőjének sem jutott eszébe, hogy az internetes blogokra asszociáljon. A három ciklusból (X, Y, Z) álló verseskötet a megszokottnál jóval több költeményt tartalmaz, így komoly feladat elé állítja az olvasókat. Ez azonban egyik vendéget sem zavarta, hisz erős lendület viszi még a gyengébb verseket is, ráadásul minden olvasat új jelentést hordoz magában. Dunajcsik Mátyás a kötet különleges szerkezetében k. kabai lóránt szerkesztői munkájára is ráismert.

Bár az egyes témák köré csoportosuló költemények (például a kórház, a halál-, vagy a „dominaversek”) ciklusokba rendezve összpontosulnak, ettől még – a címértelmezéshez hasonlóan – a verses regényként való olvasat sem állja meg a helyét – állapították meg a fiatal kritikusok. Turi Tímea számára például leginkább a balladák hangulatát idézte a kötet, amelynek nyitottságában egy zárt ismétlési kényszert is felfedezni vélt. A versek egyik legnagyobb erényének az archaizáló nyelvhasználatot tartja Dunajcsik Mátyás, amelyet rímek helyett szabad verses formába „oltott” a költő. A frissesség, az izgalmas kísérletezés érzését keltette Szegő Jánosban is a választott forma és a nyelvezet; Horváth Györgyi számára azonban éppen ez jelentette a fájó pontot: úgy érezte a nagy téteket nem mindig sikerül megfelelően kijátszania Csobánkának. A számos szív, tükör, ezüstfény, hold metafora nem mindig jelent többet annál, mint amit általában elvárnak egy női írótól, épp ezért nőies és női verseket egyaránt talált a kötetben.

A vendégszövegek kezelésének megítélésében már nagyobb összhang mutatkozott. „Az idézetek, vendégszövegek folyamatot eredményeznek, nem akasztják meg a verset” – fogalmazta meg Szegő János. A klasszikusok, különböző apafigurák megidézésével saját magáról is portrét rajzol a szerző, kijelöli azokat a pontokat, amelyek fontosak számára. „Tanulok beszélni” – idézte Szegő Csobánka egyik versét, amelyet az egész kötetére nézve érvényesnek tart. A kiforratlanság talán leginkább abban látszik, hogy nagyon jó verskezdetek után sokszor nem tud a végéig kitartani a szerző.

Ha a verszárlatok nem is mindig tökéletesek, de a Trafó kávézójában végig kitartott a költő, hogy végül megköszönje a tanácsokat, észrevételeket. Az Impulzus pedig januártól újra jelentkezik – remélhetőleg már havi rendszerességgel.

 

A beszélgetésről hangfelvétel is készült: itt meghallgatható.